Amikor a sógorék kecskéje is megdöglik[1]
Mami letette a telefonkagylót.
– Na mit mondott Sógor? – kérdezte Tati.
– Hívd ide a gyerk?cöket. – mondta Mami válasz helyett.
– Megint zajos karácsonyunk lesz? – kérdezte Tati. Ám meg se várta a választ, hanem beszólt a nappaliba, ahol Samuka és Tündi bukfencezett a fotelpárnákon.
– Gyertek K?cök. Mami közölni akar valamit!
– Na, jók voltatok? – kérdezte Mami, amikor a K?cök egymást lökdösve megjelentek. Mindkett? els?nek akart ott lenni.
– Jóóók! – jelentették ki duettben.
– Mit kapunk finomat? – élelmeskedett Tündi.
– Ma még csak háromszor verekedtünk össze… – vallotta ugyanakkor büszkén Samuka jóságuk cáfolhatatlan bizonyítékaként. ?még nem n?tt ki az ?szinteségb?l.
Mami csak sejtelmesen mosolygott.
– Jutka és Manci megint jönnek karácsonyra! – esett le a tantusz Tündinek.
– Jabidabidúúúúú! – rikoltotta el magát Samuka. Jön Manci, s megint lesz, akivel kacsázzak!
– Nem lehetne, hogy ne nagyiéknál, hanem nálunk lakjanak? Mindig olyan kés?n érnek ide Jutkáék… – aggódott Tündi az elvesztett percekért.
No persze, kinek ki fáj jobban. A Prücskök, a három és fél éves Samuka és kisebbik unokatestvérük, a hét éves Manci, olyan ördöngös kézügyességgel kezelték a számítógépet, hogy rendszeresen legy?zték a Nagyokat. Emiatt a tíz éves Tündi és a tizenegy éves unokan?vére Jutka, nem is szerettek számítógépezni. Ki szeret olyasmit játszani, amiben mindig laposra verik? Ráadásul a kicsik! De ?k kiválóan tudtak együtt pletyózni, babázni. Amib?l el?szeretettel zárták ki a Prücsköket.
– Pliiiiiz! – tette össze kezét könyörögve Samuka is. (hát igen, globalizálódunk…[2])
– Megoldjuk. Együtt lesztek végig, vagy nálunk, vagy Nagyiéknál. Nincs különalvás, megígérem… De, csak ha jók lesztek! – tette hozzá Tati.
Hát igen, ezt a világ legfölöslegesebb intelmét egyetlen szül? se tudja kihagyni. Szakmai ártalom. Tati is van már olyan dörzsölt szül?, több mint évtizedes praxissal a háta mögött, hogy tudja, hogy ez falra hányt borsó. De hát ezt „illik" hozzátenni…
Az újabb" Jabidabidúúúúú!" már kórusban akarom mondani duettben érkezett, de ezt már feltehet?en nemcsak az alsó, hanem a földszinti szomszéd is hallotta.
December 24-ét a K?cök (mind a négyen) Nagyiéknál töltötték. Nagyi végre boldog volt, hogy az egész nagycsalád együtt van. Volt végre gyermekzsivaj, amely meg-megszakadt a rendszeresen visszatér? kérdést?l:
– Mikor megyünk már?
– Tudjátok, jól hogy az Angyalka csak este jön meg. Most a napaliba úgy sem szabad bemenni. – csitította f?leg a türelmetlenebb Prücsköket.
– Óóóóó – jött ilyenkor válasznak a refrénként visszatér? csalódottság.
– Mikor lesz már este? – nyaggatta Samuka Nagyit. Manci még megpróbálkozott azzal, hogy el?re vigye az órát, de a trükk nem vált be. De ha lassan is, a végén csak eljött az este.
A karácsonyeste eltelt a családi szeretet jegyében. Alig érkeztek meg Tündikéék rezidenciájára, láss csodát, már csengetett is az Angyalka. Még muszáj volt elénekelni a „Mennyb?l az angyal"-t, aztán neki lehetett esni a csomagoknak. Ha a nagyok büszkén mutogatták egymásnak a ruhadarabokat, a Prücskök háza táján a játékok és az „koci" aratott nagyobb sikert. Egy-egy üdvrivalgás jelezte a lázas csomagbontás közben, hogy az Angyalka jól ismeri a K?cök ízlését. Pillanatok alatt lépni se lehetett a szétdobált csomagolópapírtól.
– Jééé! Kocimikulás! – kiáltott fel Samuka. – Négy darab. Mindenkinek jut egy!
– Ezt biztos Magyarországról hozta az Angyal – állapította meg Tündike. 1991-ben, két évvel a az 1989-es „forradalom" után még nemigen lehetett Romániában csokimikulást kapni.
– Néé, mindenkinek rá van írva a neve is… Hogy meg tudjuk különböztetni, és ne veszekedjünk – tette hozzá Manci.
A szül?i el?relátás „megálljt" parancsolt a torkosságnak. Hiszen jött a vacsora sok finomsággal, édességgel, s nem kellene a karácsonyestét gyomorrontással kezdeni. S a vacsora után már nem lesz annyira vonzó a csoki, mint éhes gyomorral…
Samuka els? dolga volt, hogy a szobájában elrejtse a csokimikulását. Tudta ?, hogy vannak a házban olyanok, akik képesek más tulajdonát tiszteletben nem tartani. A lányok a betették a fa alá a sajátjukat az:
– Ott holnap is megtaláljátok! – szül?i tanácsra.
Aztán az este véget ért. Nagyiék és Sógorék elmentek, Tati és Mami nagynehezen, éjfél után ágyba parancsolták a K?cöket. Na nem ment az épp ilyen simán. Mancinak és Jutkának lett volna helyük a nappaliban, de hát a Prücskök is, a Nagyok is egy szobában akartak aludni. Csakhogy egyszemélyes ágyakban…
– Jó, akkor leteszünk egy-egy matracot a földre… ajánlotta Tati, gondolván, hogy ezzel elvágta a gordiuszi csomót. Tévedett. Így abból lett balhé, hogy ki aluszik a földön. Tévedés ne essék, nem abból, hogy ki szorul a földre, hanem abból, hogy a másiknak miért van joga a földön aludni, s neki muszáj az ágyon szenvednie. Végül mind a négyen matracokon aludtak… az ágyak el?tt. Még eltelt egy kis id?, amíg a vihogás megsz?nt, f?leg a Nagyok szobájában. Aztán ott is beállt a csend.
Reggel Tati zajra ébredt.
– Ki az a pofátlan, aki Karácsonykor hajnalban negyed hétkor zajong? – morgott magában, majd fülelni kezdett, hogy honnan jön a hang.
– Na neeeem! Iskolaid?ben nem lehet ?ket kizavarni az ágyból, s most… S Magyarországon még fél hat sincs…
– Megyek, csendesítsem le a nagyokat, ne költsék fel a kicsiket is. – szólt oda Maminak, mert látta, hogy közben ? is felébredt. Ám a félelme fölöslegesnek bizonyult. Már mind a négyen ébren voltak. S egyik sem t?nt álmosnak…
Valahogy sikerült átvészelni a kora reggeli órákat anélkül, hogy az alsó szomszéd feljött volna. Reggeli után már nem lehetett gátat szabni a fotelpárnákon való közös bukfencezésnek (az alattuk lakó érzékeny fül? szomszéd örömére). Ám amikor megunták rögtön kialakulta a kasztok. A két nagy külön vonult, éreztetvén a kicsikkel, hogy nekik többletjogaik vannak. Be is zárkóztak Tündi szobájába. No persze meg is jött a válasz, Samuka szobájának ajtajának zárjában is rögtön csörrent a kulcs. Tati és Mami csak mosolyogták a kasztokat
– Nem baj, legalább kevesebb a perpatvar, ha külön-külön vannak.
Mert hát visítás mindig volt, ha mind együtt voltak. Egy ideig tényleg csönd lett, csak a számítógépes kacsavadászat hangja sz?r?dött ki a Samuka szobájából. Amióta feldíszítették a karácsonyfát, a Tati számítógépét Samukához kellett költöztetni.
Tati és Mami szórakoztak a zsivajon. Szórakozás ide vagy oda azért Tati megjegyezte, hogy
– Húúú, ha állandóan ez lenne a házban… – Tati egykeként n?tt fel, gyermekkorában nem szokott hozzá az ilyen zsivajhoz. Mami is egyetért?en bólintott.
A Nagyok a babázást megunva társasjátékozni kezdtek, továbbra is bezárkózva. A Pröcskök is megunták a számítógépezést, s kijöttek a nappaliba hancúrozni. El is felejtették, úgy t?nik, hogy az el?bb kizárták a Nagyokat. Vagy a szabad mozgás volt fontosabb? Ám kettesben kevésbé volt érdekes a hancúrozás, így hamar megunták azt is, s bekapcsolták a televíziót, a rajzfilmadót. Egy adott pillanatban Manci felállt, s elvette a csokimikulását a karácsonyfa alól, s majszolni kezdte. Samuka lusta volt elmenni a szobájáig a sajátjáért. Meg aztán nem lehetett egy jelenetet se kihagyni Tom és Jerryb?l.
Mire Mami közbelépett, a Jutka Mikulásának a feje már hiányzott. Ty???, mi lesz ebb?l! Tati és Mami összenéztek. Samu az este már megkezdte a sajátját is, még ha a szül?i közbelépés meg is akadályozta abban, hogy gyomorrontással kezdje a karácsonyt. Új mikulást venni nincs honnan. Elképzelték Tündit, amint megtudja, hogy az öccse meglopta… Micsoda perpatvart csapna hasonló helyzetben!
Végül úgy döntöttek, hogy együtt mennek közölni a rossz hírt, s lássák, hogy mivel tudnák kiengesztelni a kárvallottat. A Tündi szobájának ajtaja zárva volt. Mami kopogott, Semmi válasz.
– Nyissátok ki! Mi vagyunk!
– De a Prücskök ne jöjjenek be!
– Csak mi vagyunk, ?k rajzfilmet néznek.
Bentr?l valami robaj hallatszott, ahogyan Tündi az ajtóhoz rohant, hogy kinyissa. El?bb kikémlelt, hogy szülei igazat mondtak-e, majd rohant vissza embernemérgel?djözni.
– Jutka nagy baj történt. Samuka megette a csokimikulásod fejét… Ennyit tudtunk megmenteni. – Kezdte Mami a békeközvetítést.
– Váljék egészségére! De add ide a többit! – S játszott tovább, mintha mi se történt volna.
Mami és Tati egymásra néztek elképedve. Ugyanarra gondoltak. Miért kell a mieinknek örökké veszekedniük… Ám Tatiban felkacagott a kisördög:
– Nem Samuka, hanem Manci volt – szólalt meg Mami háta mögül. Megér egy kísérletet…
Jutka vérvörösen pattant fel. A társasjátékot is felborította. Ám az most az sem számított.
– Megöllek! – kiáltotta úgy, hogy nemcsak a nappaliban, hanem a harmadik szomszédban is lehetett hallani. Szerencsére a szomszédban senki sem értett magyarul, így nem riadóztatták a rend?rséget.
Tati alig tudta elkapni a mellette elsuhanni szándékozó Fúriát. Ölbe kapta, s próbálta elmagyarázni neki, hogy csak tréfált, mert Samuka volt, csak ? akarta látni, hogy miként reagál… Jutka a düht?l elvakulva mintha nem is hallotta volna. Továbbra is kapálózott. A balhéra a kicsik is megjelentek, Tündi azzal volt elfoglalva, hogy az öccsét kitiltsa a szobából, „ugyemegmondtamhogyneengeddbe" csatakiáltással Mamira támadt, Manci éles hangnemben válaszolt a hamis vádakra, elhangzott néhány jelz?, amelyet most nem idézek…
Nehéz munka volt de sikerült! Amikor a kedélyek lecsendesedek, Tati és Mami bevonult a konyhába kuncogni. Megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy a sógorék kecskéje is megdöglött*. Hiába, a legigazibb öröm a káröröm.
[1] Utalás egy román közmondásra: „Inkább dögöljön a szomszéd kecskéje is!"
[2] Please (ejtsd pliz = kérlek, – angolul)
Legutóbbi módosítás: 2008.06.24. @ 20:00 :: Vandra Attila
