Ernst Ferenc : rOmladozó világban is

Nyomtatás

Nem vagyok feszült semmilyen kereszten,

nincs tucatnyi hívem az utolsó vacsorán,

lassan eltűnik mindaz, mit szerettem,

későn fekszem és úgy kelek korán.

Mint baráti szó, úgy fogy a fog a számban,

hajam és bőröm egyaránt kopik,

megtűrt idegenként, rég enyém volt hazámban,

eljutok szép lassan az utcaotthonig.

A gyermekkoromban ritkán látott féreg,

mindenben ott él, mi még megterem,

a fák helyett, most arcokon nő kéreg,

nagy divat lett újra az “Őt? Nem ismerem.”

Bennem itt él, mindaz mit szerettem.

Későn fekszem. S ha kell felkelek korán.

Szeretteim terhe lett az én keresztem,

de együtt mosolygunk minden vacsorán.