Amit gyerekként csodáltam,
és fel, fénybe tartva mégis
halvány találtam bélyegen,
fehér lapon és pénzen is,
akárha volt vagy véltem azt
titoklátón, mert mindenen –
a vízjelet; és emberen,
azt örültem, szemhunyorgva,
láthattam bár előszörre,
ismerős már régtől fogva,
őróla szólnak a mesék,
ettől fuss, másik menedék,
ami jel rajt, végül az én
jelem, hogy együtt mint vagyunk.
Ma már csodálat oly nehéz,
talán az évek így teszik,
ki jeltelen, azt szeretem,
abból még bármi is lehet,
talán, ha föl nem nő, gyerek.
