Előttem Krisztusként feszülő
tölgyfa árnyékában,
arcom simogatva,
csitul ma a mogorva szél,
apámat látom, ahogy ott ül a padon,
mintha engem várna,
és súgja…
gyere velem kicsilány…
táncoljunk ma egy utolsót…
Én két kezem nyújtom feléd,
a tánclépéseket már kívülről tudom,
de csak a májusi köd
selyemfénye fonja körbe
szétnyitott tenyerem.
Magaddal vitted sírokon túlra
zokogó gyermekarcom,
mikor tíz gyertya lángja, téged várva,
sírva keringőzött …azon a májusi napon…
Tudod, lelkem már elfáradt,
nem harcol, csak makacsul dacol,
a véntölgy kérge közt megbújó lidércfénnyel,
hol szíved ma is hangtalan dalol.
Hisz’ ez a nap, a te napod is…
Köszönöm, hogy megszülettem… apám…
Továbbindulok,
magamra gombolom kéktintás álmom,
s egy ódon házhoz érve látom,
ablakán a barangoló idő,
pókháló csendet font körbe rá.
Itt, vagyok anyám… látod?
Hol, sarokba dobtad nyüszítő lelkem,
s festettél hangtalan mosolyt a falakra,
elrejtve a valóság fénytől
bölcsőben ringó gyermekéveimet.
Most lehunyom pillám,
színes pillangókról álmodom,
tíz körmömmel kaparom le,
a falak réseibe ivódott múltam.
De te még mindig ott állsz a keresztúton,
feléd megyek csendesen,
hallom szíved hangos lüktetését.
Hisz’ ez a nap, a te napod is…
Köszönöm, hogy megszülettem… anyám…
Lábam alatt ring a világ,
léptem ritmusára zokog a föld,
a mögöttem nyújtózkodó,
letaposott utamon,
ma a dacos harminchét évemet temetem.
Az utolsó emlék-kavicsot is rádobom,
mit lelkemben hordtam annyi éven át.
Ma lábujjhegyen járok,
ma a világ csendje vagyok…
Hisz’ az a régi dal sem úgy szól,
s a tánclépések sem olyanok,
a keresztút is eltűnt végleg már,
minden emlékem megkövült gyémántként,
a csillagháló sűrű rojtjai közt bujkál.
Ma este ellobban harminchét,
kéken táncoló gyertyaláng,
s csak az éj ablakán bekönyöklő
hangod maradt itt apám…
ahogy csak nekem súgtad,
ott a véntölgy alatt…
gyere velem …
táncoljunk egy utolsót…
hisz’ ez a nap, csak a te napod…
Boldog születésnapot, kicsilány…
Legutóbbi módosítás: 2008.05.20. @ 22:13 :: Szilágyi Hajni - Lumen
