Nyár

meleg színekkel búcsúzik a nyár tó vize csendes, ringat kék eget selyemfonálon billeg egy bogár harsány élet, vidámság, ég veled bennem is halkulnak a szavak, leülepszik, tisztul sok érzelem hű barát, család, mi fontos marad csalódás ellen legjobb védelem már [… Tovább]

Nyári fotók              Koosán Ildikó  Tombol a nyár, alig van árnyék, csend feszül az elpilledt világra, nyaral a többség, kihalt a város. Mit tehetnék e fülledt délutánba’?   Fotókkal igyekszem visszatalálni  egy réges-régi debreceni nyárba…                          *   „Nézd, [… Tovább]

Megbillent a Föld tengelye, odébb döccentünk vele,  nyarunk nem a régi nyár ma, ránk zúdult a Szahara. Forr az ég katlana, bugyog, a Nap izzó gömbként forog, délibábos vizet láttat, remeg, olvad útburkolat. Fáradt patak csak csordogál, város, rét, a [… Tovább]

Útszéli gyalog bodza száraz ága… madárka üldögél azon, fejét félre hajtja. Nézem, s eltűnődöm, hova lett a tavalyi kesernyés illata… Elmúlt, kiszáradt, körötte napsütötte lombok alatt apró sarjak. Ágaikat ég felé nyújtják… Honnan jöttek, ki gondol azzal? Nézem, csak nézem, [… Tovább]

Oly gyorsan jött, alig kaptam észbe, lángsörényű szellőparipán, bodros felhőt firkantott az égre- s meleg lett a horgolt kardigán. Huncut fénnyel virágszirmot bontott, telt bibékkel varázsolt vigaszt, hárs illattal éhes méhrajt vonzott- s bársonycsókká feslett a pipacs.

Ameddig elláthat a szem a kéklő ég alatt csodálja mindenem a szőke kazlakat. S habár a rendszerét nem értve kémlelem, festménnyé pingálja bennem képzetem. Alant keret – a föld. Fentről leánykás felhő nyelvet ölt. Balról képbe lógó pimasz faág, jobbjáról [… Tovább]

  Július tizenkettő. Délre jár, vagy harangkondulástól fél a nyár, de jó pár napja arrébb költözött, és célt tévesztve máshol lődörög.   A ború, mint a vetett mag, kikel, az ég terítve van felhőivel, és össze-vissza pöttyög az eső, a [… Tovább]

  Őszi pillantással fut szemedbe a nyár, még viaskodó molyok verik a lámpát, már didereg a takaró nélküli Hold, képébe már minden kutya belecsaholt. Lassanként kiolvad nyári zöld alóla, Benetton’ árnyú, szőlőtőkét magolva. hőség hangján közeleg távoli tél, a minden-szeres [… Tovább]

  Nyílik a nyárfa kabócabolyha viszi a lomha lepke-lég   szállongva hull lebegve szárnyal hó- zuhatagként zúdul feléd   tollpihezápor kavarog, táncol orrodon landol pillád takarja   játszi fehérség bűbájos rémség tüsszög a város apraja, nagyja   kapkodsz utána gyermek [… Tovább]

  A ház előtti fák rés-sikátorán Ezüst fény tör át: álombuborék. Tegnapi tavasz, maradék dizájn Pipacs közt a zöld, felettem a kék.   Kéz a kézben est, halkuló neszek, A kert végén dús bodza illatok, Terjed a homály, forr a [… Tovább]

Pillegve száll, a légáram lovagja, és aláhullva tapadva terül, majd újra rázza fürtjét anyja, apja, s a fehér pamacs friss szellőre ül.   Be-beoson a legparányibb résen, még fickándozik, mielőtt leszáll, s míg orromba fojtja a szívverésem, fehér lepelt ölt [… Tovább]

Kép: Internet     Ezüstnyárnak vakfoltos a fénye, dermedt tűz fűt röpke végtelent, ifjú szélnek vénülő sörénye páncéltól foszt galád védtelent. Keserű méz cseppje gyönggyé érik, csókkal öl meg, élőt s levelet. Nézd, az élet mily gyorsan enyészik, sírva nevet, [… Tovább]

  Elsuttyant ez a nyár, a csősz ősz szele jár, s őrizi, mint az ég gyümölcsfák örömét, felhőkbe bújt a Nap, fényei alszanak, új évszak jön elő, kilyukad az idő, s bár gyógyul, mint a seb, egy nyárral kevesebb.

      Tömött gerezdű késő nyára távol horizontján jár,átlibben égő bokrokon, szunnyadó szénakazlakon. Mustszagú szőlőkerteken becsípett darázs szédeleg,Sűrű berkenyebokrok alólsárgarigó hangja szól.   Még kék az ég, és forr a lég,csak a nyár hiszi, hogy nyár van,lombokat lopkod már a szél, dér [… Tovább]

    Állva tépett csípős csalán.Ringatózó tarka rét.Gyógyteának jó lesz talán…Ördög bánja erejét. Fűben-fában orvosság van.Kincset érő jó nedű.Szélte-hossza szép hazábanégre nő az útifű. Hét határon dallam éled,hamvas szilva, barna mák.Indulj kedves, hozd kötényed,üres még a hátizsák. Húz az ökör, [… Tovább]

  Szerető nyár   Hegyek ölelésébe költözött nyaram, zöldellő fenyvesek rejtik mosolyát, ott fecskeszárnyon száll – a végtelen utam – s majdan csillagok őrzik édes álmát.   Hűs patakokba csordogál álmok könnye, hogy édesítse azt tündöklő sugár, harmat fátyoltól elnémuló [… Tovább]

  Kilépve a szokott időből, habos, könnyű lebegésnek, vattás vágynak megfelelni: oldódj, lazíts, pihenj szépen! Átölelő, simogató viz a strandi medencékben, tükrén karcsú nyárfák nézik maguk, ingva kósza széllel. Soselátott szomszédokkal emberséges beszélgetést folytatni lassú tempóban. Szétnézni a tájon hosszan, [… Tovább]

    Írnék rólad, de nem hordom szerte-szét mosolyod ölelés-emlékét.              * Írok hát a virágról, kelyhében lapuló nyár illatáról, a nap selymes ragyogása nézd, hogy’ tündököl, és…   eső után az a pici csepp, [… Tovább]

    Nyáron a balcsi jó dolog, úticél, szabadság, csók sorok, nélküled nem megyek -lételem, sátrazunk kettesben édesem. Gondoltam addig majd lefogyok, nem gáz, ha dúsak az idomok, bakancsban irány a Som csúcsa, listánkon este egy jó szútra. Holnap meg [… Tovább]

  Az idén kicsit soványabb a nyár, alig eszik, felhős ivókba jár, s ritkán akad friss, jó ízű falat, a fátyolába búvó ég alatt, dörög, villámlik, táncol az eső, az összes csöppje visszaszökkenő, csak zuhorász, lezárva a vitát, mít ősi [… Tovább]

  1. Jól sikerül e nyár, az időtlen tender, Vagy csak szemkapráztat. Fény, égparti tenger. 2. Szerte a bokrokban vigyorgó ördögök. Szökdösnek, elbújnak tőlem az örömök. 3. Nem lényeged látod a szépség oldalán, Kár is cserélgetned, minden ruhád talány. 4. [… Tovább]

A kép Koday László Ébredés c. festménye Ma nyár van                               Koosán Ildikó     koranyár, képlékeny még az idő, kerékvágását keresi, a régit, majd belezökken;  hétágról tüzel a nap már kora reggel, harmatot hörpint a kert és [… Tovább]

Fotó: saját kép Arany napfény puhán, lágyanátöleli forrón vállam,ajkam ívén mosolyt remél,tikkasztó nap nyár elején. ————— Aranyoska, kedves Edit, olyan, mint egy vers eleje, nem mint egy vers. Naplóba javaslom. NHI

Illusztráció: Nyár (saját archívum) és nyár lesz megint kéklő napmeleg átsuhan majd egy emlék veled az enyhet adó vénülő lombokon bearanyozza hiányodat a júliusi égbolt hallom megint az élni akarás negyvennégy éve megéledő gyönyörű dallamát mely átvergődve magát a kínsikolyon [… Tovább]

Fotó: saját archívum   valami szédült fényözön árad az ébredő táj felett; vérző narancs és borostyánsárga mint szerelmesek vágyódó szája borzongva összeér egymásba olvad és fényben ég a szantálvörös hajnal-ég s a lángoló csillagközi tér a mindenség fölött felragyog vakít [… Tovább]

          Elhinti utolsó csókjait a nyár… Dombok oldalán könyököl az est, vállamra hajlik egy fűzfaág.   Mielőtt az emlékek éjbe lépnek, perceket morzsol a szív… Néma énekével a vízpartok csendjétől várja, hogy hattyúdala kitakarja az utolsó [… Tovább]

    Kanyarba vész a folyóparti csend, halkuló homállyal az est üzent. Az öbölben zöld ágat rág a hód, a rigó alszik, előbb még dalolt.   Lassan a hullámok is alszanak alattuk pihenő kagylók, halak, felettük hajók, benne emberek, lassan [… Tovább]

  A Balaton feszített víztükör, a lassú nyár elernyedt ízű sör, s a szél, a régi, csattogó, szeles, a bokrok alján árnyékot keres, a meleg minden hűsnek ellenáll, a napsugár már félúton megáll, s ha izzalódni szabad hely akad,  alázuhan [… Tovább]

  Jó július van. Újra tűz a Nap. Az esőutánpótlás elakad. A szél is unja. Bokrok közt pihen. A csobogás lecsöndül a vízen. A part a tónak visszakiabál, s elszenderül nagy székében a nyár. A dinnye pirost roppanó gerezd, s [… Tovább]

Kép: Internet Vadszőlő rőt vére csorog,őszt dalol a madártorok.Lépést nyújtva szellő suhan, magam járom már az utam. Gondolatom röpte-lomha,magányt sírok, hulló lombra.Arannyá lobban az alkony,ő csókolja, csak az arcom.

  Kék ég izzik, a levegő remeg, a csönd befal  egy fazék meleget, a Nap kondérja fortyogva ragyog, s kanalaznak az étvágytalanok.

Nyár végén Véget ért a hosszú, forró nyár Sárgulni kezd már a határ A rét is őszbe öltözött A sok madár is elköltözött Búcsút int a gólya, a fecske Nem hallatszik a pacsirta éneke Csend honol a tarka réten A [… Tovább]

  romantikára éhes sziluettek sötétbe vesző égi-testek lágyan elnyúlnak nyár derekángiccses naplemente kúszik a feszületre szemembe ég a bíbor talárkezem zsebembe egykedvű estekavicsba rúgom az út sóhajátcélba nem érek szerte vitézekhalva hevernek rőt nyoszolyán   szemtelen szélbensziszegi szótlan szikra szilánkot -kánon sorait- szórva a nyár

Kátya versek Tavaszi szamárság   felzavar álmomból nyugalmamon nevet sziszeg a fülembe súgja búgja szeret fújhatja nótámat nem adom meg magam zsong bong a bolondos de nem hat a roham pőrére vetkőztet csipkedi a bőröm szempillám sem rebben  nem lesz [… Tovább]

(az új kenyér ünnepén) Valami megmarad a nyárból, egy sárga dallam, sárga hang a búzatáblák karcoló zajából. Valami megmarad a nyárból, kócos izzadtság, görbe dac a régi rendre dőlt derék jajából. Valami megmarad a nyárból, a szikkadt jókedv, gyűrt mosoly [… Tovább]

Még tart a nyár             Koosán Ildikó  még tart a nyár, ezüst fullánkjabizserget bőrön át emelkednek a vastraverzeka nézőtér még idekint derüla parki padokra minden jegy elkelt  szerelmesekfacér hajléktalanok örökös bérlőikitt laknak, itt szeretnek ma még a rozsdás alkonyég köntösét bíborra váltjakiperegeti [… Tovább]

Kátya versek         ajkam rúzsba csókolja csábítás vörös ördögét körmeimre pingálom a remény-zöld  komplementerét   arcom pírját  ecsetem festi meg eltakarva testemet behálózó vérköreimet   szarkalábak  pipacsszoknyában kelletik magukat a rubint nyárban miközben tépett szerelmek  bóklásznak a [… Tovább]

Fáj nekem a nyár. A lüktető, ezüst csillogású reggelek, a hintázó felhők a fejem felett, az apró szoknyákat reptető szél, a nap fénye, mikor bőrömhöz ér, az utcai mulatságok hangja, a templomok déli harangja. Fáj minden, ami fényes, csillogó, zajos, [… Tovább]

Csak essünk túl a nyáron, fránya hőgutákon, szemfacsaró, orrcsorgató kánikulákon. Előtte tavasz van, utána ősz közeleg, átellenben ott a tél – de már az is meleg. Nem érdekel lány ruhátlan, víz és nyár, kaland; nem értem, hogyan lehettem annyira bolond. [… Tovább]

A nyármelegnek van simogatása, és átizzik a bőrön, mint a máglya, a lángja pörköl, álma öreg barna, a napsugarat ujjai közt tartja, egy végtelenből ide leső kék szem, ott pupillázik egy égboltnyi kéken, és vele piheg földszintig lenyomva, a levegőnek [… Tovább]

Nyári versek             Koosán Ildikó  zöld nyírfabarka-fürt nyománcsusszan a fény a nyárbalomb issza fel, ma túl koránterül földre az árnya riszál a csend egy tollpihénég felé visz azt útjas mit lát? a szikla kőkeményköldökén hajt a rózsa             *a csepp, mint világunk kerekátnézve rajta:  [… Tovább]

Kép: Internet     …ahogy futott a nyár felém, madár dalolt az ág hegyén. A rózsa szirma szétterült,kacér levéllel elrepült. A kerti tóra fény szitált, alélt a dél, esőt zihált. S a búza sárga lábnyomán-  megült a csend a száz [… Tovább]

A nyár indul. Az esők összeesnek, és mértéktelen torka nő az estnek, s míg asztalánál dáridóra  dőzsöl, nagy darabokat harap az időből, az előadást fák és bokrok nézik, zöld tapsolásuk fölhallik az égig, a függöny elé kiállnak a percek, a [… Tovább]

Csak azt tudtam, hogy pénzt kapunk majd érte,  a magok közt ott lapult feketéje, kezem húzódva föl-le, megkerestem, majd markom óvó bőr-széfjébe tettem, és biztatgattak, sok-sok hasonló kell, mert búvik benne erre-arra gyógyszer, a legtöbbször csak jó szót kaptam érte, [… Tovább]

Csikorogtak a kerekek. Megálltunk minden állomáson és megállóhelyen. Késtünk, elég sokat. A 424-es még elidőzött a Sárvíz völgyében mielőtt hosszú kanyarral a Hegyhát elé fordult volna. Ilyenkor kikönyökölve néztem a sötétben a fénylő sín ívén szikraesőt pöfögő mozdonyt, míg rám [… Tovább]

„csak míg az ősz végigcsorog a reggelt gyászoló ablak félvak üvegén, megállítanálak magamban, hogy köréd gyűlhessenek újra nagy szemű gondolataim” ( Nagy Horváth Ilona: Mi fennakadt)       A kávégőz az ablakra fröccsen, gyöngyözik kövér csöppben, széthasadt hajnali vágyam, [… Tovább]

  Utcáról utcára szalad az őszi szél, diót görget, fa alá gurít gesztenyét, sárga, rozsdabarna levelekkel borítja. Alatta a hervadás, színek, szirmok, fanyar ízek emléke borong…   Vannak napok, mikor a csalfa ősz ujjával napsütéses nyarat varázsol, kabátodat leveti, meghívja [… Tovább]

Novembert süt a Nap, futnak a sugarak, a világ gyönyörű, új zöldet szül a fű, a határ szédeleg, friss rögök fénylenek, madárdalt vár a fül, csönd húrja hegedül, illegeti magát, tar bokor, kopasz ág, fény mossa a kezét, keresi  levelét, [… Tovább]

    Vadszőlő rőt vére csorog,őszt dalol a madártorok.Lépést nyújtva szellő suhan, magam járom már az utam.   Gondolatom röpte-lomha,magányt sírok, hulló lombra.Arannyá lobban az alkony,csókkal hinti könnyes arcom.      

  Könnyben gyöngyöző tükör előtt liheg a néhai nyár. Testmeleg, ragacsos szavakba dermed a ködös szembogár. Lefedve, hátrahagyva kőbe vésve, elhantolva igéket búgó galamb búja, lebeg éden és föld között. Didergek… Kell  a kabát meg ne fázzak, s kell a [… Tovább]

Elvittél oda, ahol a legszebb versek megszületnek. Úgy vigyáztad lépteim, a ringásban már új dalaidat énekeltem. Becéző útra kelt ösztönöm megérintett, Te hallani vélted közben gondolatom, lehet, csupán kiforratlanul, de érzésburkát feltépted. Ajándékod majmolt dobozában, egy ördögfióka-szív tévedt két kezem [… Tovább]

Pethes Máriának Sárguló falevél ereszkedett vállamra,suttyomban ősz settenkedett nyárunkba.Óvakodva, miként kóbor macska cserkelporban fürdő verebek önfeledt csapatára.Bár enyhébbek a hajnalok, délután mégizzik a lég, amint indul hazafelézsibongva az izzadtságszagú tömeg.Augusztus végén egy padon merengvevetek számot nyarammal, szomorúanlátva, nem váltottam meg [… Tovább]

    Nyársugarú szerető, Forrócsókú levegő Ölelésünk szétszakad, Ha a patak elapad. Fiatal a zivatar, Hűs paplanja betakar, Álmunkban is neve ring. Ázzon már el az az ing!

Zümmögő hangon mormog a csend,unottan lóbálja hófehér lábát,ásít a mély völgy, álmos odalent.Szikkadt tavacskán hőhullám jár át. Elporladt hangon pihen a szél,mind a nyolc karja láthatatlan éppen.Reccsen a délután, mint száraz kenyér,morzsákat hint szét a levegőégen. Egyik morzsája egy fáradt [… Tovább]

    Hűvös estén az égen sötét fellegek mint távoli hegyek orma. Mögötte villám rajzol kérdőjeleket, egy-egy arc kontúrja, pillanatra feltűnik, aztán tova viszi a szél. Most hajamba túr, fülembe súg, ébredek.   Álmodtam tán’ az arcokat, a hegyeket, összerakta [… Tovább]

    Kérgesebb nyáron a tenyér, Mint télen, mikor csak henyél, Mert ím, az Úr úgy dédelget, Hogy munkát ad az embernek.   Szénát, szalmát, titiriskát, Rajta több méter száraz fát, Reggel kaszát, délre baltát, Pihenés után favillát.   Zöldséget [… Tovább]

      Gyűrött pipacs-szoknyáját simítja a nyár, árokparton pihen. Előtte hullámzó búzatenger.   Szél szalad a kertek alatt, kerítésre támaszkodik a nap, érleli az aranyszín magvakat.   Osztja a szemeket, majd számlálja, jut-e kenyér minden éhezőnek…

Ma nyár van                             Koosán Ildikó  koranyár, képlékeny még az idő,kerékvágását keresi, a régit, majd belezökken;  hétágról tüzel a nap már kora reggel, harmatot hörpint a kert és megszólalnak a hangok, lekaszált fű illata zúdul, nyitva az ablak, zöld a határ [… Tovább]

Mondtam, hogy ne féltsetek, nyár lesz.És lett.A tavasz-felhőkmost oázisok,amik alatt madarak köröznekenyhért, hűsért,ám nem boldogtalan. Mondtam, hogy látni akarom.Hittem, s látom. Persze,maga alá gyűrt a télidő,mégis volt számomra hajlék,ami melegen tartott, ringatott. Mondtam, hogy vár rám még a más, színes.Igazam [… Tovább]

      Mutasd meg nekem új szerelmed arcát. Lófarok haj-lobbanását alkuszom,mint a szél, bújj hozzám, át a gomblyukon. Lássam, te vagy a romolhatatlanság.  Volt-e valaha rózsás ajkú barát olyan hűséges, mint kezünk a buszon zötykölődve? Kontúrjaidért tudokarcot festeni. Légy [… Tovább]

Jean-Francois Millet festményéhez 1857       Tört kalászok s rögök felett tüdő tikkad nyár derekán, délben a térd meg-megremeg, szó sem bicsaklik, ha netán bolha csíp harisnyakorcban, mikor kendőt libbent a szél… Homlok mögött bár ősz konty van, torzsok [… Tovább]

Illusztráció: saját kép     Émelygős parfümillat szobámban, kezemben régi emléket gyűrök; beesteledett, kínzó magányban, szobám falára árnyként vetülök. Udvarom beleugrott a nyárba: rózsalugasok állványa mereng, hangyák sietnek kiszáradt fába, muskátlim levele vízért eseng. Aromás gyertya meggyújtva szenved, csak füstöt [… Tovább]

Magasra rendelte Isten a napot fakoronákra merész hegycsúcsokra egy mezítlábas lidérc tapasztotta oda sárral elkevert izzadó lángokkal s most minden csöpög tőle véreres a táj egy aranysárga búzaszemben reszket a szűz nyár megbontott hajába ezerjófű leng mint pucérfenekű angyalok nevetése [… Tovább]

Látod, Kedves,nyarunk mindig csak annyi,amennyit egymásnak engedünk fellobbanni.S míg bennünk visszaverődve is fehér,ami másnak szennyes,mozdulatlanságunk sem lesz felesleges.

Francisco Goya festményéhez 1810 körül       Tegnap kiléptem a fénybe… Szárnyat adott rám az Este. Úgy ültem a Hold szélére, mint kinek nyűg már a teste. Suhantam – nincs gőz, se pára – hídon át s túl hidrogénen. [… Tovább]

A gólyák, fecskék messzire röpültek, a kertek alján szöszöl a hideg, a levelek is félőn menekülnek, s pár eltökélt már sárgásan zizeg.   Rossz hír kering, hogy vége van a nyárnak, a fák hegyére fészket rak a szél, friss gyerekei [… Tovább]

  Nem az fáj, hogy most elbúcsúzik tőled a nap, hanem az, nem tudom, mikor derül újra fényre, mikor látlak, mielőtt becsukódik a tágas ablak; s már nem lesz semmilyen átjáró én és a homályos látomásaim között.   Letörni látszik, [… Tovább]

Saját fotó     Még nem temetem a nyarat… A búcsúzást meghagyom az ősznek, csikorgást a síró fáknak, dércsípést a hűvös szeleknek. Nem engedem, bármit suttog, hogy szívembe lopakodjon.   Csak egy kis időt kérek, Istenem, az elmúlásig, még hadd [… Tovább]

      Jön az ősz, már itt búsong a kertek alján lopakvó magánnyal. Jön az ősz, s a nyári záporok egyre lassabban danásznak. Persze csak mondom, nem hívom, nem kell nekem álcás elmúlás, sem sörénye az őszi fának. Minek, [… Tovább]

  Valami megmarad a nyárból, egy sárga dallam, sárga hanga búzatáblák karcoló zajából. Valami megmarad a nyárból,kócos izzadtság, görbe daca régi rendre dőlt derék jajából. Valami megmarad a nyárból,a szikkadt jókedv, gyűrt mosolya fehér bélű kenyér igazából.  

….   Oly veszélytelen játszótársaim voltaka terpeszkedő napsugarak,gyümölcs ízét csurgatták végig nyelvemen.Tudod minden megtörténik,egyszer, visszafogod magad, semmi inger.A lenyugvó nap veled űzi az utolsó játszmát,elfáradt sugarát szűk tűfokba mártja.Csilingelő hangod üres hangzat marad.      

  Köszönöm, nyár, Az erdő sűrű lombját, A viszontlátott madarakat, A szél borzolta kalász szőkeségét, A föld szomját enyhítő Langyos záporesőt.   Köszönöm a találkozások örömét, Az ismeretlen felé tartó utazást, Az éjbe nyúló koktélos vitákat, A járda széli kávézók [… Tovább]

A nap süt. Nyár van. Földben. Vízben. Öregedek. Szeret az Isten. S ha reggelente kedve támad, kihegyezi a ceruzámat, hogy tudjak újra hinni, merni, a nagyvilágot átölelni, hogy tudjak élni, félni, bírni, az asszonyomról verset írni, s míg ujjaimnak nap-nap [… Tovább]

Már verejtékezik a délelőtt, a levegő alig kap levegőt, egy madár zöldet füttyögve dalol, a csönd kiles a tollai alól, s a füttyel, csönddel annak híre jár, a júniusba bevonult a nyár, a lombok ölét hőség tölti meg, a levél [… Tovább]

    Anyám emlékére nincsenek szavak.Sóhajjá válik, kimondatlan maradminden dal, ima, áhítat. Megreked a könny, ahogy a pillanat,mely elringatta, már semerre nem halad:áll az idő azóta a dermedt ég alatt. Anyám emlékére nincsenek szavak,de mindörökkön a szívemben marad,-mint rejtőztem egykor [… Tovább]

    Ha megkérdeznéd: mi a nyár?Csak pillanat, mi tovaszáll:morzsákat cipelő hangya,vágtató villámok hangja,útszélre szédült keréknyom,mezőn virág helyett nőtt gyom,emlék, minden nap erősebb,homlokodon egy esőcsepp,tócsákba toppanó lábak,szelíd-szép, megnyúló árnyak,s mint anyám simító keze,távolból tekergő zene,hegy ormán bicsakló sugár,jegenyesor, délceg, sudár,szétrágott [… Tovább]

Ölelkeztünk a csönddel, te  meg én. Bódultan táncolt a lomb között a fény. Tétován libbent,  ­- ahogy sóhajtott a szél -, s ölembe kéredzkedett egy elfáradt levél. Égő színek vigyázták nászunk sikolyát, míg a hallgatag idő a teret karolta át. [… Tovább]

  Lobban a hajnali égbolt. Nap heve égeti álmát. Ébredő, csendszagú párát    Dob le a reggeli házra. Színezüst ködben a kert még. Súlyosan hajlik a hajtás, Nő keze tépi a kincsét, Szorgosan gyűjti kosárba. Lebben a reggeli szellő, Illatot [… Tovább]

    Nehezemre esett elengedni Mígnem rájöttem Te is A nyelvi polgárháború Amazon harcosa vagy S vonzalmunk csupán Vesszőfutás volt Egy célratartott Geopolitikai járvány  Idején  

  Kérgébe bújt, konok korok ránclenyomatában szép, szürke győzelemvágy lapul. Mohalepte gyökér. Száraz nyirokerények mélyén, a háncsokon tódul felfelé az élet,a faedények szusszanásait elágazások öntörvényűsége viszi, pumpálja szét. A zöld belülről kövéredik levéllé, issza a napkoktél sugarát, akárhány évgyűrűbe szorult [… Tovább]

2013. július     Az izzadsággal cseppen le a nyár mit sem szóló szelíd világ homlokán, forróságról szól szisszenő falevél, csak kókadt virág most a gondolatszél.   Lüktető város vibrál térre, tettre, száz kerék csattog csengő fülekre, mégis ragyog a [… Tovább]

    Megreked a szó majd zúdul a hang mely megindult úgy mint áradás a Dunán kétezer-tizenhárom nyarán hömpölygött az ár és imádkoztunk mi is ne vigye el ne vigye már el neki úgy sem kell játékszer minden mi útjába [… Tovább]

  Eljátszottam ma a nyarat, arcomba fújt a forró szél, hátamat pedig novemberi dér csípte.   Megfogtam így az idő kerekét a harangtoronyban, nem ütötte az órát el a feledés.   Ablaküvegre rajzolt a hideg, ujjával a falakon játszott tovább. [… Tovább]

        fénylik arcomon a napozó félközöny tenyeremben az utolsó kócos szél szalad a fák között járva zöld fürtök meglopva vállam fölött suhanva szelíden szalad a nyár olyan közel jársz hozzám hagyd hogy megérintselek adj új erőt új [… Tovább]

A Duna fodra emlékeket hintáz,apró csónakként ring rajta a nyár,rakpart kövén csipkés árnyékmintákmik mutatják: rám még nap vigyáz. Délután felé már biztos érzem:h?sebb a lég – bár nem szeretném még –a jelenb?l illan féltett fényem,szívemben már csak emléke ég. Az [… Tovább]

Szél Zsoltnak – ragrímekkel   tüzes napok, tüzes éjek életittas vad remények évelőnek hitt szerelmek kéjes éjben titkos vétkek;   metronóm ütemzi lépted szűkre szabta dölyfös léted hűs szelekkel jelzi véged hullócsillag volt az élted.

(2010) Kedvesem a szobámba lép S a kintről beszűrődő esteli fény Ékes glóriát fon teste köré. Éhes moszkitóraj araszolgat ki az ablakon át, S leselkedik könnyebb zsákmányok után. Magunkra hagynak. – érdekes kép, ez a moszkitóraj, (kivastagítottam) viszont – miután [… Tovább]

Mélykék tavon ég csillámlik, nád susog – szellő hárfázik, récecsapat sipeg-sápog, bucskáznak, míg rigó tátog…   Kócsag száll és hosszú gémek, lapos láphoz gólya lépked, s köveken míg gyík szaladgál, parton készül a homokvár.   Füzek alatt két vén csónak [… Tovább]

lassan festi meg a nap az eget szeptemberi nyárban aszály kenyeret vagy zsömlét vegyek kevés a szalmaszál

    Nem volt ez nyár, ez ájulás volt, emlékezés sok árulásról, mikor a csönd magamra hagyott, kifeszített, megcirógatott; s mikorra már elhittem, itt van – ?szbe löktek, torokfájósba, és harsogás szívfájdítóan, másnak zene mindaz, mi itt van; enyém a [… Tovább]

*     Szelíd harmatot széthintve, Napkoszorú rabja e táj, Tovakúszó árnyak alól, Ím ébredő utcákra száll.   Felettem ma derűs kék ég, Csillagösvényben a minden, Templomban, vagy imaházban, Mindenütt egy igaz Isten.   Szívem erdők, mezők között, Kanyargó utakon [… Tovább]

  Tested g?zölög, vad indián nyár van, cinkosod vagyok minden feltámadásban. Gyönyör? ez a láz, kínoz s kényszerít: lesem az anyajegyek csillagképeit.   Egyetlen óra csak enyém a napból, nem tudok szökni lázadozó hajadtól. Bocsáthatatlan t?z emészt. Karollak. Melleid hófehér, [… Tovább]