– Ott szarik! – üvöltötte Sólymos dobermannjának, amit?l a Pribék névre hallgató rémült eb azonmód becsinált. Még a fülét is lelapította közben. Sólymos, a vékony testalkatú volt f?törzs?rmester terepszín? gyakorlójában elégedetten nézett körül. A többi kutyás közül néhány elismer?leg pislogott, az idomítás ilyen foka tiszteletet parancsolt a kutyaiskolában.
– Lábhoz! – adott ki még egy fojtott vezényszót Sólymos, mire Pribék a nadrágszárához vágódott. A kiszuperált f?törzs hétr?l-hétre megvetéssel figyelte maga körül az amat?rök és üt?dött ebeik szánalmas próbálkozásait. Különösen borsózott a háta az elkényeztetett kedvenceikkel megjelen?, szavajárásával, belvárosi zsidó kurváktól.
Sólymos ki nem állhatta a zsidókat mióta Vass hadnagy elmagyarázta neki, hogy ?k tették tönkre a hadsereget, s?t végs? soron Sólymos is nekik köszönheti, hogy a létszámcsökkentés során leszerelték – és hogy azóta sem sikerült állandó munkára szert tennie. Vass hadnagy ugyan megígérte, az ?rz?-véd? káeftéjében ad neki feladatot, ha visszavesz a pálinkázásból, dehát Sólymos már ?rmesterként megszokta, hogy egy felessel kezdi a napot.
Így maradt a hétvégi kutyakiképzés, illetve az alkalmi védelmi feladatok. Ráér? idejében Sólymos ideológiailag is próbálta felvértezni magát, a kocsmai beszélgetéseken túl naponta órákat töltött a Vass hadnagytól kapott leselejtezett számítógép el?tt. Volt f?nöke azt is megmutatta neki, melyik oldalakon jut a globális összeesküvést leleplez? leglényegibb információhoz. Sólymos f?törzs nem volt igazán fürge észjárású ember, de lassacskán mégis megjegyezte, hogy a zsidó világuralom létrejötte érdekében, hozzáhasonló becsületes sorstársaival együtt, módszeresen fosztják meg minden lehet?ségt?l.
Azt is megértette, hogy a közelg? katasztrófát megel?zend?, minden a hazájáért aggódó állampolgárnak cselekedni kell. Ennek szellemében Sólymos f?törzs dobermannját a csibészelés helyett a fogd, zsidó vezényszóval ingerelte támadásra. Ha csak meghallotta, erre a szóra Pribék eszeveszett ?rjöngésbe kezdett.
A volt f?törzs?rmester örült az eredménynek, habár akkor lett volna teljességgel elégedett, ha vérebe segítség nélkül is felismerte volna az ellenséget, ahogy azt egy a náci id?szakról szóló leírásban olvasta valahol. Dehát Sólymos tudta, nincs olyan ideális helyzetben, mint annak idején szellemi el?dei, így bármilyen tanulékony is a kutyája, tökéletes viselkedést nem várhat el t?le. Azonban a let?nt korszak iránti vonzalma jeléül két horgkeresztet is tetováltatott magára, egyet a jobb füle alatt a felhajtott gallér takarásába, egy nagyobbat pedig a bal vádlijára.
Szombatonként, a kutyakiképzés végeztével Sólymos rendszerint az Újlipótvárosban jár?rözött, vagy saját szavaival, vadászott. Gyanús célszemély láttán a póráz gyors megrántásával és egy rövid zs hanggal hergelte Pribéket. Szöges nyakörv nélkül talán meg sem tudta volna fékezni a feldühödött állatot.
– Jó kutya – veregette meg a lapockáját Sólymos, és adott neki egy jutalomfalatot. Sokszor addig követett egy-egy kiszemeltet, amíg az elt?nt egy kapualjban.
– Hogy élnek ezek! – nézett fel a polgári bérházak ablakaira, miközben saját, a honvédségt?l megvásárolt egyszobás volt szolgálati lakására gondolt. Szerette volna megtudni, vajon mi folyik odabent, miféle terveket szövögetnek ellene. Vass hadnagy is ezekr?l az összeesküvésekr?l beszélt. Mint volt katonát, a tervszövés amúgyis módfelett aggasztotta. A f?törzs emiatt rendkívül gyanakvóvá vált az utóbbi id?ben, még a hetvenötezer forintnyi megtakarítását is kivette, mert nem bízott a bankárokban.
– Az én pénzemen nem fogtok tovább él?sködni! – állapította meg némi elégtétellel, ám hamarosan ismét elkomorult a leselked? veszélyeket elemezve. Mindenesetre eltökélte, hogy bármi történjék is, élve nem adja meg magát. A gondolattól alaposan megszomjazott, egyébként is kora délután volt már, ezért a korábbi ?rjáratai során feltérképezett kocsma felé került. Pribék apatikusan t?rte, amint gazdája a lámpaszlophoz er?sítette a pórázát.
Sólymosból a harmadik cserkó után bújt el? a katona. Ekkor ötlött az eszébe, nem várja meg amíg a zsidó finánct?ke végképp kiradírozza a Bokor utcából.
– A legjobb védekezés a támadás – idézte fel a régi hadászati bölcsességet, amit annak idején a kiképzés alatt maga is megpróbált az újoncokba plántálni. Ráadásul legutóbb Vass hadnagy is azonnali cselekvésre buzdította.
A f?törzs agya lassan forogni kezdett. Egy közeli videótéka elleni akción merengett, de még jobbnak tartotta, ha a nemzet szabadságszeret? polgáraihoz Vass hadnagy segítségével alkalmas üzenetet intézve, egy ismert televíziós lakta Pozsonyi úti bérházban, beveti a mindaddig a pincéjében rejtegetett tojásgránátot.
– Tönkretesznek mindent ezek a szemetek. Jobb lenne nélkülük a világ – állapította meg komoran. A f?törzs már túl volt az ötödik körön, kissé szédült, és a szemhéja is elnehezedett. Hunyorítania kellett, miközben akcója végrehajtását fontolgatta.
– Csak m?ködjön – aggodalmaskodott, visszapergetve több esetet, amikor a gyakorlótéren kúszva kellett a döglött gránátot összeszedni.
A f?törzs egy pillanatra elbóbiskolt, ám el?rebicsakló feje azonnal felriasztotta.
– Menni kell – motyogta és megpróbálta összeszedni magát. Megint a tervére gondolt..
– Pribék, lábhoz! – vezényelte szakszer?en a kocsma el?tt, újult er?re kapva. – Megmutatjuk ezeknek a vérszívóknak – tette hozzá baljósan, miközben lehajtotta gyakorlója gallérját. Felnyírt tarkója alól el?t?nt a kékl? tetoválás. Az ?rmester kemény léptekkel indult meg, hogy a kiszemelt célpontnál els?dleges terepszemlét tartson. Pribék milliméter pontosággal igazodott a térdéhez..
– Schau mal, Papa! Ein Nazi! – hallotta Sólymos a háta mögül, az utolsó szóra az ujjal mutogató gyerek irányába fordulva. Még látta a megvillanó vakut, de kihúzni magát már nem maradt ideje.
Legutóbbi módosítás: 2008.05.01. @ 08:27 :: Magyar Csaba
