Márton Zsolt : Nem alszom…

Nyomtatás

Nem alszom…

Nem alszom.
Hosszú csókért és kifosztómért
imádkozom éjjel;
hogy az ölelés kitartson
s ne kelljen szeretkeznem kézzel.
Az élet elun, lehet akár hét is,
s a gyönyör bár nyom nélkül libben,
egy villanást azért örökül hagy még is.
Lehet, hogy kevésnek t?nik,
de nékem több mint mámor,
mert ez a pár pillanat csupán,
míg megfeledkezem a halálról.

S kérded: – Hát a zsarnokért minek fohász?

Az ember egyre bitangabb,
s türelmes reménnyel jót hiába vársz.
A kegyetlen után, jön a sunyi, halkabb,
még nagyobb vészt szakasztva ránk;
Pusztulásuk, gondunkat meg nem oldja,
mindig mohóbb úr jön a réginél.
A változás, látod, a dekadenst hívja.
Ezért mormogok e lámpa fényinél,
ezért szólok el nem múló istenemhez :
– Hagyja meg terhünk, ne vegye le mégse,
zsarnokunk tartsa meg er?ben,
s id?vel megáldjuk érte.

Márton Zsolt