Böröczki Mihály - Mityka : JELEK AZ ÖREGEK OTTHONÁBÓL

 

 

Valaki elment, oda a remény,

és rám ijeszt az újabb gyertyafény,

a nagy társalgó nem őriz csodát,

a jel, akár egy sziklaszirt, kemény,

és kiüríti az üres szobát.

 

Itt olyan egyszerű az egyszeregy,

a keskeny út a túlvilágra megy,

bár vannak színbe mártott programok,

a múlt, jelen, jövő itt már csak egy,

s a csönd kerekes széken andalog.  

 

Valaki elment. Világít a jel,

az öregek otthona nem felel,

egy vázában az utolsó csokor,

talán, hogy szirma lélegezze el,

a lélek él, csak teste haldokol.

 

Itt zárt falakba rejtőzik a könny,

és fojtva látja, ahogy odafönn

a lelkek lezárt szeme messze néz,

a lehuzatolt ágy még elköszön,

s még érzi, hogy a vég milyen nehéz.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Böröczki Mihály - Mityka
Szerző Böröczki Mihály - Mityka 1009 Írás
1946. Vaszar. Gyönyörű gyerekkor. Iskola. Szeged. Felhőtlen fiatalság. Érettségi. Budapest. Műszaki Egyetem. Kemény kitartás. Diploma. Pápa. Dac és hit. Neki az Ismeretlennek. Vasút. Versek. Vonatok. Pályagörbület. Végállomás. Szombathely. Napilapok. Hetilapok. Folyóiratok. Önálló kötetek. Fénytörések. Vadkörtefák. Vesszőfutás. Antológiák. Ünnepek. Hétköznapok. Két gyerek. Befejezés. Kezdés. Új élet. Szerelem. Öröm. Harmónia. Jegenyék. Stációk. Végtelen út. Vagyok. Tűnődöm. Létezem. Élek. Írok. Anyám templomba jár. Szeretem a vadkörtefákat.