Molnár G. Krisztina : Csendem küldöm

Nyomtatás

Csendem küldöm – ostorozlak.

Mint flagellán hasítom át húsig

bőröd hámrétegét, pálcát dobok,

ütlek, míg karom elvásik.

Isteni megalázkodás.

S ha mégis felütnéd konok fejed,

lágy mosolyt simítanék büszkén rád,

lám, szívós vagy. Erő felett.

Bírod még? Igen? Jól tűröd.

Hát viseld akkor nyomát holtodig.

Szögesdrót-fonatból van a szűröd,

s járj parázson, mint a jógik.

Csendem küldöm – megsiratlak.

Nevetsz? Maradsz? Merő ostobaság.

Fölényes mosolyod oly siralmas,

s szemedből a kérdés kiált.

Miért? Miért? Hát én tudjam?

A csend vagyok, és nincs itt semmi más.

Arcodat merítsd meg a hűs hóban,

légy árnyékom. Légy balladám.