1.
patkánylátta konténerekb?l kotort ki,
és kartondarabokból szabott ki a kéz.
simára súrlódtam a dörzspapír-betonon;
nem értettem, hogy születni miért nehéz,
csak átbotlottam minden küszöb-napomon;
ingoványban bolyongva értek az éjszakák,
fatörzset ölelve láttak az angyalok,
s az id? egyre csak hordozott tovább,
néha magam léptem. nézd: most már itt vagyok.
a te nevedet súgta a tószagú nád.
2.
most frissen bomló tavasz dús illatát
issza magába a partmenti táj.
egy levél karimáján harmatcsepp szalad,
ébred? völgyünkben ígéret a nyár,
sóhajtássá nyugszik itt a harag;
nyomában inert nyugalom marad,
fraktálokat vet a kékl? láthatár,
hol illés-szekér vonatom halad.
körben?lek téged, mint inda a fát,
a megadás csendjébe fúrva magát,
s várom, hogy az id? origóvá farag,
halkan dúdolva a semmi dalát.
3.
én saját jelentésem hagyom majd rád,
ha eljátszottam itt epizódszerepem.
a forgatókönyv a te allegóriád,
ez a te filmed; nem én rendezem.
Legutóbbi módosítás: 2008.04.03. @ 15:41 :: Zsákai Lilian
