Rozsdált kályha hever koszsarokban,
zavarában lánylangyost dohog,
-kéményét még jó kezek falazták-
kormot köhög, repedésbe rak,
kis vasporszagra így a vágy, a vad.
´Uccsó´ játékát most hát bedobta,
-kislány ül egy sámlin- égbe megy?
Emlékkenyér ropogillatától
piszkolt szája ámulnyi id?re
nyállalcsorgón fájjal felreped.
Kutacskával sutulna a lángon,
torztestbaba holt zsarátnoka,
tisztaruhaálom altatója,
dikójának koszlott vánkosára
doh tel? penészvirágot hajt.
Füstök csípje mész helyett rakódik,
tivornya csekélye trágyab?z,
mindegy már ki kinek is rokona,
rossz asztalon honnan is a bor ha
t?le ember még keménykedik.
Majd a reggel b?zös fetrengése
csíkot húz a deres ablakon,
feddést ont, már nem dacol az éjjel,
kesert kapál az üres arcokon,
gazukkal sok szent is megtelik.
Üvegszilánk vércsíkhoz asszisztál,
böffent hozzá, rá, e méla nap,
hanyag élet ébredezik t?le,
tombol jó éh, józan rést harap,
de ez a nyomor kínosan konok.
Legutóbbi módosítás: 2008.05.26. @ 21:49 :: p. nagy edina
