Már annyi mindent elfelejtek,
akár a domboldal, úgy lejtek,
s az agyam lassú sejtkarambol,
ahogyan kicsúszok magamból.
Lehet, hogy van, mit régtől rejtek,
s öreg memóriám a rejtek,
ahol a végtelen darabból,
pár milliárd a múltba landol.
Az izmom fárad, csontom vásik,
hová tűnt belőlem a másik,
aki meleget falt a Napból,
ma már csak kontúrokban látszik,
és vacog, mint a hiány, s fázik,
ahogy a végtelenbe vackol.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:01 :: Böröczki Mihály - Mityka
