A júliusi égbolton büszkén fényesedett a Göncölszekér, mintegy versenyezve a teliholddal. Virágillat szállt az éjszakában. Már mindenki aludt, csend telepedett a házra, csak a konyhai a csap csöpögése tördelte a csendet. Irénke még próbált fordítani a csapon, de az öreg és vízköves szerkentyű nem működött úgy, mint régen. Elővette a csekkeket, és megnézte, mennyit is fizetett legutóbb a vízért. Nem volt olyan vészes, de ha a csöpögést megszünteti, kevesebb lesz. Ettől máris jobb lett a kedve.
Aztán komótosan kihúzta a kisszekrényke-fiókot, ahova az összegyűjtött kétszáz forintosokat rakta. Jó érzés bujkált benne, amikor megérintette. Lelke is mosolygott. Két éve már, hogy hetente, a vásárlásokkor kapott visszajáró kétszázasokat elrejtette a fiókban. Nem sokat fizettek a takarításért az irodán, és Anti sem keresett valami sokat a cérnagyárban, de sosem éheztek. Igaz az is, hogy sokszor tett az asztalra krumplit valamilyen formában, de Anti nem panaszkodott. A gyerekeknek is jutott néha még finom, márkás kolbász is a szendvicsbe. Mert az fontos volt, hogy anyu pakoljon tízórait. Nem áhítoztak az iskolai büfében kapható dolgokra. Irénke ügyelt arra, hogy változatosan készítse el a napi csomagot. Lehetőség szerint akadt benne édesség is, és innivaló is. Többnyire tea. Marcsi, aki már hatodikos volt, rádöbbent, hogy mire sorra kerülne a büfében, a nagyszünetnek vége és nem is olyan finom az, amit ott lehet kapni. Üres. Anyu pedig mindig gazdagítja, néha még káposztacsíkokat is szel bele. Bálint pedig úgy kommentálta, hogy anyu illata van a szalvétának is. Irénke ezen mindig mosolygott. Örült, hogy gyermekei jobban szerették a hazait, boldogan készítette el mindennap.
Anti sem tudott a fiókban várakozó kétszáz forintosokról. Nem is sejtette a felesége terveit, aki már a kezdetektől balatoni nyaralásra gyűjtött. A gyerekek még sosem jártak a magyar tengernél. Itt volt már az ideje a változtatásnak. Miközben a pénzt megszámolta, eldöntötte, hogy másnap este, amikor a vacsorának vége, megosztja a családdal, régóta dédelgetett álmát.
— Csodálatos ez a hír, Ircsim — ölelte meg feleségét. A gyerekek ujjongtak az asztalnál. Marcsi már azt latolgatta, honnan lesz fürdőruhája, de édesapja megnyugtatta:
— Tudod, kicsim, egy kevéske pénzem nekem is van, mert a szombatonkénti munkáért, túlórákért, többet adtak, mint azt vártam. Szerettem volna anyukátoknak venni valami szépet, mert saját magára sosem költ, de most más helyzet állt elő. Vehetünk fürdőruhát mindenkinek.
— Anyuci! Ehetünk hamburgert és pizzát is? Meg fagyit is a Balatonnál? — csillant fel a szeme a kis szőke Bálintnak, aki szinte kitűnő bizonyítvánnyal dicsekedhetett. Csak Margó néni nem adta meg az ötöst testnevelésből. Szerinte, egy harmadikos gyereknek többet kellene mozognia.
— Én lángost szeretnék… és frissen facsart narancslevet — egészítette ki öccsét, Marcsi.
— Hát persze, hogy ehettek, de mindent módjával. Sokat fürödhettek, olvashattok. Hinta is van és homokozó is.
— Hát én homokozni biztosan nem fogok — vetette oda, kissé gúnyosan a lány.
— Apátok holnap szabadságot kér a jövő hétre, és elindulunk. Még van időnk felkészülni. Az öreg Opel elvisz minket a kempingbe. Sátrunk is lesz, mert sikerült olcsón szereznem. Elég nagy, kényelmesen elférünk benne.
A vacsora befejeztével rendet raktak a konyhában, közben jókat beszélgettek, tervezgettek, aztán nyugovóra tértek. A hét készülődéssel telt el. Anti bevitte a családot a városba, megvették a fürdőruhát és néhány fontos, elengedhetetlen kelléket a nyaraláshoz. Tele voltak a várakozás örömével. Az utazás napján korán keltek, s az út vidáman telt, hisz végigénekelték a városokat, falvakat. Gyönyörködtek a Dunában, amikor átkeltek rajta a hídon. Siófokhoz közeledve, már elcsendesedtek. A kempingre is rácsodálkoztak, mert sok és színes sátor borította a terepet. Először a Balatont akarták látni. Kimentek a partra, alig lehetett őket visszacsalogatni, annyira szépnek találták a hatalmas tavat. Elintézték a formaságokat, felállították a sátrat, aztán kipakoltak. Elkezdődött az öröm a vízben is. Hatalmas pancsolás, úszás is a part közelében. Bálint még nem volt ebben nagyon gyakorlott, pedig már naponta járt otthon uszodába. Később főtt kukoricát vettek, és azt rágcsálták a padon ülve, nézelődve, a vitorlásokba gyönyörködve. Sokan voltak a parton. Marcsi szeme megakadt egy sovány férfin. Kopottas nadrágban álldogált, majd lassan kilépett a szandáljából és belement a vízbe.
— Anyuci, láttad, milyen szakadt a szandálja? Sovány, és biztosan nincs mit ennie. Mi meg még főtt kukoricát is rághatunk. Nem segíthetnénk egy kicsit rajta? — kérdezte a lányka.
— Hogyan segíthetnénk? — vonta fel a szemöldökét az anyjuk.
— Hát, azt nem tudom, de nagyon szeretnék valamit adni neki, hogy ne éhezzen.
— Gondolod, hogy bármit is elfogadna? Megszégyenülne ilyen sok ember előtt — csatlakozott a beszélgetéshez az apa is.
— Én tudom, hogyan szerezzünk neki örömet! — csattant fel Bálint. — Ugye anyuci, van még abból a sok kétszázasból.
— Persze, hogy van.
— Ha adsz belőle két darabot, akkor én mindegyik szandálba dugok egyet, úgy, hogy senki sem veszi észre. Amikor a vízből kijön a bácsi, lesz neki meglepetés. Na mit szólsz, anyu? — nézett fel az anyjára, várva a beleegyezést. A szülők egymásra néztek. Mindketten kicsi büszkeséget éreztek. Marcsi nagyon jó ötletnek találta.
— Anyuci, lemondok a holnapi lángosról — szólt a kislány. Az öccse azonnal csatlakozott:
— Én meg a hamburgerről!
Az asszony elővette a két pénzérmét, és átadta a fiának. Bálint izgult ugyan, de leült a szandálok mellé és nézte a vizet, csendben várakozott. Néha a családjára pillantott, akik bíztatóan mosolyogtak. Pár perc telt csak el, s a szakadt szandál tulajdonosa, kifelé tartott a vízből. Ügyesen a szandálokba dugta a kétszázasokat, majd felállt és visszasétált a családhoz, akik a padon várakoztak. A férfi kijött a vízből, de egy ideig a napon szárítkozott, hisz törölközőt nem hozott magával, később kezébe vette a lábbelijét. Megpillantotta a kétszázast. Elmosolyodott, és a zsebébe tette. Amikor másikból is kipottyant a pénz, már körülnézett, de a padon ülők csak előre bámultak, ám fél szemmel azért figyelték a reakciót. A kisfiú lélegzetvisszafojtva próbált nyugton maradni. A férfi gyorsan zsebre tette a második érmét is, és indult a strandról kifelé. A két gyerek nagyon boldogan mosolygott. Meg voltak győződve arról, hogy most lesz vacsorája a szandálosnak. Jó érzés bujkált bennük…
Újra a vízbe kérezkedtek, hogy ott labdázásba kezdjenek. Anti a mosdóba indult, tekintetével követte a férfit. Arra számított, talán vesz magának ennivalót, a közeli ABC-ben. A szandálos azonban a parkoló felé vette az irányt. Pár pillanat múlva beült egy hatalmas fekete Audiba, és kigurult a parkolóból. Antinak szinte kikerekedett a szeme, a mosdóban jó hideg vízzel paskolta meg az arcát, fejét.
Ott, akkor eldöntötte, hogy a gyerekei előtt elhallgatja a látottakat…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:02 :: Ruder Jana
