Volt, hogy éltem halkan,
megunt messzeségek mögött,
eljátszottam lelkemnek az ostobát,
miközben felettem keselyű had körözött.
Megesett, hogy kabátom felfeslett,
elhordta az utcasarok,
megdermed tüdőmben a lehelet,
ha erre gondolok.
Legbölcsebb utam árkában
szétomló köd gomolyog,
keskeny ösvény az enyém,
de innen nézve az összes csillag
rám mosolyog…
Legutóbbi módosítás: 2020.05.19. @ 16:46 :: Serfőző Attila