Pongrácz Ágnes : Június idusán

Nyomtatás

Dani a szomszédban lakik,

átjön, beszélgetünk sokat,

mint akik értik az élet dolgait.

Tegnap megtanítottam a snóblira.

Kés?bb indultak ma reggel,

csak hallottam a hangokat,

s az emlékeimmel bemenekültem,

mert tudom, mi lesz ma itt a „suliban”.

Olyan furcsán jöttek a könnyek,

pedig éppen egy éve már,

de a képek kéretlen belém égtek,

mint árnyak a falra Nagaszakinál:

Ahogy sírt szül? és gyermek,

alig mondtam pár mondatot,

könnyezett n?vérem mint polgármester,

mindenki sírt, mert mindenki búcsúzott.

Várták, hogy szóljon a cseng?,

mint fájó végs? vallomás,

vártam én is, foszlott er?m majd megjön…

Haldokló nem adhat halálhoz halált.

Aztán egy kicsihez léptem.

-Ferike, segítesz nekem?

Míg kezét fogva a cseng?höz értem,

az életem hangtalan elberregett.      

Valahogy nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz,

mert nem lehet feledni gyermek-mosolyt…

Istenem, add, hogy sok iskola éljen,

és könyörülj a magyar falvakon.

Dani majd holnap is eljön,

tudom, beszélgetünk sokat,

Feln?ttként érti: míg a bájital „f?tt”,

bezárták végleg az iskolájukat.

Mohora, 2008. június 13.