Ott ül a padon,
régóta már,
láttam őt reggel,
és most,
délután.
Öreg, ráncos szeme
a semmibe néz,
lelke egy cseppje
túlvilágba vész.
Testét takarja
kopott kabát,
gondolatai
várják a halált.
De nem akar jönni.
Évek óta vár.
Gyönyört érez
ha szenvedőket lát.
-Ó Uram, segíts!
Küldd a megváltást!
Most lefekszem ide,
itt könnyen megtalálsz.
Ne tévesszen meg
rajtam a kabát,
tél lakik csak benne,
társa a fagyás.
Kérlek, Uram, segíts!
Ne szenvedjek tovább…
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:43 :: P. Tóth Irén