Néztem, ahogy ment a behavazott úton, meggörnyedt háttal, reménytelenül. Papucsba bújtatott lábai alatt nem ropogott a hó…
Ismertem jól Ilonát.
Nem egy sikeres élet jutott neki osztályrészül. Nem, sikerei nem voltak, öt gyereke igen és egy beteges, rokkantnyugdíjas férje.
A szociális juttatásokból éltek elég szűkösen.
Sokszor megfordultam a házukban, de mindig tisztaság uralkodott mindenütt, s ezért becsültem. Másért már nem nagyon.
Gyermekei cseperedtek, de Ilona másra vágyott. Nem örökké a család gondjait cipelni a vállán. Elfojtott szenvedély izzott benne. Férje hiába vette körül ragaszkodó odaadással, ő nem erre vágyott. De hát öt gyerek és egy beteg férj mellett semmi remény nem látszott a kitörésre.
Egy szombat délután, mikor csend borult a falu házaira, Ilona számára betelt a pohár. Nem szólt egy szót sem, csak kilépett a kapun és meg sem állt Robi házáig.
Robi ott lakott a harmadik utcában apja takaros, öreg házában. Elvált ember lévén egyedül gondoskodott özvegy édesapjáról és sajátmagáról. A közeli téglagyárba járt dolgozni. Reggel hatkor indult, este hétre ért haza. A hétvége volt az övé. Tetszett neki a dolgos, és még öt gyerek után is csinos asszony. Mondta is neki félig tréfásan, félig komolyan, ha találkoztak néha, jöjjön hozzá, ha kiszeret az urából.
Na, most kiszeretett!
Ment is, nem nézve se jobbra, se balra. A szembejövők köszönését se fogadta. Félt, hogy mi lesz, de már nem fordult volna vissza semmi pénzért.
Robi örült neki, de reggel hazaküldte az urához, Gyurihoz. Ilona pedig ment, nem volt mit tennie.
Korán reggel ért haza s besurrant a házba. Kezdett a konyhában tenni-venni, készítette az ételt. Gyuri felébredt és a legkisebbel a karján kijött. Nem szólt semmit, csak szomorúan nézett. Ilona szégyellte magát és a házimunkába fojtotta idegességét, nyugtalanságát.
Egész héten nem hozták szóba a szombat estét. Az asszony szinte mintafeleség volt.
A láthatatlan feszültség lassan oldódott.
Eltelt egy hónap — kettő, és Ilona újra elindult. És minden ugyanúgy zajlott le, mint előbb.
Kezdtek rendszeressé válni a szombati programok. Gyuri türelme, „megértése” hihetetlennek látszott, de hogy ő mit érzett, nem lehetett tudni. Nem mutatta, nem beszélt róla.
Ilona pedig egyre követelőzőbb lett Robival szemben. Reggelenként alig lehetett rávenni, hogy hazatérjen. Egyik nap még egy pofon is elcsattant. De ettől aztán még magasabbra lángolt Ilona szenvedélye. Minden alkalommal kiprovokálta a verést.
Mikor kékre-zöldre verve ért haza, Gyuri ápolta, kenegette, borogatta, csöndes szeretettel vette körül. Orvoshoz is elvitte.
Ilona szinte lubickolt az aggodalommal átszőtt gondoskodásban.
Teltek a hónapok, a felületen minden rendben levőnek látszott. Időközben Robi valahol messze vállalt munkát és nem járt haza még hétvégeken sem. Úgy látszik megelégelte Ilona egyre erőszakosabbá váló szenvedélyét.
A szomszédok, ismerősök kaján elégtétellel vették tudomásul a dolgok ilyen alakulását. Gyuriban is feltámadt a remény, hogy még visszatérhet minden a régi kerékvágásba. Csak Ilona nem tudott nyugodni. Végül aztán Karácsony után vigasztalást talált Robi szomszédjánál.
Ekkor szakadt el a húr Gyurinál.
Ilona, ahogy már szokásává vált, reggel nekikezdett a konyhában a napi munkának, cipőjét, kabátját, kendőjét az előszobában letéve kötényt kötött, s mint a jó háziasszony serénykedett a tűz körül.
Ez már sok volt Gyurinak!
Azt még elnézte, eltűrte, ha meg nem is bocsátotta, hogy Rudival „űzi az eszét”. De hogy most annak szomszédjához is eljárjon, ez már túlment minden határon. Megragadta az asszonyt könyökénél fogva, és úgy papucsostól, kötényestől kipenderítette az ajtón. Ki a havas télbe. Az ajtót meg csendesen betette mögötte. Az előszoba fogasról leakasztotta a kabátját, s azt szó nélkül utána hajította és most kulcsra zárta belülről az ajtót.
És Ilona elindult, ment a behavazott úton, meggörnyedt háttal, reménytelenül. Papucsba bújtatott lábai alatt nem ropogott a hó…
Legutóbbi módosítás: 2008.05.17. @ 14:54 :: dr Bige Szabolcs-
