apám úgy ment el
hogy elfelejtett köszönni
csak a kapuig akart sétálni
aztán feledte a visszautat
zakóját begombolta
azt hiszem sálat is kötött
lábán egy lyukas cipőt hagyott
adtak tán újat az angyalok…
hajlott volt háta
pedig sosem cipelte a bajokat
azt anyámnak hagyta
neki járt a tivornya
a szép ruhák és fehér ingek
virág a gomblyukba
meg kesztyű tavasszal
a szél a kezét ne csókolja…
apám úgy ment el
hogy tudta vissza nincsen út
csak állt az ajtóban
olykor elhitte a csodát
mindig egyedül ettük meg a vacsorát
mert éjjel jött haza
nem mulattatta őt a család…
aztán csak elment
köszönni sem volt kedve
az unokákat látva néha kesergett
tán magát siratta
vagy mégis szerette
ha anyám olykor kedvesen ölelte…
apám úgy ment el
hogy elfelejtett köszönni
csak a kapuig akart sétálni
aztán feledte a visszautat
zakóját begombolta
azt hiszem sálat is kötött
lábán egy lyukas cipőt hagyott
adtak tán újat az angyalok…
…anyám gyertyát gyújt
megmossa arcát – fehéret ölt
ujjait imára fonva
ül az apámtól örökölt széken
és mosolyog – feledi ami volt – régen.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:58 :: Kozák Mari
Kozák Mari vagyok, tanító. Ma már csak olyan öreg tanító. Az évek elteltek és nyugdíjba vonultam.
Egy kis városban élek, közel a megyeszékhelyhez, Debrecenhez. A városom, ahol éltem és tanítottam, és ahol ma is élek, Biharkeresztes.
Három gyermekem van, két lány és egy fiú. Valójában, már felnőttek és ketten a maguk útján járnak, csak a fiam van még a közelemben, Ő még egyetemista.
Már fiatal koromban is nagyon szerettem olvasni, és persze írogatni is. Korai próbálkozások voltak, de hittem, hogy szép és jó, amit teszek.
Fiatalon kezdtem el tanítani, a gyermekek szeretete benne volt a génjeimben, hiszen ezt tanultam anyámtól is, aki óvott és védett minket mindentől. Az évek során, hivatásommá vált a munkám, örültem, minden kis sikernek, ami a gyerekekkel összeköthetett. Nekem a tanítás mindig örömet szerzett, soha nem volt teher és nyűg. Azt hiszem, igazi falusi tanító voltam.
Vagy tíz évvel ezelőtt, becsempésztem az olvasás órákra a saját meséimet és gyermekeknek szóló verseimet, és boldogan tapasztaltam, hogy szeretik kis tanítványaim.
Egyre többet és többször írtam nekik, hálás hallgatóim lettek, és nagyon közel kerültek szívemhez.
Aztán később már más versek akartak kikérezkedni, onnan legbelülről és én engedtem is, hogy jöjjenek.
Azóta, ha valamit látok, vagy érzek, ha bánt az élet vagy éppen örülök valaminek, ha tehetem, leírom érzéseimet.
Szeretem a szépet és a szépséget, a szívnek és a szívhez szólót. Talán a verseim is a szépséget juttatják el az emberekhez.
Tartalom másolása nem engedélyezett!
A weboldalunkon a lehető legjobb élmény nyújtásához Cookie-kat használunk. Ha neked is megfelel az adatvédelmi nyilatkozat, akkor itt kellene elfogadni.ElfogadomAdatvédelmi nyilatkozat