Színehagyott tegnapok szakadt ruhája,
Védve a portól mélyen bezárva…
Bűvös ösvények kihalt világa,
Nem talál senkit, tudja hogy árva.
A hiánya ott van, lelkét emészti,
Minden kis szöglet a múltat idézi.
Szeretett szülők fényképét nézi,
Morzsákat keres, szemmel kíséri.
Egy mosoly kéne, vagy simogatás,
Kihalt az otthon – üres a ház…
*
Szemeit becsukva elaludt minden,
A járdán most, csak a szél oson…
Mély depresszió veszi körül,
Jöttömnek itt már, senki nem örül.
*
Kapuban többé nincsen ki vár,
Aki ha érkezek karjába zár.
Szeretett, ölelt, megértő volt,
Elszállt a gondom, tovavonult.
Boldog mosollyal lépett hozzám,
Kék szeme féltőn tekintett reám.
Eltűnt már minden, mi szép, mi jó,
Ettől az élet olyan fakó…
Felsejlik szívemben Anyám szava,
– Oly régen mondta: „Gyere haza”
Legutóbb szerkesztette: Verő László – 2006. december 10., vasárnap, 11:35
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:43 :: Lengyel Joli