Régi szerelmeim,
kiket félbehagytam,
a szerelem teljessége
ne csorbuljon;
én is legyek félig teljesebb,
mint egészen alig -,
íme a magyarázat,
amiért nem akarlak látni.
Több vagy hiányoddal,
mint amennyit összeadni
bármikor tudnánk -,
kamasz bolondság,
véltem egykor,
mint legbutább mindentudó,
szerelmes magukhívő
a szertartások labirintjában,
ahol apró nyögések útjelzőit
idézzük eltévedések ellen.
És eltévedünk.
A felismerések rabságában
nem enyhít másik énünk,
rajtunk marad a keresés,
olykor a megérkezés hazugsága.
Félbehagyottan,
akár a kilőtt nyíl,
mitől már el is fordult az íjász,
ívét se akarja látni
az elhullásnak.
