Óh, mikor álmos a lelked, az éj-fodor ujja terül rád,
köntöse zizzen a párna felett, muzsikák s kora-szépség
csendül a mélyben, akár egek esteli csillaga;nem félsz,
mondd: a dal elragad? Ég-ige ostromol és a vad éjfél
titkokat ?riz arany-labirintusa réveteg árnyán
s éneke vén, fura béke-világot ad; óh, örök emlék!
És odaérsz. Az ezüst köd elaltat, az álmod alászáll,
s visszalök éberen, évek igézik a múltadat; élj hát!
