Ahogy mondani szokás: az ember harmincas évei elején van a toppon, és a csúcson! Ilyen korában már – elviekben -, megtörténnek az anyagi, és a normális élet megteremtésének konzisztens lehetőségei, és az ember úgy érzi magát, mintha az élet császára lenne. Eszébe se juthat azon gondolkozni, hogy vajon miként alakult volna eddigi élete, ha másként csinálta volna eredeti dolgait, vagy, ha – ne adj ’isten -, nem állt volna mögötte egy, vagy két mecénás patronáló, akik bizonyos bizalmas kapcsolataikkal máris jóval több kiváltságos kedvezményeket tudtak számára biztosítani.
A meglehetősen extravagáns, és kissé túlzásba vitt stílusos-csinos hölgy – aki lelkes állatvédőként valósággal rajongott az állatokért, és a természet minden apró, cseprő teremtményéért Lillának hívták, és bár nagyon szeretett volna gyereket, még mindig képtelennek mutatkozott szakítani a pörgős, bulizós életmódjával; a hajnali négyig tartó diszkóval, és tánccal, még akkor is, ha másnap kissé másnaposan, és sajgó végtagokkal kellett munkába mennie. Saját produkciós vállalkozást, és céget is vezetett, és hála kiváló marketinges szakembereinek, és vonzó, belsős kapcsolatainak egy-két éven belül már nevet szerzett magának mind a divat, mind pedig a média világában.
Számos interjúban, és nyilatkozatban kijelentette, hogy a lét teljességét hivatott megélni, és az általános spontaneitásra rendezkedett be, ami annyit jelentett, hogy egyszerűen csak lubickolt élvezettel az életben, és egy kis idő múltán – főként csupán azokat az embereket tűrte meg maga mellett, és azokkal barátkozott, akik hasonlóan az élet teljességét, és kiélvezhetőségét hirdették, és dicsőítették!
Hogy éppen átok volt-e vagy éppen hála a közösségi média szerepe a mindennapokban ezt döntse el mindenki maga! Ami bizonyos, hogy Lilla annyira kütyüfüggővé, és internetfüggővé vált, hogy képtelennek mutatkozott megállni, hogy vagy ne kedvenc egyiptomi, hosszú szőrű perzsamacskája Zafír társaságában fényképezkedhessen, amint éppen fürdőszobájában mulatja az időt, vagy ne kedvenc Thaiföldi nyaralóhelyéről jelentkezzen be vagy élő videós közvetítéssel, vagy egy annyira vonzó, és szexuálisan kirívó bikinis fürdőruhában, hogy attól a teremtés koronáinak is zokszó nélkül elállt minden szava!
Már nem is emlékezett arra, hogy hogyan ismerkedett össze azzal a különös, habókos fiatalemberrel, aki különös-furcsán rendkívül úriember volt vele szemben; szinte egyszerre titokzatos, és ugyanakkor csábítóan tartózkodó. És mint minden hölgyemény Lilla kíváncsiságát is azonnal felkeltették azok a fantasztikusan bókolós, romantikus versek, melyekkel a fiatalember mindig igyekezett számára kedveskedni.
Alig egy-két hét után komolyabb témák is terítékre kerültek. Kinek milyen volt a gyermekkora? Mennyi mindent át kellett élni, és el kellett tűrni egész gyerekkora ideje alatt, és Lilla kis idő múltán azt vette észre, hogy bár minden idegszála lúdbőrzik azoktól a történetektől, melyet a fiatalember bizalmasan megosztott vele instagram oldalán mégis talált bennük valami lenyűgözően eredeti, és nagyon szívhez szóló érzelmet, amire csak igen-igen kevés ember képes. Legkivált egy olyan világban mely egyenesen a kiüresedett felszínességet, és a külsős exibicionistaságot dicsőíti!
Aztán valami elromlott kettejük kezdeti, kialakulófélben lévő kapcsolatában. Nem lehetett pontosan tudni, hogy vajon az őszinteség, vagy csupán a nyers igazság tört magának újabb és újabb változatos kerülőutat, hogy mindent felfedhessen, ami egy-egy eltitkolt lelkiismeret mélyén rejtőzik? Az egzotikus hölgyemény egyszer csak azt vette észre, hogy sokkalta zárkózottabb, visszahúzódóbb lett, akárcsak hajdanán, amikor még nem volt annyira sikeres, és nem töltötte ki mindennapjait a felfokozott mindennapi élet kisebb-nagyobb rituáléja.
– Ha megengedi akkor elmondanám, hogy kulturálisan ostobaság volt letiltani azt a jó szándékú fiatalembert a közösségi oldaláról, aki annyi sok szépet írt önnek! – közölte vele az egyik nagymamakorú, kedves nő, aki szintúgy használta az internetet, és már egymaga is egészen szépen elboldogult.
– Drága Kató néni! Nagyra értékelem a véleményét, de a fiatalember sajnos tiltott, tabu témák vizeire evezett, és én soha, senkinek sem engedtem meg, hogy a magánéletemben vájkáljon! Remélem megtetszik érteni? – nyilvánított nem túl meggyőzően érvelve véleményt a másiknak. Szíve mélyén azonban mindig is érezte, hogy hatalmas hibát követett el.
Nem sokkal később arról kapott tájékoztatást, hogy elindulhatott saját, egyéni dráma tagozatos csoportja – hiszen kezdeti pályáját egyébként is színésznőként kezdte -, és olyannyira büszke, és kiegyensúlyozott volt, hogy végre taníthat, hogy azt a legtörekvőbb, vagy legambiciózusabb tanárok is mind megirigyelhették volna.
Amint sikerre vitte saját aktuális trendeket, és divatot taglaló műsorát az egyik sikerre éhező bulvárcsatornán máris egyik pillanatról a másikra kinevezték társműsorvezetőnek, ami megint csak egy hatalmas önbizalmat adott korántsem tökéletes, belső egójának, és megfelelési kényszerektől meggyötört lelkének. Úgy érezte, hogy minél inkább a maximumot hajszolja szinte szabályosan gyilkos, és bármi áron-módszerekkel, annál messzebb kerül, és totálisan eltávolodik a reális, élhető valóságtól!
– Drágám! Én a helyedben visszafognám kicsit magamat! – szólt rá az egyik fiatal barátnője, akivel egyik kedvenc elfoglaltságuk az volt, hogy buliból buliba mentek a bohém illatú pesti éjszakában, és ha az extravagáns hölgynek úgy támadt kedve minden további szószaporítás helyett akár hajnali négy óráig is bátran, és talpraesetten elropta táncát a parketten.
Mégis mikor hazatért kedvenc kisállataihoz a világ legmagányosabb embernek érezhette magát; a hatalmas minden elképzelhető modern, luxusigényekkel felszerelt, belvárosi, Dunára néző bérházában egyszerre mindene megvolt, amit csak egy harmincas évei végén járó hölgy kívánhat magának, viszont a magánélete romokban hevert. Mintha mindenkit szándékosan ellökött volna magától, akik megpróbálták volna kicsit bensőségesebb körülmények között megismerni!
Volt valami hihetetlenül meghitt, mégis belsőséges dolog abban, ahogy a kapcsolatait kezelte; először csupán azért randizgatott, mert kíváncsi érdeklődéssel felcsigázta örökké nyughatatlan szívét az, hogyha egy partiképes pasi egyáltalán megmer szólítani egy olyan felvilági, kissé beképzeltnek tűnő nőt, mint ő! Aztán később abban a percben, hogy egy-egy együtt töltött romantikus éjszakát követően mindketten felébredtek mintha az adott létszükségletek már nem tudtak volna szervesen, szinte a bonyolult lelket bejárva egymáshoz hozzákapcsolódni, és vagy a pasi lépett le egy-két alkalom után, vagy a hölgy szakított. ami – mondani sem kell -, jócskán megviselte.
– Nézd! Ezt már számtalan alkalommal megbeszéltük! – kezdte több alkalommal is, amikor a bezárt irodaajtóján túl kisebb csetepatéba kezdett volt pasijaival. –Te is nagyon jól tudod, hogy a munka és a szórakozás pillanatnyilag minden szabadidőmet elveszi! Miért nem jó neked az eredeti felállás?! Miért kell neked is korlátokat, és szabályok közé kényszerítened, mint a többieknek?! – ítélkező kérdése egyértelműen hangzott, mégis az éppen aktuális párja számára azonnal lerántotta a leplet a tényről, hogy a barátnője nem veti meg egyéb férfiak társaságát sem, tehát igencsak kedvelheti a változatosságot.
– Nem akartalak megbántani! Kérlek… ne haragudj! Én csak… szerettem volna veled egy tartós kapcsolatot, és azt hittem, te is ugyanúgy akarod mint én, mert a kislányom valósággal rajongásig imád, és nagyon megszeretett! – bökte ki az elegáns, negyvenes ügyvéd a vonal túlsó végén, aki még nem döntötte el, hogy visszatérjen-e elvált ex-feleségéhez, mert azt gondolta ennek a látszat kapcsolatnak is biztonságosan lehet jövője.
– Már megbocsáss, de ez övön aluli ütés volt! Most valósággal háta szúrtál! Hogy van képed a kis hercegnőt is belekeverni, amikor ez csak a kettőnk dolga?! Hogy te mekkora egy szemétláda vagy! – az esze azt diktálta, hogy rögtön csapja le a kagylót, de a szíve ebben a pillanatban mást üzent. Egyelőre kivárta mi lesz belőle…
– Még egyszer mondom, hogy ne haragudj, és annyit szerettem volna kérni, hogy beszéljük meg rendesen a dolgainkat, mint a felnőtt emberek szokták!
A hölgy leült irodai székében; kinyújtóztatta elgémberedésnek induló végtagjait, és kinyújtóztatta meglepően karcsú lábait, majd vett egy mély lélegzetet és újra füléhez emelte a kagylót.
– Hallgatlak! Mit akarsz?
– Csak annyit szeretnék, hogy engedj be az életedbe, mert nagyon fontos vagy nekem, és nem akarlak elveszíteni! – nyögte ki kisebb lelki unszolás után.
– Ez… nagyon kedves, figyelmes tőled igazán… de az a baj, hogy nagyon sok mindent nem érthetsz meg… nekem időre van szükségem, és sokszor fogalmam sincs, hogyan kellene tennem a dolgaimat… – mindig vidáman csicsergő, kellemes, gyöngéd hangja egyetlen szempillantás alatt megváltozott, és előbb hüppögő, majd síróvá vált. – Bocsáss meg… most le kell tennem… – szíve akkorát dobbant, mintha ott helyben fölakart volna robbanni, de igyekezett türtőztetni önmagát.
Az ügyvéd férfi aznap nem ment dolgozni. Megtehette. Elvégre aki negyvenéves korára komoly, és tekintélyesnek is tetsző hírnevet szerzett a szakmájában, és volt egy viszonylag jól működő, önálló, és független vállalkozása is, az úgy oszthatta be az idejét, ahogy neki tetszett. Mercédeszébe vágta magát, és meg sem állt a hölgy bulvár csatorna székházában található irodájáig. A biztonsági őr kicsit még vonakodott is, hogy felengedje őt az emeletre.
– Drágám… én vagyok! – kopogott. – Kérlek… beszélhetnénk? – most hallotta csak meg az elfojtott hüppögést az ajtón túl. – Sírsz?
– Takarodj innét! Senki se hivatott! – üvöltötte sírva, remegve miközben egész testében rázkódott, és azt kívánta, hogy bárcsak egy megértő, támogató valaki átölelné.
– Kicsim! Tudom, hogy most dühös, és haragos vagy, de szeretnék veled beszélni, mert nagyon sok mindent én sem értek, de együtt lehet, hogy a végére tudnánk járni! – azzal nem foglalkozott vele különösebben, hogy bárki is meglátja; friss virágcsokorral a kezében törökülésben lekuporodott az ajtó elé, és csöndben várakozott, és megpróbálta átgondolni újra a megtörtént nap eseményeit.
A hölgynek cirka három és fél órájába telt mire úgy ahogy sikeredett megnyugodnia. Rájött arra, hogy nagyon a szívéhez nőtt a férfi, és tüneményes, imádni való kislánya. Ő sem szerette volna elveszteni őket, mégis kétségek, lelkiismeretfurdalások gyötörték, amiatt, hogy régi életével nem tudott leszámolni. Aztán hallgatózni kezdett… A mindig zsibongó, zajongó folyosó üresnek, és kihaltnak tetszett: „Biztosan mindenki a riportra, és interjúkra készül!” – döntötte el magában. Óvatosan nyitotta ki résnyire az ajtót, és mint egy árva, gyanútlan kisgyerek kukucskált ki az ajtón.
Ekkor pillantotta meg az érte aggódó férfit, aki meglátva őt máris feltápászkodott virágcsokorral a kezében, és szabadkozón, félszeg-ostobán toporogni kezdett, akár megismerkedésük kezdetén, és nagyon is elfogult volt, mert nem tudta mit mondjon, vagy mit tegyen?
– Hogy kerülsz ide? – csodálkozott a meglepetéstől, majd látván a virágokat megkérdezte: – Nekem hoztad?!
– Én csak… nagyon szeretnék segíteni amiben csak tudok, mert fontos vagy nekem… – bökte ki.
A hölgy ezúttal teljes szívével elmosolyodott. Akik láthattak már álomgyönyörűséges nőket mosolyogni tudhatják, hogy az őszinte, igaz mosolynak minden élethelyzetben – ha valódi -, ragyognia kell, akár az esthajnalcsillag! Odaszaladt a férfihoz, és azonnal szorosan átölelte, hogy érezze mellkasát, és szívdobbanásait.
– Annyira szeretném, ha ez a kapcsolat valódi lehetne, és működne is! Segítesz?! – nézett rá könnyes, de valóságosan is boldog szemekkel. A férfit is különleges boldogság járta át, és önmagában megfogadta, hogy védelmezni, és óvni fogja ezt az igen-igen ritka, és különleges kincset, amit úgy hívnak: Igazi szerelem!
Tasev Norbert : Modern érzelem-viharok
