Farkas Erzsébet : Megmenekültem a halál torkából

Baranya megyében, egy kis városkában születtem, és a szüleim a József nevet adták mert az édesapámnak is ez volt a neve. Majd két évvel később az öcsém is megszületett, egy olyan időben ahol nagy volt a szegénység, és dúlt a háború. Szüleim már korán befogtak a munkára. Mezőgazdaságban dolgoztak, és engem is kivittek a földekre dolgozni, Így nagyon kevés időm maradt a játékra. Amikor iskolába kerültem, magam voltam a szünetekben mert eleinte lekezelően viselkedtek, mert még nem ismertek. Megpróbáltam viccelődni velük, hátha viccesen jobban elfogadnak. És valóban egy idő után együtt rúgtuk a labdát, és kimentünk a tóra horgászni. Volt egy kislány aki nagyon tetszett nekem de nem mertem hozzászólni mert ő gazdag családból származott, és azt gondoltam, hogy biztos nem állna szóba velem. Egyszer egy verőfényes nap odajöttek az iskolába értem és azt mondták, hogy el kell vinniük engem. Megkérdeztem, hogy miért, de nem válaszoltak, csak annyit mondtak, hogy jó helyem lesz. Nagyon elkeseredtem, sokat sírtam, azt gondoltam, hogy ez csak egy rossz rémálom. Ott kellett hagynom az addigi életem, a családom a barátaim. Biztos voltam abban, hogy a szüleim is úgy szenvednek mint én, akik nem tehetnek a kialakult helyzetért.Újra ismeretlen emberek közé kerültem. Minden nap azt vártam, hogy az édesanyám egyszer csak odajön hozzám és elvisz. Az új iskolámban igyekeztem mindenkit elfogadni annak ellenére, hogy ők mindig bántottak, csúfoltak mert akkoriban nagyon sovány voltam ezért nem szerettem iskolába járni. A szüleim mindig arra tanítottak hogy mindenkivel kedves legyek és ezt igyekeztem betartani, de rájöttem, hogy a XX. század legbonyolultabb időszakában élek, ahol még a tanárok is lekezelően viselkedtek a társadalmi helyzetem miatt. Minden nap szenvedtem, arra gondoltam, hogy talán már a szüleim is elfelejtettek,és ez fájt a legjobban. Egy nap édesanyám hangjára ébredtem fel. Azt hittem rosszul hallok, de jól hallottam, mert ő volt. Azért jött, hogy elvigyen haza. Együtt sírtunk örömünkben. Elmondta az édesanyám, hogy nagyon hiányoztam nekik, és nem tehettek arról, hogy elvittek engem is és kiderült, hogy az öcsémet is. Haza érve felkerestem a barátaimat akiket alig ismertem meg, mert olyan sokat változtak. A kislányból, aki tetszett nekem szép fiatal lány lett. Féltem megszólítani, de erőt vettem magamon, arra gondoltam nincs mit vesztenem. Odamentem hozzá és bemutatkoztam neki. Azt mondta, hogy emlékszik rám, én vagyok az a vicces fiú, és kiderült, hogy én is tetszettem neki, mindig mosolygott a vicceimen. A neve Zsuzsi volt El kezdtem udvarolni neki. Sokat mentünk bálokba, moziba, és lejártunk a Dunára. Sajnos a szülei ellenezték a kapcsolatunkat a szegénységem miatt. Úgy gondolták, hogy nem tudom majd eltartani a családot, és a lányuk jobbat érdemel. Szerencsére Zsuzsikám kitartott mellettem, és egy év udvarlás után feleségül vettem. Pestre költöztünk. Ez nagy változást hozott az életemben, mert itt teljesesn önálló életet élhettem. A munkám is jövedelmezőbb volt, mert ipari munkás lettem. A vezetőim is emberségesen bántak velem, de ezt a helyzetet nem sokáig élvezhettem, mert megkaptam a behívomat, hogy tegyek eleget a katonaiszolgálati kötelezettségemnek. Szomorú voltam, ismét el kellett hagynom a családom. A katonaságnál nehéz kiképzést kaptam. Itt is a humorom segített elviselni a nehéz napokat. Egy nap nehéz döntés elé kellett álnom. Halálos veszélybe kerültem, mert nem voltam hajlandó lőfegyverrel emberek kivégzésében részt venni. Nagyon megijedtem. Sajnáltam a szüleim, hogy újra elveszítenek, de most végleg. És eszembe jutott Zsuzsikám is, hogy mi lesz vele, de úgy gondoltam, hogy inkább a halál mint hogy örök lelkiismeret gyötörjön. Ezért letartóztattak és a Fegyvernemi Központba vittek, hogy parancs megtagadásért elítéljenek, ami a háborús helyzet miattgolyóáltali halált jelentett. Az akkori rendkívüli bonyolult körülmények között, melyben tisztek és főtisztek egymást adták halálra, rólam az egyszerű sorkatonáról megfeledkeztek, így megmenekültem. A megmenekülésemet Isteni csodának tulajdonítottam. Leszereltem,és újra dolgoztam. Majd nagy örömömre megszületett a kisfiam. Nagy élmény volt számomra a gyerek nevelés. Én is azt az életcélt adtam neki amit én kaptam a szüleimtől. Mindenkit egyformán tiszteljen és szeressen, és arra, hogy a humor minden nehézségen átsegít, általa barátokat kaphat, mert mindig adódnak problémák, de nem mindegy, hogy hogyan győzi le.