Mindenemre ez van varrva.
Százszor elkapart heg,
mit újra feltépnek.
Hordom, viselem a neved.
Vérbe oltott apai stigma:
létidegen gének.
Megbélyegzett élniakarás,
odakint felejtett szeretet,
‘mi befelé fordult.
Kibogozhatatlan gondolatok,
zubbonyban vergődő szív,
‘mi egyszer, ha mozdult.
Végtelen tér hasal köztünk.
Ha lépnék is, átesnék rajta,
meg az elszórt félszavakon.
Vannak buktatók az életben,
téged legalább elkerülhetlek
egy másik életszakaszon.
Pedig szeretni akartalak.
Két részeg asztal között
egy tisztához segítve.
Nyolcéves-vállamon támaszkodva,
a sokszor görbe útvonalat
kiegyenesítve.
Már csak földön csörömpölő
üveg-tekinteteddel vitatkozom.
Rekesz-érvelés.
A fiammal egy a monogrammunk.
Remélem büszkén viseli, és nem úgy,
mint egy ítélkezés.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:04 :: Bíró Rudolf
