Anyám már régtől messzi akar menni,
bepólyálgatják, mint a csecsemőket,
bár lábtól főig befödi a semmi,
az életösztön szusszanást erősebb.
Ravasz motorok állítják az ágyát,
de elnyűtt keze öreg, engedetlen,
rossz füle messzire űzi a lármát,
s én megmártóztatom szeretetemben.
Csak szeme rebben, szól hozzám magától,
két pislantásba szorul összes évem,
és megérzem a csöndje illatából,
hogy halni rossz, de megfájdulni szégyen.
Anyám, még most is surrannak a fecskék,
csak két évszakra telik már a négyből,
a világ házán recseg az ereszték,
de régi kék csorog alá az égből.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Böröczki Mihály - Mityka
