fotó: Máté László
Csókolja a fának gyöngye,
víznek sármos mosolyát,
alacsonyra hajolt kedve
suvickolja zálogát.
Árnyék csusszan habok helyett,
lucsok mossa lábnyomát,
folyómederben megreked,
mindörökre megbocsát.
——————
Hű, de agyon van ragozva! A macska fel van mászva a fára.
Olyan gazdag ez a nyelv, voltaképpen kis ráfordítással semmi akadálya, hogy egy versnek értelme is legyen, hangzása is legyen úgy, hogy közben ne veszítse el természetességét a szöveg.
