Lulu egy kisleány,
Sokáig bennem lakott,
Néha oly közel jött,
Hogy azt hittem,
Lulu én vagyok.
Most is látom még,
Ahogy fut, mesél, énekel,
Fenn terem az ág hegyén,—
Lulu a kertek úrn?je,
Elé letérdelek én.
Lulu egyre mosolyog,
Pilleruhában kacag,
Felrepül a Naphoz,
Szelídít táltosokat.
Ahogy az égen vágtat,
Lobog selyemszín haja,
–szelet varázsol így Lulu,
s havat pitypangból:
pihéit kifújja.
Holdas éjeken
Lázrózsáimból
B?vös csokrot szedek,
S bókolva neki adom…
Koszorút fon bel?le,
–Koronaként fejemen,–
királyn?je lettem így
s újra csak szökellünk
kacagva pitypangos réteken…
Feln?ttem- én is.
Szeme még mindig kacag.
Neki adtam a világot,
És most… magamat…
Lulu egy kisleány,
Nem kedvence a lila,
Lágy szell?b?l született,
S bár hittem,
Lulu
Nem voltam soha.
Legutóbbi módosítás: 2008.03.25. @ 06:40 :: Péri Györgyi
