SZÍNVILÁG
A színek élőn ölelnek körül,
a tarka világ pompázva örül,
nagy lélegzetbe mártotta az ég,
a teremtés mesteri ecsetét.
PIROS
A test ezernyi rejtett erein
tekereg széjjel tétován e szín,
talán az esti égaljban lakik,
vagy lüktetésbe rejt el valamit,
s a lázas ölű végtelenbe lát
az ég félgömbnyi festővásznán át,
ott nemzették és onnan jött elő,
az ismereten, izzó tűzerő,
vagy mindent tilt és iszonyú hideg,
vagy lélegzeted melegíti meg,
bús, szomorú, vagy pozsgásan örül,
pedig csupán egy jel a sok közül.
SÁRGA
A fény fia, s nagy ívben hömpölyög
a szivárványban piros, s zöld között,
és citrom-friss és vidám, mint a dal,
s ha nagy az éhe, aranyat akar,
bő kötényéből szórja szerteszét,
a világosság vetett erejét,
hűs árnyat kap az öröm és a kín,
lefesthetetlen árnyalatain,
a Nap ringatja meleg tengerét,
testvérei a piros és a kék,
s a világ légző nyugalmat terem,
az élőn és az élettelenen.
KÉK
Elárulózza titka mit jelent,
ahogy bezárul mögötte a rend,
a három testvérből az egyikét,
az óceánok hömpölygő vízét,
a csillámoló drágakövekét,
és hogy a nagy víz hű tükre az ég,
hidege mély, de öle bársonyos,
hatalma nagy és jussa is jogos,
s ahogy a hideg űrben testet ölt,
egy óriási kék öröm a Föld,
álmot röpít, a tekintete tág,
és szép ölében ellazul a vágy.
FEHÉR
A meszelt fal, s a hópehely fehér,
mint titkolózó, búvó szenvedély,
és ilyen, mikor végső célhoz ér
a test, amiből kiszökik a vér,
a három alapszín szült gyermeke,
az ötezer fokos Nap felszíne,
s a mesterséges fényre is kihat,
a színi áthangolódás miatt,
olyan talán, mint hívőnek hit,
mindent betölt és mégse létezik,
de ott babrál, mint összepréselt fény,
az ismeretlen Mester ecsetén.
FEKETE
Ez a szín csupán egy látásérzet,
feneketlen vermet ás a fénynek,
a lelke összeégett, egykoron
vörösen izzó tűz volt a korom,
ma elegancia és gyászruha,
előkelő, s halálosan puha,
nagy autók és diplomácia,
fekete piac, komor mágia,
a szén, az ében, kávé, a szurok,
meg minden más mi résén átjutott,
mert odaátról nincsenek tanuk,
beszívta őket a fekete lyuk.
LILA
Hatalom és méltóság kegyeltje,
fájás, alázat, s a bűnbánat szentje,
vékony fonál, de mégis összeköt,
hívőt, hitetlent, polgárt, püspököt,
s kitárazza egy belső renden át,
a bölcsesség és érzelem súlyát,
a növényvilágban csak kis szelet,
de belakta a konyhakerteket,
fürtös virága égbe száll talán,
a lila akác édes dallamán,
a méltóság, s misztikum titka, mert
olyan szín, mit már embere kevert.
BARNA
A természet nyugalma szülte meg,
s a földbe, fákba belenőtt erek,
úgy ül belénk, mint mondatba a szó,
harmónia és lélek-nyugtató,
s ha testet ölt is, hangtalan örül,
mert észrevétlenül ölel körül,
egy rejtőzködő, óvó védelem
a fénybe mártott élőlényeken,
egy hitbe olvadt remete-magány,
vagy sóhajt öltött szent köpeny talán,
de Földünk óvó ajándék-öröm,
egy lélegzetekből szőtt fénykörön.
ZÖLD
Rétek, erdő, mező és virágok,
harmónia, nyugalomtól áldott,
a szomorúság, fájdalom, s harag,
megbékélnek, ha hozzá hajlanak,
két szüleje a sárga és a kék,
s a klorofil komponált zöld zenét,
a lombjaiból lélegzik a Föld,
és sok millió iker-árnyat ölt,
mint kisdedet, úgy táplálja a fény,
a mi zászlónk színében a remény,
zöld dobbanó szív, a hatalma nagy.
A Nap nyak-éke. Óriás smaragd.
RÓZSASZÍN
A rózsa adta kölcsön szirmait,
és illata jelezte, mit tanít,
a hajnalpírban ő a szenvedély,
megálmodta a vörös és fehér,
a bőr imádja, bájolt színe szép,
és őrzi, óvja női jellemét,
vak buzgalommal babrálnak vele,
az intim holmik rejtett fegyvere,
van rózsaszín zaj, rózsaszín világ,
és rózsaszínűek a kisbabák,
titokzatos, varázslatos anyag,
mint kislány hajába kötött szalag.
SZÜRKE
A földig ér a gomoly-szürkeség,
megborzolódik fürtjein az ég,
ilyen színű a fázós nagykabát,
míg dideregve cipeli a láb,
ezt öltötte föl díszként a szamár,
ilyen szőrmentén iá-noizál,
meglassulja a dallamát a szó,
ilyen köpenybe búvik a manó,
és ebben ugra-bugrál szerteszét,
kis madarunk, a szemtelen veréb,
van számolatlanul sok árnyalat,
lapul, simul, s acélosan tapad.
ARANY
A luxus, pompa, elegancia,
a Nap csillogó üstökű fia,
ha párt választ, az egekig felér,
a szeretője lila, vagy fehér,
a Föld vajúdó, mély öléhez hű,
és úgy köt, mint egy karikagyűrű,
mert simogatón, lágyan könyörög
a fölcsillanó, mesebeli a rög,
és boldogító, sárga fényt dalol,
ha kibújik a takaró alól,
a boldogsághoz annyi köze van,
hogy az öröme fénylő színarany.
EZÜST
Egy árnyalat az előzékenységről,
a harmónia bezárt delejéről,
önállóság, s a logika fénye,
s agyunk hallgat fénylő erejére,
de elveszejti szép színezetét,
és szeméremből ölt föl feketét,
ám különleges rangjáról regél,
sok korabeli, címeres levél,
hítták, nevezték fehér fémnek, hisz
a szeplőtelenség jelképe is,
az égbolt füstje, csillogó jele,
s a mezítelenség szép szelleme.
NARANCSSÁRGA
Áglakó és narancs a ruhája,
öröm-sárga édes hahotája,
préselt leve ízt és aromát ad
a napfénytől ittasult világnak,
nem akar más színnel egybe kelni,
másodlagos, nehéz kikeverni,
hollandoknál királyi a sorsa,
nyugtató, s a feszültséget oldja,
régidőkben büszke volt magára,
fölaggatták a karácsonyfára,
jókedve ma belakta a boltot,
s kacagnak a telezsúfolt polcok.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Böröczki Mihály - Mityka
