Valaki elment, oda a remény,
és rám ijeszt az újabb gyertyafény,
a nagy társalgó nem őriz csodát,
a jel, akár egy sziklaszirt, kemény,
és kiüríti az üres szobát.
Itt olyan egyszerű az egyszeregy,
a keskeny út a túlvilágra megy,
bár vannak színbe mártott programok,
a múlt, jelen, jövő itt már csak egy,
s a csönd kerekes széken andalog.
Valaki elment. Világít a jel,
az öregek otthona nem felel,
egy vázában az utolsó csokor,
talán, hogy szirma lélegezze el,
a lélek él, csak teste haldokol.
Itt zárt falakba rejtőzik a könny,
és fojtva látja, ahogy odafönn
a lelkek lezárt szeme messze néz,
a lehuzatolt ágy még elköszön,
s még érzi, hogy a vég milyen nehéz.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Böröczki Mihály - Mityka