Ahogy Lehocki előrehajolt a kalucsniért hogy ráhúzza a cipőre, a hasa miatt nagyot nyögött a széken. Ez az örökös tortúra a sárcipővel mindig megviselte, mikor kinn esőre állt. Végre sikerült, miközben századjára határozta el, hogy legközelebb rajtahagyja a cipőjén. Felesége undorral nézte férje kínlódását.
– Tehette, mert érzelmeit remekül leplezte az ujjnyivastag krémpakolás az arcán.
–… Aztán, ha megint meglátom Bözsit a Korzón, ahogy ott fel alá flangál, mint egy kokott, küld el a háztól, – folytatta Lehocki a reggelinél megkezdett beszélgetést. Közben belepózolt a szekrény nyitott szárnyába, ahol a nagytükör lógott, és a kiskefével még megigazgatta utoljára a tömött bajszát.
– … Múltkor is, mikor itt volt az állítólagos unokaöccse és benyitottam a cselédszobába, egymás mellett ültek, és pajkosan teáztak. Nekem nagyon gyanús az a lány! Ne feledd Irén, hogy én nem tűröm a házamban az erkölcsi fertőt. – Meg még valami: – Ma hozza Kertész a libát. Tízkilóst kértem tőle az ünnepekre. Fizesd ki, de ne hagyd nála a visszajárót. –
Végre vette a kalapját, átvette az esernyőjét, amit eddig a felesége tartott a kezében, majd végre elindult. Már lefelé tartott a lépcsőházban, mikor még egyszer eszébe jutott a liba. Kertész legutóbb is a feleségére sózott egy nyeszlett szárnyast. Úgy nézett ki, mint egy girhes divathölgy.
– Irén! – kiáltotta fel az asszonynak, aki még mindig papucsban, becsavart hajjal, állt az ajtóban. A szétnyílt pongyolából a kíváncsi mellei is lefelé bámultak gazdájukkal a hang irányába.
– Ha Kertész kisebbet hoz, akkor dobd ki libástól, és mond csak meg neki, hogy legközelebb Herschkovicstól rendelünk. –
A választ meg se várta, csak bosszúsan hátat fordított felesége rég megunt slampos alakja láttán, s kilépett az utcára.
A korai nap már melege sütött, hogy a sárcipők az esernyővel nem győztek pironkodni. Lehockit ez nem zavarta, mert később esni fog, hiszen azt a kormánypárti újságban megírták. Mikor kiért a Hatvani utcába, felsétált a Lipót templomhoz, s ott felszállt a lóvasútra. Persze, nem sajnálta a húsz krajcárt az első osztályra. Nem akarta az olcsó jegyű polgárral együtt tolni a vonatot, ha a lovak elfáradnak. Amikor kiérkezett a Kis Sörcsarnokhoz, ahol a bérháza volt, már elhatározta, hogy most már nem ad több haladékot Takóéknak. Még a múlt havi bért se törlesztették. Kénytelen őket az utcára rakni, ha nem fizetnek.
Először bement Hlavácsnéhoz, aki átadta neki a lakóktól beszedett havibért, és beszámolt a házban történtekről.
– Takóék most se fizettek. Nem csoda. Az ember már sehol sem kap munkát a környéken, mert ismerik, hogy iszik, mint egy gödény. Csak itt-ott trógerol néha, és az a pár korona is a kocsmába vándorol, amit keres. Aztán mikor részegen este hazavetődik, rumlizik az állatja. Feleségéhez múlt kedden meg az orvos is kijött, mert az ura annyira megrugdalta. A csendőrök igaz gyakran beviszik Takót, de hiába verik, belőle már nem tudnak embert faragni. Tegnap meg a gangról levizelt a… – Lehocki dühös legyintéssel félbeszakította az asszonyt.
– Hagyja Hlavácsné, majd én elintézem ezt az embert, – evvel becsukta maga mögött a házmesterlakás ajtaját, s elindult az első emeletre. Kilihegte magát, s becsöngetett Takóékhoz.
*
-Na végre, már ideje volt, – sóhajtott fel megkönnyebbülten Irén, mikor fentről az ura után nézett a függöny mögül. Egy óra alatt rendbe hozta magát, és kibodorított hajjal várta Kertészt a libával. Kedvéért az angyalmintás pongyolát vette magára. Ezt Józsikája különösen imádta. – Na, meg célszerű is. –
Bözsi reggel elment hazulról; megszokta, hogy Kertésznapkor kimenője van.
A baromfiszállító, nyitás után, már a Zalcer kávéházban ücsörgött egy konyakkal. A cekkerbe csomagolt kopasztott szárnyast az asztal alá rakta, nehogy a rohangáló pincér rálépjen. Végre megkönnyebbült, mikor a teraszüvegen át Lehockit látta a kapun kisétálni, de várt még egy órát a biztonság kedvéért, majd felsietett az asszonyhoz. Már az előszobában boldogan átölelte, és szíve mélyéig meghatódott, mert a Kedvesén csak az angyalmintás pongyola volt. Így nem kell mindenféle fűzővel, bodrokkal pepecselni, és még rengeteg idejük marad másra. A hálószobában barátságosan elbeszélgettek, de nem valószínű, hogy a Monarchia külpolitikájára vesztegették volna az időt, mert a hölgyeket azidőben sem érdekelte igazán az ilyesmi…
Később Józsi, ahogy a csacsogó, babusgatásra szomjazó asszony szép szemét csodálta, újra mélyen meghatódott. – Egy fertályórára aztán felöltözött. – Sietnie kellett, mert nagyon elszaladt az idő, és különben sem volt kedve Lehocki úrral csevegni. Mielőtt még egy futó csókot váltottak volna Ica egy száz koronást adott Józsinak, és könyörgött, hogy kedvéért vegyen magának egy ajándékot, ami ráemlékezteti. Még így is, csak hosszas kérlelés után gyűrte végül is a pénzt a zsebébe. Kertész úr elsietett az Új Híd felé, mert még dolga volt Budán. Ica mikor magára maradt, jólesően a kellemes fáradtságtól ásított egy nagyot, és visszabújt az ágyba. Egy percre rá, már az igazak álmát aludta.
*
Befejezés következik
Legutóbbi módosítás: 2008.04.01. @ 14:00 :: kisslaki
