Avi Ben Giora. : Egy téves ítélet

Nyomtatás

– A bíróság meghozta ítéletét. Vádlott álljon fel. Bűnösnek érzi magát az alábbi vádpontokban?

– Nem érzem magamat bűnösnek tekintettel arra, hogy alaptalanul vádolnak. Nem loptam el semmiféle értéket sem, nem károsítottam meg a munkaadómat.

– Tehát tagadja?

– Azt nem tagadom, hogy a telepről elhoztam a tűzifát, de előzőleg engedélyt kértem rá. Többször is kértem és kaptam is télire.

– Van erről írásos bizonyítéka is, hogy kiigényelte a tűzifát a telepről, és csak azt a mennyiséget vitte is ki?

– Kérem szépen én a telepvezető úrtól, a Kárász úrtól kértem engedélyt és ő mindig adott nekem.

– Kárász Róbert mar régóta nem telepvezető. El lett bocsátva a cégtől, jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen. Tehát kitől kapott engedélyt?

– Én kérem, még tőle kaptam a nyáron. A számomra kiutalt mennyiség akkor el lett különítve. Csak november elején vittem el.

– De most mondtam önnek, hogy Kárász telepvezető már nem dolgozik a cégnél.

– Nyáron még ott volt.

– Rendben van. Megismételnem a kérdésem. Van valami bizonylata, hogy magának ki lett utalva ez a mennyiség, amit elhozott?

– Nincsen.

– Ezek szerint ön csak szóban állapodott meg vele?

– Ha úgy vesszük, igen. De már lassan harmadik éve, hogy mindig kisegített a téli tüzelővel és ezért nem kért semmiféle ellenszolgáltatást.

– És önnek nem tűnt fel, hogy Kárász úr csak úgy kiad magánk tűzifát, és ezért nem kér semmit, mikor nem is ő a tulajdonos?

– Honnét tudhattam volna, kérem? Én csak egy egyszerű munkás vagyok. Kárász úr onnét ismer engem, hogy egyszer én javítottam ki nála a tetőt. Utána egyszer említettem, hogy két gyerekem van, a feleségem nem tud dolgozni, és nehezen tudom megvenni a téli tüzelőt. Ő ajánlotta fel a segítséget.

– Az sem tőnt fel önnek, hogy ő nem tulajdonos és csak úgy kiutal magának tüzelőtő

– Kérem, mondtam már, hogy csak egyszerű munkás vagyok.

– A tények ismeretében a bíróság úgy döntött, hogy Szijjártó Lajost az okozott kár megtérítésére kötelezi. Mely esetben az okozott kárt nem tudja kifizetni, a bíróság egyévi szabadságvesztésre ítéli. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs. A tárgyalást berekesztem.

– Ügyvéd úr kérem, most mihez kezdjek? Honnét teremtsem elő azt a rengeteg pénzt? Hiszen tudja, hogy nincsen pénzem. Két gyerekem van otthon. Ha engem börtönbe zárnak, ki fogja őket eltartani?

– Szijjártó úr, magát én megértem, de nem tudunk már fellebbezni. Ez az ítélet. Magának tényleg tudni kellett volna, hogy nem a Kárászé a telep, tehát ő nem adhatott volna tüzelőtő

– Hát honnét tudtam volna? Ő mindig a főnökkel mutatkozott, a főnöknek a jobbkeze volt, és az mindent ráhagyott. Szerintem soha nem számoltatta el, hogy kinek mit adott. Csak a pénzekkel, és azzal soha hiba nem volt. Én csak ennyit tudok. Hiszen tudja, hogy én csak egy dolgozó voltam.

– Maga a naivságának az áldozata lett, sajnos. Feltétel nélkül megbízott a főnökeiben.

– Miért ne bíztam volna meg? Egyszerű ember vagyok, amit mondtak mindig megcsináltam és soha nem háborogtam, hogy kevés a fizetés, vagy sok a munka.

– Idefigyeljen Lajos. Egyelőre még úgysem rögtön kell a börtönbe bevonulnia. Majd kiértesítik. Addig meg majd meglátjuk, mit tehetünk.

– Körülbelül mennyi idő az, amíg megkapom az idézést, hogy mikor kell bevonulnom a börtönbe?

– Nem tudom. Lehet, hogy egy fél év, lehet, hogy több. Addig is van időnk. Dolgozni meg menjen be rendesen. Nem függesztették fel, és ez alapja lehet egy perújrafelvételnek.

Lajos elmesélte a feleségének a történteket,

– Akkor most tulajdonképpen mi lesz a továbbiakban?

– Amíg nem hívnak be, hogy letöltsem a szabadságvesztésem, szabadon mozoghatok és ezt száz százalékig ki fogom használni.

– Mondd, mit értesz ezalatt, hogy kihasználod? Nincsen elég baj már így is? Mit akarsz még? Hogyan fogunk megélni, ha te nem leszel, nem dolgozol, nem lesz pénz?

– Először is elmegyek, és valahol megpróbálom megkeresni Kárászt. A munkahelyre be kell járnom továbbra is dolgozni, ezt mondta az ügyvéd. Ha meg be kell vonulnom, ott biztosan kell majd valamit dolgozni és a pénzt, azt meg átutaltatom nektek.

– Miért akarod megkeresni a Kárászt? A bíróság is az ügyvéd is kereste, hogy megidézzék tanúnak és nem találták. Majd épp’ te tudod megkeresni?

Lajos továbbra is járt be a munkahelyére dolgozni. A kollégái vegyes érzelmekkel viszonyultak hozzá. Volt, aki továbbra is barátkozott vele és minden maradt úgy, mint régen, de sokan voltak, akik ha meglátták, összesúgtak–búgtak a háta mögött, hogy: na itt megy a lopós cigány, miért nincsen még lakat alattő – Nem reagált ezekre, de bántotta, zavarta. Egy vasárnap aztán felkerekedett és elment Kárász régi címére, ahol annak idején segített a tetőt javítani. A ház üresnek, kihaltnak tűnt. Bement a szomszéd portára, hátha tudnak valamit Kárászékról.

– Jó napot kívánok, bejöhetek?

– Mi járatban van jóember?

– Érdeklődnék a szomszédokról. Úgy látom, senki sincs itt már hosszú ideje.

– Igen, már régen nem lakik itt senki. De ne haragudjon, kihez van szerencsém? A rendőrségtől tetszik lenni?

– Nem a rendőrségtől jöttem. Egy régi kollégája vagyok, és szerettem volna pár dolgot megkérdezni tőle.

– Amikor utoljára láttuk, bepakolt az autójába és az egész család felkerekedett. Többé nem láttuk őket.

– És nem tetszik tudni, hogy hova mentekő

– Azt sajnos nem. De a felesége családjának a címet esetleg meg tudom adni. Hátha azok többet tudnának mondani. Minket is érdekelne különben, mert mégiscsak mi vagyunk a szomszédok és nem jó, hogy a házuk itt üresen áll. Annyiféle ember mászkál erre, egyszer kifigyelik, és még betörnek, aztán utána már a mi házunk sem lesz biztonságban. Mi sem vagyunk ugye állandóan itthon, dolgozunk, ez a kutya meg nem sokat ér. Látja, magát sem bántja. Várjon, rögtön hozom a címet. Remélem, szerencsével jár majd ott, és ha megtud valamit, akkor majd jöjjön vissza, nekünk is elmondani.

Kis idő után a hölgy egy papírszeletet nyújtott át Lajosnak.

– Itt a cím és van egy telefonszám is, de senki sem veszi fel a telefont. Mobil szám, ki lett kapcsolva.

– Köszönöm a kedvességüket és, ha tudok valamit, akkor eljövök elmondani.

Már jól elszaladt az idő, lassan dél közeledett, de Lajos nem ment még haza. Elindult a címre, Óbudára, hogy megtudja, mi történt, hova tűntek Kárászék. Nehezen találta meg a Szömölnök utcát is meg a házat is. Óbuda – mint minden – nagyon megváltozott.

– Kósa – olvasta –, első emelet.

Öreg, düledező bérház. Becsengetett. Egy olyan tízéves forma kislány nyitott ajtót.

– Kit tetszik keresni?

– Kósáék itt laknak?

– Igen, Kósa Éva vagyok.

– Kit hívnád anyukádat egy pillanatra? – Közben belülről hangok hallatszottak és egy ötven körüli hölgy jelent meg az ajtóban.

– Kihez van szerencsém?

– Szijjártó Lajos vagyok, Kárász Bandi kollégája. Azért jöttem, mert szeretném megtudni, hol találom Kárászékat. Anno én javítottam a házukon a tetőt. Voltam a házuknál, de senki sem lakik most ott, üres a ház. A szomszédok adták meg ezt a címet, hogy talán önöktől megtudok valamit. Aggodnak a szomszédok is, hogy esetleg kirabolják az üres a házat, aztán így ők is veszélybe kerülhetnek.

– Maga az a Szijjártó, akit perbe fogtak falopás miatt?

– Én volnék kezicsókolom. Már sajnos el is ítéltek, de próbálom igazolni az ártatlanságomat, ami nehéz lesz Kárász úr nélkül.

– Jöjjön beljebb. Éppen ebédelünk, de rögtön befejezzük.

– Ne haragudjon, nem akarok zavarni, talán beszéljünk meg egy időpontot, amikor nem zavarok. Van egy mobilszámom is, azt is ott kaptam, de senki sem veszi fel.

– Sajnos a mobilom már jó ideje elhagytam. Azóta másik számom van. De nem zavar, jöjjön beljebb. Különben meg akartam magukat keresni, csak nem tudtam a címüket. Sajnos ez egy nagyon piszkos ügy. Senki sem szívesen akar belekeveredni, de magának én segítek.

Bevezette Lajost a szobába, ahol a család éppen ebédnél ült.

– A férjem – mutatta be az asztalnál ülő férfit – és ő a lányom, Évike. Foglaljon helyet itt, vagy ott a karosszékben, ahol kényelmesebb. Lajos igen csak kellemetlenül érezte magát, de ha már ilyen kedvesen fogadták, nem akart elmenni.

– Valamivel megkínálhatom? Egy kávé vagy frissítő, kis sütemény?

– Ne tessék miattam fáradni, majd ha befejezték az ebédet, akkor egy kávét elfogadok. Kósáné behozta a kávét, aztán leültek beszélgetni.

– Amit most magának elmesélek, egy kész krimi. Ne csodálkozzon majd. Azért nem mentünk el a bíróságra, mert vagy hülyének néznének minket, vagy el sem hinnék. Na de hadd kezdjem az elején:

Kárász Bandiéknak ott kint Pomázon, ahol a kitermelés van, és ahol maga is dolgozik, valamikor erdőjük volt. A háború után államosították mindenüket. Jött a rendszerváltás, és mint mindenki, ő is benyújtotta a kárpótlási igényét. Papírokkal tudta igazolni, hogy anno ez a terület az övék volt. Kárpótlási jegyeket kapott és mondták, ha majd lesz a földárverés, akkor ezekkel visszaveheti azt a területet. Bandi egy jóhiszemő ember volt. Átvette a kárpótlási jegyeket és várta a földárverést. Közben megtudta, hogy kik azok, akik most ott gazdálkodnak. Egy tsz volt. Érdekes módon elég jól prosperáltak még abban az időben. Itt volt főnök Stöger, a jelenlegi tulajdonos. Bandi bement hozzá és megmondta ki ő és mit szeretne. Stöger örömmel fogadta. Megbeszélték, hogy amikor majd lesz a magánosítás ő elintézi, hogy a kárpótlási jegyekkel jó áron meg tudja vásárolni az erdőt. Bandi megmutatta neki a jegyeket és megegyeztek, hogy amint aktuális lesz a dolog, Stöger jelentkezni fog.

Bandi közben elmesélte az egészet a testvéremnek, Erzsinek is, aki elmesélte nekem, hogy Bandi mibe akar utazni. Meghánytuk–vetettük a dolgokat és úgy döntöttünk, hogyha a Stöger csak a jegyekért meg tudja szerezni, ám szerezze meg. Hogy aztán majd mit kezdenek vele, az egy későbbi dolog lesz. Teltek a hónapok, már majdnem el is felejtették az egészet, hiszen látták, hogy a privatizáció nem úgy folyik, ahogy egyesek gondolták. Egy napon jelentkezett Stöger. Azt mondta Bandinak, vigye ki a kárpótlási jegyeket és ő azokkal gyorsan elintézi az átíratást. Ne törődjön semmivel, az egész fakitermelésnek és a hozzátartozó erdőnek újra ő lesz a tulajdonosa. Bandi ki is ment hozzá Pomázra és átadta neki a kárpótlási jegyeket. Nem kért róla semmi átvételi elismervényt, mert egyik oldalon tudta, hogy valami simli is van a dologban, ezt csak így nem lehetne elintézni, a másik oldalon meg meg is bízott Stögerben.

Elég az hozza, vagy két hét múlva megjelent náluk Stöger a hivatalos papírokkal, hogy az egész telep Bandi tulajdonába került. Most már csak annyi van hátra, hogy bejelentsenek egy Kft céget, aminek – ha lehet – ő lesz az ügyvezető igazgatója. Bandi azt hitte először, hogy vicc az egész, de elmentek a cégbíróságra bejegyeztetni a céget.

– Na, itt álljunk meg egy pillanatra – szakította félbe Lajos a beszélgetést. – Ezek szerint Stöger nem tulajdonos, hanem a Kárász úr?

– Pontosan, de várjon, hadd mondjam tovább.

– Na, ha a Kárász úr a tulajdonos, akkor engem nem ítélhetnek el, elvégre a sajátjából annyit és úgy adhat, amennyit csak akar.

– Ez így van, de sajnos nem ennyire egyszer?. Ha így volna, akkor maga most nem ülne itt nálunk, és se Erzsi, se Bandi nem tartózkodna ismeretlen helyen. Legalább is a törvény előtt ismeretlen helyen. Magának megmondom most persze, hogy hol vannak, de maga nem mondhatja el senkinek sem. Különben, ha elmondja, akkor sem változtat a lényegen semmit. Hozzájuk nem tudnak már nyúlni sehogy sem. Hiába fenyegetőzött a Stöger, hogy ez lesz, az lesz. Bandiék Németországban vannak, onnét nem fognak hazajönni… De folytatom.

Tehát ott tartottunk, hogy Bandiék megalapították a Kft–t, aminek Stöger lett az igazgatója. Cégalapításnál Bandi úgy szerepelt, mint a törzstőkét adó társ. Nagyon jól mentek a dolgok az elején. Úgy egy év után Stöger titokban bement a cégbíróságra és változtatást eszközölt. Az egész cég ezután úgy volt jegyezve, hogy Stöger. Bandi ezt csak úgy egy féléve, vagy egy éve tudta meg a könyvelőnőtől. Ö mondta neki, hogy különféle követelések és vásárlások jönnek és azon csak Stöger neve szerepel. Bandi résen volt.

Megtudott mindent, de nem szólt Stögernek. Ezek szerint azért jutott neki minden hónapban kevesebb pénz, mert Stöger jócskán megcsapolta minden hónapban. Fél éven keresztül a bevételek egy részét elkülönítette magának. Stöger rájött és botrányt provokált. Bandi csak annyit mondott, ha akarja, akkor dobja ki, úgysem tudja. Stöger megfenyegette, hogy ő itt az igazgató és az lesz, amit ő akar. Ő csak simán „társ”. Teltek a hónapok. A könyvelésben hiányosságok kezdtek mutatkozni. Bandi is és Stöger is saját zsebre kezdett játszani. Aztán egy nap Stöger azzal állt elő, hogy ez így nem megy tovább. Ő az igazgató és Bandi nem számol el neki rendesen, ezért fel fogja jelenteni sikkasztásért és csalásért. Bandi csak annyit mondott neki, hogy talán fordítva lehetne, de Stöger tovább fenyegetőzött. Utána megfenyegette, hogyha nem megy el önszántából, akkor neki megvannak a „kapcsolatai”, hogy jobb belátásra bírja, és ugye nem szeretné, ha esetleg a családjának is bántódása esnék. Bandi nem ment el se rendőrségre, se sehová.

Kivette a pénzt, amit összegyűjtött és a telepről is elvitte az egyheti bevételt. Majd másfél milliót. Utána átjöttek Erzsivel egy este, és azt mondták, ne keressük őket, mert őnekik el kell menni innét. Ideadták a kulcsot, de azt mondták, jó darabig senki se menjen oda. Hiába próbáltuk kiszedni belőlük, miért ez a nagy idegeskedés, kapkodás, csak annyit mondtak, jobb ez így, ne firtassuk, hogy miért. Mi kérdeztük: baj van az üzletben vagy valami pénz vagy egyéb dolog miatt kell menniük? –, de erre nem akartak válaszolni.

– Mi nem akarunk senkit sem bajba keverni. Jobb, ha mi elmegyünk.

Mikor már Németországban voltak, akkor telefonáltak és mesélték el, hogy mi van. Külön megkértek minket, semmibe ne avatkozzunk bele, mi nem tudunk semmiről, még ha a rendőrség is keresne meg minket. Meg is kerestek minket pont akkor, amikor a maga ügye kirobbant. Úgy cselekedtünk, ahogy megígértük. Azt mondtuk, nem tudjuk, hogy hol vannak valószínűleg külföldre mentek, de hogy hová, nem tudjuk. Nem írtak, nem telefonáltak.

Hát most már láthatja, hogy maga is áldozatul esett ennek a Stögernek.

– De hiszen, ha ez az igazság, akkor ennek valahol nyomai vannak és én is, meg Kárász úr is be tudja bizonyítani, hogy ez egy csalás.

– Drága Szijjártó úr én segítenék magán és lehet, hogy ezáltal Bandiéknak is, de maga nem tudja hogy abban az úri „vállalkozói” világban mik mennek végbe. Jobb, ha nem is tudja. Itt mindenki, aki a tőz közelében van, el tud mindent intézni úgy, hogy a másikat kétvállra fekteti. Egy kis ismeretség a régi világból, téeszelnök, volt párttitkár és minden el van intézve. Mire felébred, már nem is a magáé a jogos tulajdona. Így van ez itt. Ha elmegy pereskedni, nem magának lesz igaza, hanem nekik, sőt előfordulhat, hogy valóban felfogadnak embereket és tettlegességig viszik a dolgokat. Olvas újságot, nézi a tévét bizonyára, nem egy és nem két eset volt már. Nézze, mi egyszerű emberek vagyunk, nem akarunk belekeveredni semmibe. Maga és az ügyvédje ezt az információt úgy használja fel, ahogy akarja, de mi úgysem tudunk semmiről és azt is letagadjuk, amit magának most elmondtam. Még azt is, hogy egyáltalán beszéltem magával. Ne ítéljen el ezért. Én sajnálom igazán magát és a családját, de mi is családosak vagyunk. Nem tehetünk mást. Most mondjam azt magának, hogy mi is készülünk Erzsiék után menni? Nem mondom, mert esetleg még elmondja és keresztbe tesz nekünk. Ámbár, ahogy most itt röviden megismertem, nem az, az ember. Nem fog bajt okozni nekünk, ezért meséltem el önnek ezt, nem csak azért, hogy így talán valahogy ki tudja magát húzni a bajból.

Lajos megköszönte az értékes információkat és megígérte, hogy nem keveri bele őket az ügyébe. Majd megbeszéli az ügyvédjével, hogy hogyan adják be a bíróságon.

Kóválygott a feje, de azért valahogy hazaért. Otthon a felesége már idegesen várta.

– Na megtaláltad? Ugye megmondtam, hogy majd pont te fogod őket megtalálni, ha a rendőrségnek nem sikerült.

– Ülj le légy szíves. Amit most elmondok, arról senkinek egy szót sem! Senkinek! Érted?

– Miért, mi történt? Csak nem csináltál valamit? Nem elég ez a baj, csináltál hozzá másikat?!

Lajos elmesélte az egészet, a felesége csak hüledezett és nem tudta, hogy ez most valóság vagy egy rossz álom.

– Akkor most mi lesző

– Holnap telefonálok az ügyvédnek és idehívom. Majd ő tudni fogja, mit lehet csinálni. Elvégre azért ügyvéd és azért fizetem.

Másnap este Lajos ügyvédje felkereste őket és végighallgatta a történteket.

– Szijjártó úr, nekem meg kell, hogy mondja, hol találom meg Kósáékat, mert ez a maga érdeke. Csak így „mesélve” a bíróság semmit sem fog tenni az ügyében. Kósáék tanúk és ennek helyt fog adni a bíróság is.

– Nem mondhatom meg. Még, ha le is csuknak, akkor sem. Szavamat adtam és a szavamat ritkán szoktam megszegni, hiába mondják, a cigánynak nincsen szava, még az sem igaz, amit kérdez, de ezt most hagyjuk. Maga ügyvéd, magának kell tudnia, hogy hol, merre kell és lehet kutakodnunk. Egyet ajánlanék. Mint ügyvéd, ki tudja kerestetni a cégbíróságon az összes papírt, és ennek birtokában aztán tud majd tovább lépni.

– Maga álmodik Szijjártó úr. A cégbíróságon elvileg minden papírnak meg kéne lennie. Elvileg, hangsúlyozom, de a gyakorlat más.

– És ha Pomázon megnézné a telekkönyvi bejegyzéseket?

– Na, latja, ez már járhatóbb. Tegyük fel, hogy ott megvan, hogy Kárász mennyiért és hogy vette meg a telepet, és az is benne van, hogy ki, mikor eszközölt ezen változtatást. Így már járhatóbb. Értesíteni fogom a fejleményekről. Maga ne izguljon, és ne cselekedjen semmit se anélkül, hogy nekem ne szólna.

Egy hét sem telt el, az ügyvéd hozta a jó hírt.

– Magának volt igaza. A telepet anno Kárász Andor vette meg a téesztől kárpótlási jegyekkel, ráfizetés nélkül. Jó ideig az ő nevén futott. Szerintem most is az ő nevén van, mert tulajdonosnak a Kft van bejegyezve a vásárlást követő két év után.

– De hát a Kft a Stöger tulajdona, mondtam magának.

– Ezen akkor is elindulhatok.

Az ügyvéd kiderítette a cégbíróságon, hogy a változtatást, a törzstőke emelést illetve átruházást pontosan akkor csinálták, amikor a telekkönyvi változtatást is. Viszont a telekkönyvi hivatalban nem egyértelmően nevezték meg a tulajdonost. A Kft, az egy eléggé tág fogalom, mégis azt írták be tulajdonosnak.

– De hát ügyvéd úr, hogy lehet ilyet megtenni egy hivatalban? Mindennek nyoma kell, hogy legyen.

– Kéne Szijjártó úr. De csak annak maradt nyoma, aminek akarták, hogy maradjon. A mai napig könnyen el lehet tűntetni dolgokat és, ha elő akarják kaparni, akkor hímeznek–hámoznak az urak. Most is ilyen eset áll fenn. Gyanúm szerint Stöger hamisított. Ezt bebizonyítani nehéz persze, valószínűleg nem is tudjuk. Kárász tudta nélkül adatokat hamisított. Sőt nem lennek meglepődve, ha valahol egy hamis szerződés is lenne, amiben Kárász úr átruházza az egész Kft–t Stögerre. De ezt hogyan bizonyítsam be? Hiszen Kárász úr nem lesz hajlandó ezért visszajönni Magyarországra. A sógornője, Kósáné szintén nem lesz hajlandó erre sőt, mivel maga nem akarja belekeverni őket az egész ügybe, ki is hagyhatjuk őket.

Sajnos egyetlen egy dolog marad hátra. Ha nem is teljesen járható út, de össze–vissza ez maradt. Az egész ügyet visszaadani az ügyészségnek ezekkel a módosítási bejegyzésekkel kiegészítve. Ők majd átadják a nyomozóhivatalnak.

Úgy is történt minden, ahogy az ügyvéd mondta. Az ügyészség átadta az egész ügyet a nyomozócsoportnak. Hosszas hónapok következtek.

Közben valakik elintézhették, hogy Szijjártót behívják a büntetés–végrehajtó intézetbe, hogy kezdje meg büntetésének letöltését. Az utolsó pillanatban sikerült az ügyvédjének megakadályoznia, hogy a nyomozás befejeztéig ne kelljen bevonulnia. A munkahelyről eljött már hetekkel előbb, ahogy megkapta a behívót, de ki is tették volna automatikusan…

A nyomozás sokat nem állapított meg. Találtak adatokat, amik alátámasztották a gyanút, hogy hamisítás történt. Mivel Kárász tartózkodási helyét nem tudták és nem akartak ellene nemzetközi körözést kiadni, az ügyet adatok és bizonyítékok hiányában megszüntették.

Lajos kapott egy hivatalos papírt, hogy az ügyben a nyomozás holtpontra jutott. A továbbiakban a büntetés végrehajtását az ügy teljes kiderítéséig felfüggesztik.

Mindez ’92–ben történt. Lajos nagyon nehezen tudott ezután elhelyezkedni. Elköltöztek a fővárosból vidékre. Az ország nyugati felében kapott új munkahelyet, hasonló munkakörben, szintén egy fakitermelésnél. Azóta is ott él. Ügyében további érdemleges döntés nem történt.

Stöger bezárt és egy új Kft–t alapított. Azóta is mint üzletember keresi kenyerét. Az ügyből kifolyólag mindennemű további vizsgálódást befejeztek ellene.