Nyár

  Születtem, akinek születnem kellett. Származásom majdnem magyar. Szüleimt?l biz ennyire tellett Még sincs bennem semmi fanyar   Hiszem, hitem tesz azzá, ami vagyok. Napokat kolduló emberi lény. Ha tehetem, inkább adok sem mint kapok és átölellek, akár pontot a [… Tovább]

     Körül mindent fényaranyba vont a Nap, a felkel?. Lombnevetés hasít csendet, égben a madárer?! Világ híreit lapozni újság fekszik térdemen. Forgok itt a képzeletben, körülem a végtelen. Én lennék az egyetlen, ki – szó mesélhet, tudja jól; ereszvár [… Tovább]

*       A múltból kúpos hegyeket, tejfehér ködös tájakat, delfintengereket kimetsző idő belénk ágyazta tudatát a létnek: üzeneteket, metaforákat, s magát a születést, Gaia anyánk most mégis elképedten réved a semmibe, szoknyájának korcát rég megeresztette az idő, s [… Tovább]

      Amikor a holnapra gondolok, elindulok tavaszi ruhában, nárciszok köpenyében nyarat keresni. Amikor felhörög a sötét világ kelte, földi életünk éjjele, arra gondolok, ez a pokol, s a menny rá fedelünk. Amikor a hajnali órák fákra költöznek, madárricsaj [… Tovább]

“…Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, mert minden csönd más, – …” ( Reményik )       Sarokba görbül a sötétség jajszava, árnnyal vonja körbe szívem, ha hinnék még a csodákban, talán megkapaszkodnék az utolsó, isten- festette veled-nyárban… De már [… Tovább]

Néha elég annyi, hogy kevéssé fájjon…* Néha elég egy érzés, talán csak egy kaland, nincs benne nagy mélység, mégis nyoma marad, talán nem a végcél, kanyargó út mellett, élmény, mit megértél, s egyszer emlék lehet.   Néha elég annyi, hogy [… Tovább]

*   Kép származási helye:http://www.fantasypaint.sokoldal.hu/   http://www.youtube.com/watch?v=hq2KgzKETBw   Leültem, hogy írjak valami szépet, vastag filctollal kikanyarítva, ami a lényeg, lágy rózsaszínbe fűzve mesterit, valami újat, ami téged is felvidít. Enciánkékkel írtam múltamat, narancsvörössel ábrándokat. Aranyból szőttem fölé’ jövőt, párizsi zölddel [… Tovább]

  Északi szél fúj, zizzen az ág, nem melegít egy lenge kabát. Táncol a légben száz falevél, rásüt a nap még, arcomig ér. Hallom a földnek néma szavát, csönd-csoda hangú, régi dalát. Hallja a szél is, bájosan int: „Készül a [… Tovább]

Olyan rejtélyes a halál, mint maga az élet I. Hagyj egyedül meghalni kérlek büszkén és méltóságteljesenelvonulok hol ?seim csontjaifehérl? bástyaként magasodnakés a dzsungel sejtelmes árnyai n?nekaz elmúlás bujdosik a lápos ingoványonés Ká új vadászatra indul kéjesen II. Ismer?sen kanyarog az [… Tovább]

      Ha a képzelet már nem keres utat, s beéri a marék szóval, nem kap lángot a parázs. Pár füstcsík még, s marad egy udvarias kézfogás. Vén porhüvelyedbe csak vélted, a beszökött nyarat, fityiszt mutat a tükör. Mosoly, [… Tovább]

  1. Amikor búzát arat a jó gazda, ütemre pontosan suhan a kasza, vágásra újabb vágás a felelet, kid?lt szárak még nem adnak kenyeret.   Az alkotást szeretjük, nem a m?vet, Isten sem miértünk alkotott minket. Emészt? vágyban nincs józan [… Tovább]

Nagyvárad csöndje halk csobbanássalömlik szét a parkok illatos ködén,szívig sajduló, bús csodálkozássalmered rám a K?rös, az ósdi híd tövén.   A folyó andalító, lassú, mély zenéjerégmúltat dalol; Gyula let?nt nyarát,ahogy ül a páholy büszke ölébe,s Annára gondolva elsírja magát.   [… Tovább]

ülünk egymással szemben,lábunkon nehezékek,kezünkön bilincs,az idő közénk hajolt már rég.Szólok hozzád,de hangom visszacsapódik,s te mozdulatlan arccal nézed,hogy vesznek el a sosem-létezett– csak bennem lélegző, akaró –együtt-pillanatok. A betűk elkopnak,a pupilla szűkül,fakulnak az álmok, felettem sírva rebben az éj,itt hagyott mosolyodhalványuló [… Tovább]

  Kép származási helye:http://www.fantasypaint.sokoldal.hu/ http://www.youtube.com/watch?v=hq2KgzKETBw       Leültem, hogy írjak valami szépet, vastag filctollal kikanyarítva, ami a lényeg, lágy rózsaszínbe f?zve mesterit, valami újat, ami téged is felvidít. Enciánkékkel írtam múltamat, narancsvörössel ábrándokat. Aranyból sz?ttem fölé’ jöv?t, párizsi zölddel [… Tovább]

álmos esőcsepp tétován pereg félénk zsivaj tölti be a teret furcsa villanás hazug remények az út kanyarog lassuló erények igyekszik a vég csendre vár a gong hűvös jövő jön: fázik a gond

  érzéki, akár egy kiterített nő , aki ott esik össze előtted, és te nem tudod, mit tegyél vele, mert életedben ilyen még soha;    akár az a nyári lepke az úton, mi előtted hullt el a nyárvégbe, hitted színes [… Tovább]

  Már tavaszt lélegeznek a dombok,és nyarat álmodik az éj,fáinkon még nincsenek lombok,de nem fázol már sokáig – ne félj! Még fakószürke hályogot visel,és dideregve néz le az ég,hajnali gondolatokra köd szemel– szívünk már májusi lánggal ég!

Ahogy röppen virágról virágraa tarka nyári réten,cikkanása vidámságot sejtet,ahogy szépségesen,mint álom, oly tökéletesensimul egy sziromra, majdhussan föl magasra…S valahogyúgy hisszük, boldog és gondtalan,pedig a pilleszárny is elfáradhat…– érheti baleset, számtalan -.Miért gondoljuk, hogy apillangó, mert meseszép,sosem lehet boldogtalan.    

Mert megígértem… Fogadja sok szeretettel az, akinek sokat köszönhetek, akire számíthattam bármikor, amit hálásan köszönök!           Versem nem eposz,  – se kosárnak kilós súlya –  pár sor elmosódott kis dallam,  tán csak ennyi valója egy útnak. [… Tovább]

 *    északi szelek   lám nyírfám már vetkőzik   gereblyém felett    *    ködös hajnalok   kéményeket ereget   az alsóváros    *    rezgő avarágy   elszálló nyárfahangok   varjúszárnyakon    *    öreg diófa   hány leveled kap szárnyra   károgó hangon    *    hasadt kupacsok   elillanó nyarakon   varjúseregek 

… nem tudom, értem-e, amit elhiszek…*       Hiba-e, hogy hiányosan értem e kifordult világot? Ingoványt tapos a talpam, a színek élénkje kivágott, szememre ködfüggöny, fülemre védőháló ereszkedik le, belep a méla közöny, beleveszek a rideg hidegbe, s felsejlik [… Tovább]

Hósipkás fák között karácsony andalog, csillagok mosolyát h?s homlokán hordja, szenderg? dombokon osonnak angyalok,szárnyukkal libbentik most álmaim tova. Betoppan szobámba, simítja szívemet,gyertyát gyújt, majd új életet mesél belém,álmok közt valóság, kézen fogva vezet,lassan visszatér a vesztettnek hitt remény. Magány volt a társam, [… Tovább]

    lehetnék tiporni kell magamban a hervadt nyarakat magamhervasztását mert ugyan szól a szó mégis minden tett beszédesebb a neten csak libbenés vagyok és futólag annyi fejmosást hol adnak napra-nap hova még beférne olvasás és móka hatóka lennék frappáns [… Tovább]

Hangtalan mozdulnak vértelen ajkakmegrekedt gondolatok várják a szótcsitult indulatok akarják a jótde a szavak már a múlt-id?be haltak az utolsó, lázzal teli vallomáskimondatlan bolyong, lezárt fejezet,a kérdésre nem érkezik felelet,véget ért hát a hosszú utazás jelbeszédet játszanak halvány árnyak,elhaló szavak zuhannak pokolra,imák, [… Tovább]

*   Kuszmallék a szalár Cserepelény fele, rőt szélkarád forrant bögönyével tele, és ahogy sederte az oldalán szérelt, dús ocsolánnyal vérces burgot érlelt.     Künde Szévi bihérc készülődött ottan, aranyos turbája pengve reá csoppant, görönc palavánnyal és cserempes kénnyel [… Tovább]

  Olykor seregest?l zuhan ránk az emlék, legendává duzzad múló pillanat, olykor egy hunyorgó, méla délutánon magába néz az ember, s furcsán megriad,   a kedves kishídról pattog avult festék, ver?fény térdepel vastag avaron, és mi gyalogosok kerülgetjük egymást, olykor [… Tovább]

  Gyász   Szakadt szíve a mélységbe tántorgott, lelke-elméje bús csatákat vívott. Keser? társtalan gyász omolt Rá, s csak az istenek zenéje éltette.   Nem mondott semmit, ha szólt is, keveset. Tépett gondolatok sora nem olvadott össze eggyé teljesen. Zárt [… Tovább]

Az út végén igazság van, azon jártam porban, sárban, volt olyan is, mint a zöld rét, olyan is, hogy kikövezték, de a batyut mindig toldtam, abban vittem, aki voltam, ha fáradtam, bár vigasztalt néhány méteren az aszfalt, fájtam, mint a [… Tovább]

hervadásukban a nyár megkövesedett borostyán lehelete.       Kivont szablya kaszál jajduló határon. F?söpr?m híjas foga csíp?s széllel versenyben megbarnult diófaleveleken. Száraz törékeny csontok, fáról hullott koloncok, hervadásukban a nyár megkövesedett borostyán lehelete. Szürkék, kócosak már a reggelek.   [… Tovább]

 Aljnövényzet      micsoda esők   nyomán  a pázsit is a   vadonba kúszik      ősz      hulló levelek   kókadt nyírfaágakról   elillan a nyár    Harka-puszta    a harka tóra   ma is homokbuckákkal   érkezett a szél     Hamvasság    fanyarogj kökény   tüskecsapdán már a dér   kunhalmod tövén     Csipke    hasadt gesztenyék   halas egére felhők   stoppolnak csipkét [… Tovább]

?szvégi langyos esték után, a másnapi feltámadásig… pörögnek a száraz falevelek, semmi sem az, aminek látszik. Az utcák fénye kissé megkopott, elálmosít az égnek tompa kékje, fehér borom is megfogyatkozott, beköltözött lelkembe a béke. Fakó vállamon fogak fehérje, villanás az [… Tovább]

  A temet?t ma is a hideg futja át, sírodra terül a mécsláng bánata, s míg mormolok egy alig hallható imát, úgy fájsz, mint a tovat?nt nyaraink illata.   Ma, a világ szíve sok emlékt?l nehéz, és mindegyik felett s?r? [… Tovább]

Konok kitartással küzdellenem a szél,fogszorítva feszülök neki,bár távoli még a cél.Arcizmaim keményre gyűrődnek,képem, mint vörös-ráncosra sírtújszülött-arc…ha néznék, sem látok,szememet hasítja tömérdekszúrós karc.Belőlük időnként a viharádázul néhány könnyet sodor,ám langyuk hihetetlengyorsan illan arcomról.Hajam dühödten, száz kézzeltépi, cibálja, s úgy tűnik,boldog, ha [… Tovább]

szívem veri a taktust bolond kolomp olykor mellkasomra fekszik a lusta bánat imámat elnyomja mint szívemen a cigarettát csikkje ott marad ahogy a köd is füstöl ahogy a sírkeresztek kövek emlékm?vek állnak közéjük a párát pokolbéli üstök evilág a korlát [… Tovább]

Ott éltél az égbe nyúló nyárfa odvában. Én láttam.   Kapocsi Annamária: Fa rejtekén (Versemhez készült illusztráció)   Az én fa-tündérem Óh, de rég nem gondoltam rád! Fordulhatott hozzád, ki hajlandó volt hinni benned, els?sorban a sok gyermek. Ott éltél [… Tovább]

In memoriam Páli (Gy?r-Moson-Sopron megye, Rábaköz) Kicsi falumra mikor visszaemlékezem, Hol gyermekként csodás napokat tölthettem, Rengeteg emlék el?tör, egyre csak tódul, Nem szégyellem, néha a könnyem is kicsordul. Orromban érzem még a kaszált rét f?illatát, S hallom nagymamám szavainak dallamát [… Tovább]

  A húgommal egy t?r?l fakadtunk mi ketten, édes gyermekgyökér, emlék, gondolat…testes-kövér. Er?t adva bennünk lüktetnek, biztos irányt mutatva suttognak Kécskének zamatos ízei, elénk vetít?dnek gyermekvarázsunknak képei.   Öreg nagyszül?k, a Szabolcska-park, szánkban az olajbogyó fanyara, tökmag roppant fogunk alatt. [… Tovább]

a kedvetlenség szürke egérpalástjátöltötte magáralassan sétált a domb felé az ?sz látatlan akart maradniködszínné foszlóh?vös alkonyat alkut kötött ? az elmúlássalne nézze hát senki, ha elhalad talpa alá száradó nyarak zizzenneks bár kacagásteli reményt vet eléegy-egy koppanó dió – Élni [… Tovább]

Mi lesz velünk, botor honunk??!!! Mi lesz velünk, botor honunk ? Veszélybe sodrod otthonunk! Galád királyt adál nekünk – Halálra vált az életünk…   A népedet sanyargatod – Ki épphogy él – a sarcod ott! De gazdagodjon egyre mind, ki milliókra [… Tovább]

Egyedül állok a parton, hallgat a nyári este, a víz fölött pára lebeg, és a hold megbújik benne. Egyedül állok a parton, hallgat a nyári este, a víz fölött pára lebeg, és a hold megbújik benne. Suttog a nádas zizegve, [… Tovább]

* Hová tűntetek régi színeim meddig kell még elmerülnöm a szürkeség purgatóriumában   Ha magamra teríthetném a pineák zöldjét – ezüstjét rododendronok aranyló bíborát mint Athéné fenséges vállára az aranyszállal hímzett peploszt    Panathénaia éltesd a színt a világ hőfokát [… Tovább]

    Ősszel parolázik a Nap, Más tájra küldik a nyarat… Sírdogál az árva mező, Búsan pipál a vén erdő.   Kopott hárfát hangol a szél, Húrjain kesergőt zenél, A fáradt lomb színét váltva Álomba hull rőt avarba.    

Isten, nyíló tenyerében, valahol messzi, álmokon innen, és túl, hol bábozódott csendeket ringat a búvó szél, fehérbe szőtt álmokat bontogat csupasszá az újjászületés. Az út szélén kucorgott a világ sötétlő árnyékában, pókhálónyi csend gömbölyödött szárnyaira. Határok közé szorult a levegő, [… Tovább]

Kép:Horváth Piroska A folyóra új fűzfákat rajzoltam partól partig és harkályfészkeket rá. Aranyhalakat lovon felajzottan, csevegő érből kamaszóceánt.   Hidakat. Hosszában, hol a víz kanyarog s hegyborzolta völgyek karjába fut. Kalászívben hajló puttó angyalok táncát s hogy folyó fölött járhatunk. [… Tovább]

halomba söpört gondolatlevelek – ?szül –hideg es? zuhog, s rán? a nyári zöldre a sárszürke fondorlatos szelek még játszák a lágy hullámzást de édes hangjukba már varjak vijjogása vegyül borzas fej? fák bátran ?rzik águjjaikon a jelent élekre pontosult falak [… Tovább]

Azt mondják a nagyok, játék az élet. Egyszer lent, egyszer fent, hol kint, hol bent. A hunyóból üldöző, a bújóból éhes vad lesz. Isten foglya a nyár.A homályos horizont szélén billeg a hallgatás, a nap fénye lassú tánccal csorog a [… Tovább]

Narancsban kanyarog az ecset.   A leláncolt sugár izzó vörösben lobban.   Színek zenéje lélegzik feletted, hajába rózsát t?z? lány mosolya felh?k válláról integet.   Testek puha gyertyája olvad. Jelenés az égen. Mohó ígéret, megnyílt ölelés, sarjadó ige a teremtésen. [… Tovább]

én már hunyt szemmel is látom, milyen a délibáb égről kibomló szivárvány rojtja, pedig a gyilkos árnyak egykor eltakarták a napot, s anyám szívéből zuhantam a sárba.   én már nem tudok nélküled lélegezni, hiába próbáltam a magányos mélyzuhanást. Hajnalok [… Tovább]

káposztaszag pelenkab?zkanyarog a gangon– a másodikon tegnapleszakadt a balkon –omladozó körfolyosómáladozó vakolatvaksi öreg asszonyokvonszolják itt magukatnapsugarat itt csakmutatóban látnaknem tudni hogy kezdetevagy vége van a nyárnaka lépcs?házba leömliksok lekozmált életgyanús folt a sarokban(Csak bele ne lépjek!)Loncsoshajú szép lányd?l csendben a [… Tovább]

a mozdulatlanságtólkiéhezett helyzetekfalnak támasztjákkába tudatukmegt?rik imámatfejük felettde csak mertrángást imitálgörcsbe fogottkarizmukföldrengésszer? morajhozza a rég áhítottváratlantde az asztalomon állóüvegpohár elnyeli-utórezgésként-a maga nevébenpáratlankeser?ts benne egy életetmit az oldalárapecsételt rúzsnyomeddig hevítetts mert kövér cseppekbenkúszott átlátszó falánaz örökké gondolatamit meghagytam t?ledmagamnakpedig csakfanyar íz? kesergésami [… Tovább]

Fitó Icának és Ruder Janának szeretettel     Itt kanyarodik el?ttem a messzeség, hol túl a fák kilátást rejt? lombjain felsejlik még annyi szép!   Másfel?l annyi lemondás – száznyolcvan fokos fordulat. még szerencse, hogy nincs id? és gyorsabb is [… Tovább]

  Legelső – a lehetőség, fordulj enyhén jobbra-balra, akármerre nyílik utad, elterelnek erre-arra.   Szembefut táj, lankák, dombok, kerülgetjük egymást lassan, hullámzik gyér erőterünk, minden jobb-és balkanyarban.   Vibrál a fény-tárta látvány, felhő szakad zöldben-kékben, folyton-folyvást vált a lámpa, nem [… Tovább]

(Rendhagyó altató)     Betűvető széltáltosod már a párnád a vánkosod nyargalósdi álomhajsza pecsétje lesz a kor rajza csillagokban égi nászban elbűvölnek leigáznak mikor némán elszenderül vén Hold taván meg se rezdül míg formázod ring és hajszol vele ébredsz vele [… Tovább]

* Megértem már sok-sok nyarat, megéltem, biz egyet s mást, hallottam szép szavakat meg, közmondást és jó mondást. Derült égből villámcsapást, én még ilyet nem láttam!   Félve kérdeztem fiamtól: villám volt, meg csattanás, avagy netán megbolondult félrebeszél az anyád. [… Tovább]

Az idézet a “Butaságom története” című filmből való. “Én úgy nézek fel a tanár úrra,mint hangya a katedrálisra!” –hangzott egy régi filmben. Erről mindig eszembe jutegy réges-rég átélttavasz, nyár, ősz és tél,amikor – küzdve éggel és földdel –tenyérbölcsőd bensőjébenóva vigyáztál, [… Tovább]

allergia – ismerjük, nem szeretjük; allegría (sp. helyesen: alegría: öröm) Szerették a nyarat, a rekken?t; Amikor megmozdul odalenn a leveg?, Mindaz, mi biztos – lebeg?; izzik; És úgy tudják régr?l – mily gyönyör?! Hát engem miért nem kérdeztetek, Miközben nyaltátok [… Tovább]

  Torokba rekedt hangok, homlokra csókolt múzsa-magány, tintafoltos versek, széttépett papírlapok. Az élet ma sem válogatott, hamuvá porladtak az ígért álmok. Isten tenyerében haldokló lepkét látok. Szárnya törött, szíve vérzik, zokogva könyörög az életért. Látomás ez, vagy csak valami furcsa [… Tovább]

  Teflon a tenyér Most lefoly’ Róla a hold Elém pocsolyát Dönt   Csillog az egész Én is arcom Sziluettjén Émelygek s Kiönt   Medrében áporod’ A zápor sok Kis hulláma Torzítja ócska magát   H?s most Evickélek bennem S [… Tovább]

    S így homlokomon oson,e perc íze fanyar gondomon párás lélegzésben fogy és fogyaszta szürkére szabott szabadság. Kültéren izzó papíraz ég,a viharban es? koccan – e kórbanmegszomjazott az idei nyár,s néhány virágszirommalsíkra lépett, szívem ölébe lélegz? hiány.  

  Az éj idegen fényűkráternyi csendjében,omladozó falakra kapaszkodika bíbortestű hajnal,hajában lángoló virágok,karjai közé búvik a szép,vállára álmodja a szerelmet,szeméből langyos eső csoroga világ tetőtlen oltárára. Bennünk születik az áhítat a jóra,lélegzetvétel nélkülhallgatom szívzenédet,ujjaimmal csítitom sercegő táncát a szélnek.Párnádon álmaim pihennek,kezedre [… Tovább]

  Dombok hátán nyargal lelkem, Nyugtát nem leli, Fel-feltűnnek útja mentén Múltam színei.   Gyümölcsérlelő nappalok, Hűvös éjszakák, Vad magány, mely lüktet, tombol, Keresi társát.   Ég és föld közt zsugorodik, Sír a láthatár, Emlékek közt bolygó lelkem Tévelygő madár. [… Tovább]

Nagy Horváth Ilonának szeretettel Egész erd? pusztult el ott mire tavasz lett.   Meg kell értenetek engem, kemény tél volt, sokmínuszos napok járták a vidéket, a jeges szél gyors hullámokban, er?nek erejével támadt jégvirágos ablakaimra, kúszott be ajtóm küszöbén, eltömhetetlen [… Tovább]

  Eltorzult arccal, álmaimszorongatja a hajnal.Pupillám mélyébenelbúvó szürke fényekbőlarctalan holnapom rajzolja,súgja, ne félj…soha sincs vége,reggelek, éjszakák,közéjük zuhanó nappalok,nem te választod az utat,mindig az út választ téged. Elindulok,szavakat dobálok a porba,rozsdás fényét lopom a napnak,lélegzem megszült életeimért,ölemben ringatottgyermekarcú álmaikért.Anyám méhébe gömbölyödöm [… Tovább]

{Tavaly nyári emlékek.}       Egy gesztenyefa alatt fekszem, telnek a percek, ottfelejtem magam, meghitt a csend, elszenderedtem, csak az idő zakatol az agyamban.   Visszhang: ébredj fel, hallasz engem álomszuszékom?   Meleg nyári nap éri fejem jobbfelét, verejték [… Tovább]

… Noé kellene, de nincsen, vannak mégis napi hősök…*     Bánatos a felhők arca, könnyeső hull a világra, széltépett fák jajongása összeolvad fájdalommá, mintha átok kísérgetne, sanyargató baj baj után, összeszorult szívdobbanás, félő lélek, reszkető test, kérő ima, átkozódás, [… Tovább]

*           Glóriám eldobtam, csupán mezítelen állok itt… Könnyed sebezhetően rímek helyett kacagó ajtókat faragok szárnyas oltárokra, hogy mögöttük gömbölyödjék a horizont áldott állapota… A kanyaron túl égi féknyomok fekete szegélyes papírokat osztanak, mert szavaim megszöktek [… Tovább]

Ott vagy velem mindenhol A mellemen nyugvó kezem alatt, A tájon vadul nyargaló szélben. Az alvó hegyek aranyló lábánál, S a Naptól, fényben úszó Égben. A párnámon száradó könnyben, A kimondatlan szavakban, Az erd? suttogó s?r?jében, S a lehullott avarban. [… Tovább]

    Bárcsak lennék szikla, meredély, megmászhatatlan hegytet?, kevély messzire néző kilátó.   Nem ily szétmálló, széllel birkózó, sanyarú sorsú mostoha, lenézett út pora.    

  Eleven tűztenger borul a tájra, mikor a nyár a forró szambát járja. Sistergő levegő, felhő sincs az égen, izzó napkoronggal tekéz most az Isten.  

      Nyarat nem álmodsz, az ősz jobban áll, és úgysem arathat senki már, lábon rothad a búza, repedt hegyek búját fújja minden kerge szél.   Még csak részeg patakok beszéltek félre, s nincs többé gát. Homokzsák oldalát taposod, [… Tovább]

Kép: Horváth Piroska Mottó: Egy szó csak, mégis           sokszor fáj önmagunknak            kimondani.   Vértelenül és könnyek nélkül nem vezet hozzád járható út ostromlott csigaház vagy megbúvó titok csapda rejtélyből szőtt erény míg ösztönöd vágyad verőfényre ér hogy lássanak [… Tovább]

Nehéz léptű nappalok egébebeszakad az éjszaka,rendet kéne tenni,test, szív, lélek vonítporos kuszaságban.A leltár hiányos.Mindig indul valaki,s van, aki érkezik,az út hosszú,a nap rozsdás fényea hajnal szemébecéda világok lángjait égeti. Fals dalba fulladnakvirtuóz zongoradallamok,mélyülő lábnyomokat követvetűnő árnyékok után az élet kapkod,halált [… Tovább]

ablakokbanmuskátlik könyököltek,szell?szökdécseltgizgaz között – majdaz úttestre szökött – ujjaivalport kavart,s r?t avart,hirtelen felkaptapördített is rajta,kés?bb ráunvasorsára hagyta – nyargalt tovább – a muskátlikcsak néztékhogy t?nik a meleg – sziromkönnyük pereg –

          Némán botorkál az est talpig feketében, könnyezik a remény széparcú csillagok szemében. Fény búvik a sarokban, a falon árnyként kúszik az idő, kérlek, ne üvöltsd szét a csöndet, hagyj most hallgatásomban.   Ma temetetlen haltam. [… Tovább]

Szívforma tenyere zöld, kamrája feketeföld, virága nevet a világra, hívsága egyetlen hibája.   Fészkében nem lakik madár. Csalfán a Nap után tekereg míg szára engedi, magját melengeti utoljára, cinkéket vár télen vacsorára.                                               (napraforgó)                             *   Irulok-pirulok mákonyos [… Tovább]

*   Tüzet gyújtottunk, fénye eget festette, lángunk ellobbant    pernyét kavar már csak a szél az elhamvadt tűz kiégett helyén, szikrák marta ágak takarják a fényt parázs haldoklik a szürke hamuban és csak a fanyar füst maró íze szóródik [… Tovább]

Ó, nagyon itt vagy még.—————–nem kell az Ó, túl pátoszos…Ki vagy Te,hogy bens?mben égveutat törsz magadnak?Meleg vérem vagy.Pirosan nyargalsz bennem,—————ez a “pirosan nyargalsz” enyhe képzavardübörögsz csontjaim között,s mégis békét,s nyugalmat hozol.Nem vártalak, csak jöttél.—————-jöttélJó hogy jöttél, s most már——————jöttélitt maradsz…– [… Tovább]

  kigombolom ingem dolgos délutánok nyugalma vár hátára veszi a nyarat egy piros papucsbogár papucsomnak nincs talpa elkopik alattam a föld néha jó megállni és megragasztani mi összetört  

Ma is eljött e nap, mint mindig 53 éve, sápadt koszorúba vonva a nyarat. Kezem imára kulcsolom, szemem lehunyom, s álmodni vágyom világodat Anyám. Hol járhatsz, s lehetsz-e a titkok tudója a holtak világában, ahol nagy udvara van a Holdnak, [… Tovább]

Én vagyok (Tükör-vers) Én egy férfi vagyok Férfi, maszk nélkül Egyenesen a szívvel Azt mondom, amit gondolok Farkasok hatalmával T?zzel és karddal Nekem csak séta a világ De mond és én beszélek A senki szájába Én vagyok a bíró Irgalom [… Tovább]

    Érintésre vágyom, Elmúlt nyarak hevére, Lángra, mely égessen hamuvá, ha kell, Hogy katarzisomban újjá lehessek! Ó, Élet Teremtő, add meg nekem!             Csatolmány: H.Piroska alkotása, Vágy  

*     Elmesélném, milyen izgalmas, mikor a barokk oltár mögül kikukkant az ember- ahogy keressük a kopott felületen  három évszázad távlatából a korabeli kéz nyomait, az ecset mozgását, a húzásirányt, rekonstruáljuk a festői gesztust, milyen lendületesen húzta meg a [… Tovább]

  Minden, ami örök: maga az átmenet, erre nincs orvosság, túl trehány a látlelet. A fene se tudja, meddig nyaralunk és hány telet enged még. Ott hányt veletek nemrég a Dohány utca elején, ész nélkül kér?dzve a kérdés szürke velején, [… Tovább]

Elég a daktilusokból! Anapesztusaimra cserélem a ritmust… 🙂 Iramodnak a kis patakok lefelé a hegyekb?lhomokos kavicságyra zuhogva a sziklaperemr?lKanyarogva visz útjuk – a tervüket így is elérik,s az erek mohazöld kövein tarajoznak a célig –Hova ívni siet föl a síma [… Tovább]

  kék mintás boxerben vagy feszül a víz a kanyarban elvonulnak a felh?k hogy lebarníthasson a nap   lábadra borulnak a féltékeny sugarak árnyékot sz?nek hasadra mert nem láthatják b?röd a karóra alatt     boldog a szemüveg végre eltakarja [… Tovább]

  hogy semmivé sötétítelek,már csak a sejtemlékezet szintjénrezegsz bennem, ahogyan lopva,fogkrémet eszem, ahogyan te iskamaszkorodban.Játszom,hogy nem te hagytál el,csak a szavak, ha rólad vallanak,s mégis lódul az akarat,hogy néhány pillanatroncsota jelenvaló felszínére hozzon,csöndradar pásztázmúltmélyben hínáros hajót,egy volt kapcsolat élménytestét.A Maros [… Tovább]

    Ősi hegygerinc ráncai húzódnak messzi tájon már csak egy emlékkép talán elhervadt nyarak avarán   Könny a vízforrások szívéből zuhog a sós ínyű talajra amint fölötte sötét fenyves suhog a magas égen a naparanyba   Rád gondolok bálványok [… Tovább]