A király fázott, dühös volt
és a szolgák fején sétált.
Kéjesen, rettegve és kérkedve.
Pedig kedveltetni akarta magát,
annak ellenére, hogy a szolgák éjjel
álom-vigyázás címen ágya körül osontak,
loptak, lestek, röhögtek és viháncoltak.
A talpnyalók és igenlők hada
ugyan kedvére volt egy ideig,
de a magány, mely orvul bekúszott
még a bőre alá is, és még a nagy
Buendíákat is kikezdte, teljesen betemette.
Az ázott kutyák szaga förtelmes.
A félelemé megalázó.
A királyok sorsa tömeghű.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:02 :: László István
