P. Borbély Katalin : Glória

Nyomtatás

— Azt az arany szegélyű, fehér urnát kérem! — mutatott a polc balszélén álló darabra Edit.

Anett és Károly meglepetten figyelték. Amikor Anett szólni akart, Károly megfogta a kezét. Azért jöttek, hogy támogassák Editet ebben a nehéz időszakban. Mert, bár Edit igen határozottnak és erősnek tűnt, azt lehetett tudni, hogy Lidi mama halála olyan megrázkódtatás, ami bármelyik pillanatban maga alá gyűrheti.

Két hét telt el a temetés óta. Eljött a karácsony. Edit a szokásos gondossággal készült az ünnepre. Szinte észrevétlenül alakul át a lakás, előbb megjelentek az apróbb díszek az ajtókon és ablakokon, lassan mindent betöltött a fahéjas sütemény illata, előkerültek a karácsonyfadíszek, és végül körülülték az ünnepi asztalt. Edit igyekezett mindent úgy csinálni, ahogy az édesanyától tanulta. Még a plusz teríték is ott volt, ahogy régen, de most nem a fáradt vándort várta, inkább Lidi mamát, az ő fáradhatatlan és felejthetetlen édesanyját.

A nagy fotel, amit a régi házból hoztak, szintén ott állt az erkélyajtó mellett, ahol kötögetni szeretett. Nem használták, de nem volt szívük kidobni, annak ott a helye. Az egyetlen kivétel a két éves Lalika, Edit unokája volt, aki ha eljöttek látogatóba, néha felkapaszkodott az öblös fotelba, és ott aludt el. Tudták, hogy neki ez jelenti a biztonságot, amit a mama adott mindnyájuknak.

Vacsora után csendesen beszélgettek. Anett csak most merte szóbahozni az urnát.

— Anyu, miért azt az urnát választottad?

— Mert az volt a legelegánsabb — válaszolt Edit szomorú mosollyal.

— De a mami olyan szelíd, egyszerű asszony volt.

— De olyan méltósággal élt, mint egy királynő. Nem sírt nem panaszkodott sohasem, pedig nem volt könnyű élete. Gondold csak el, a háború alatt elvesztette a szüleit, a nagynénjéék nevelték fel. A papával a gyárban ismerkedett meg, ahol tanárnő létére dolgoznia kellett. Talán akkoriban adatott neki egy kis boldogság. Csak tíz éves voltam, amikor aput elvitte a betegség. Egyedül nevelt fel. Dolgozott, taníttatott, férjhez adott. Amikor megszülettél, eladta a lakását és ideköltözött, hogy segíteni tudjon… — tűnődött el. — Azon a napon, amikor beléptem, a lenyugvó Nap glóriát vont a feje köré, ahogy itt ült a fotelban, fejét kicsit félre hajtva, azt hittem csak alszik, de ő elment egy jajszó nélkül, ahogy élt. Ezért gondoltam, hogy a legszebbet érdemli.