De mi is lehetett volna a kérdés? *
Nem lehetne elhallgattatni azt a belső hangot, mely váratlanul megszólalt bennem.
Úgy érezhetem hát most valamiképpen magamat, mint azon ember, ki mindhiába várta csak a választ —, mit nem kapott meg, mivel még fel sem tette a kérdést —, amire a feleletet kereste.
De mi is lehetett volna a kérdés?
Nagyváradon a nagy múltú zsidó városban az — hogy miként vagy (?), amihez általában egy megjegyzés is párosult —, hogy jól nézel ki! /Különben Te is jól nézel ki, de ezt nem azért mondtam./
Amikor Balázsek Sándorné — született Friedmann Ilona — meglátogatott bennünket, akkor együtt, kórusban kérdeztük Sándor bátyámmal azt, hogy miként tetszik lenni (?) —, és milyen jól tetszik kinézni Ilus néni —, ki valóban jól nézett ki.
A táskájában lapuló dobostorta szeletek sem várattak sokáig magukra, s ezek sem mutattak rosszul — mit nagylelkűen nekünk hozott, s tette ezt minden alkalommal —, valahányszor hozzánk ellátogatott.
Ilus néni szerint nálunk a konyhai fapadló olyan tiszta volt, hogy azon akár tésztát is lehetett volna gyúrni —, de ez már Anyánknak szólt.
Volt, hogy magunk látogattuk meg Ilus néniéket. Ekkor már férje — a Sanyi bácsi — betegen feküdt, s egy nagy varázsszemes Orion rádiót hallgatott, ami az ágya melletti kisszekrényen volt elhelyezve. Annyi ereje azonban még volt, hogy a házon belül mégiscsak eltötyögött.
Ilus néni frissen készített palacsintával örvendeztetett meg bennünket, amit konyhájukban fogyaszthattunk el.
Elmondta, hogy kedves szülei lehettek a kötélgyártó Friedmannok, ami szinte mesének is beillet — mit Bátyámmal nem igen értettünk még akkor, bár szívesen hallgattuk.
Megmutatta számunkra az oly titokzatosnak tűnő mezüzét a kifüggesztett ajtófélfán, és elmondta a mezüze felszegésekor mondott áldást is.
Beszélt még az Andrényi vasraktárról, ahonnan minden vastermék beszerezhető volt.
Tanulóéveinek gyakorlatát ugyanis ott töltötte, különben kiszolgálónőnek tanult.
Közben fogytak elfele sorra a palacsinták…
Majd Édesapám Anyánk felé fordult, hogy — indulnunk kellene Babikám!
Bátyámmal bementünk vissza a szobába, és megnéztük még egyszer Sanyi bácsi varázsszemes rádióját.
A rádió állomáskereső skálájáról leolvasható volt szinte az összes nagyvárosa Európának — közöttük Budapest is.
Igen Budapest, mit most is látok, ha kinézek szobámnak ablakából —, viszont nem látom már azt az Orion rádiókészüléket, amelyre rá volt írva az életutam.
A varázsszem messzire ellátott!
A Balázsek házat, most számomra idegenek lakják —, s talán a házpadláson még fellelhető azon készülék, melynek varázsszeme végigragyogta életemet.
De mi is volt a kérdés?
Ja, hogy varázsszemed van-e?
Ám ehhez, úgy hiszem, nem fér kétség.
Budapest — 2010. nov. 19. — Szent Erzsébet napján…
Legutóbbi módosítás: 2019.06.01. @ 19:45 :: Adminguru