Rokkámon sodorj aranyfonalat óh, Remény,
s tán éltem gyönge szálát
nem hasítja már a végzet
-rongyom épp elég viseltes-
mind a gúnyát mit rámöltött a sors
megszolgáltam úgy foltozom mindmáig
selyemszálon mégsem pendül lelkem,
ott táncra kélne már s csak sóvárog
messze tűnő csillagodért,
melynek halovány fényéből
egyszer talán új ruhámba sző
aranyszálat a végtelen…
Legutóbbi módosítás: 2019.07.06. @ 17:51 :: Németh Alexandra Zita