A fehér hol ló,
hol lila, hol paripa,
ritkán jársz erre,
nem is merlek
kapargatni kérgeden,
hogy hol a hiba.
Annyiban marad
minden vastag
galiba, és vékony
madzag lesz
sodrony köteléb?l.
Egyszeriben d?l
a festékb?l a sok
soros mindenség
fényes felség,
és egyszer? földönfutó,
jámborságok.
Maszatolok világot,
benne leszel te is,
ha akarom, kívánok
hármat, és vágtat
pemzlimen az árnyad,
mit látok, ha nem is,
akkor a legjavából.
Legszebbnek,
ahogyan csak én
képzellek, és nekem
reppen a szélben,
most csak magamnak,
a harsányra színezett
sörényed, hol fehér,
hol szia, szép paripa!
