A tél az elmúlást az öregedést szimbolizálja az irodalmi művekben. Egyúttal az újjászületést is jelenti, hiszen tudjuk a sötétség után mindig jön a fény, ahogy hajnalban is a legsötétebb órák után jön a napfelkelte.
(Walter von der Vogelweide: A tél minékünk mily kárt okozó…, Jeszenyin: Behavazott síkság)
“Most tél van és csend és hó és halál.” (Vörösmarty Mihály: Előszó)
Kanapé
Volt egy kanapénk. Szocreálos, múltidéző, vörös színnel. Félig kitört lábbal, így elmozdítani sem lehetett. Évek óta ugyanabban a pozícióban állt. Mint aki nem mer megmozdulni, csak vár, vár valamire. Várja a megváltást a csodát. És míg a Rendszer változott, öröklött [… Tovább]
Insomnia
Ablakpárkányon ciripel az altató, Szúnyoghálón fennakad a kósza gondolat, Zümmög a bajbajutott, majd arcon csap A felismerés, hogy van egy bentlakó. Duruzsol a táguló szembogár, Forgácsolt agysejtek közt a szú perceg, A zajok az inger-küszöbön átesnek, Csak zsong [… Tovább]
ANYARINGATÓ
Anyám már régtől messzi akar menni, bepólyálgatják, mint a csecsemőket, bár lábtól főig befödi a semmi, az életösztön szusszanást erősebb. Ravasz motorok állítják az ágyát, de elnyűtt keze öreg, engedetlen, rossz füle messzire űzi a lármát, s [… Tovább]
Angyali dallam leng
Kép: Tanyi Enikő: Üvegfestés képe Százfele bomlik az esteli fény, idereppen egy isteni lény, távoli égfele hív, lágy-puha lelke beszív. Rebben az éj szeme, sóhaja lágy, most csendesen árad a vágy, hű szerelem remegőn vár, tavasz illata jár. [… Tovább]
Anyák
Parafrázis Ratkó József Zsoltár című versére Az anyák mind óriások, hátukon cipelik a világot, fehér kötényük zsebébe elfér a bűn és szeretet, anyák nélkül – hideg az élet… Az anyák nem öregszenek és nem mennek messzi [… Tovább]
szapphói tachycard
mindig tudtam, hogy közöm van ehhez a nőhöz. kéretik nem félreérteni. mintha lehetne ilyet. félre. érted vagy sem. félre semmiképp. s bár azt mondjuk, a vers szöveg. nem önéletrajz. nem regény. de titkon tudjuk. ez is meg az [… Tovább]
..ez benne a jó
Az egyik idei aquincumi költöversenyre küldött versem, ami nem szerzett babért… Kép az internetről. Koosán Ildikó …ez benne a jó Hívómondat: Az indulat ihlet versre „ Facit ignatio versum” Zabolázhatatlan érzés az élmény, volt ilyen, s lesz ezután is, [… Tovább]
Vándorbúcsú
út szalagjábóllábnyomom kivágomléggömb-fákatégre eresztek többé nem dagasztom záporrá felhők kovászátkívül-belül legyen aszály porzó némasággal elföldelem a szavakatördöglakatot hajlítoktekintetem visszagörbítemmagamba nem próbálok ködöt csillogtatniés zajt pattintani csöndbőls mint akartamnem fordítom szó szerint a réteta kacsázó kő alól is kirántom a tavat [… Tovább]
Napisten kezében
Dermeszt a hideg, csont-vézna fákon holtak lelkét himbálja a szél. Árnya lóg csak bíbor fénykötélen, fagyba burkolt síron táncra kél. Elmosódott lábnyomok a hóban, a fájdalom könnyet eresztett. Összesüpped sírok, márványkövek, térdre hullott korhadt keresztek. Befelé les, aki ide téved, [… Tovább]
Mandala
SzóVarázslat, megadott szavakra – faragás, télidő, keserű, mandala – és Vehofsics Zsóka fotójához. Bezúdult a télidő váratlan,’ tavaszra, jégből formált szoborpark a tér és az utca, a járókelők megdermedt árny-alakok, arcukon a ráncok, mint faragás-nyomok,- a jégszobrász február lét-szilánkjai. Mély [… Tovább]
Rügyfakadás
saját régebbi fotóm rügyfakadás Koosán Ildikó tegnap láttam, megnéztem ma is a rügyet, ahogy a fények színezik, langyos esőben ékszerként ragyog, percekig azt hittem földi csillagok jöttek tömegben tavaszt köszönteni, frissen csiszolt drágakövekkel teli zsákjaik a csillogást mind [… Tovább]
A fa alatt
„Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni” * (József Attila: Tél) Porhavat szitál a Kegyelem – Ám az áldott fényű fa alatt csodák helyett növekvő árnyak, díszdobozokba csomagolt szűkölködő szeretet, megcsappant hit, hazugságok, valódi kincseink, az igazság [… Tovább]
Télapó-álom
Egy régi versem Télapó-álom Koosán Ildikó Ez most a rég várt éjszaka,a titkokkal teli,nyűtt csizmácskám a Jó Öregremélem megleli. Dús lombú jégvirág nyílika rozzant ablakon,rajzoltam mellé fényt, napot,hadd lássa, itt lakom. Nem kérhetek modern csodát,szaloncukorhegyet,de meleg, tiszta kis szobát,s maradjak még gyerek… Hát [… Tovább]
A kezükön át
A kezükön át Siketek jelbeszéde* Koosán Ildikó Ki-beforduló kezek, táruló, záruló ujjak nyugtalan, heves tánca, néma zene; emberek szíve, érzésvilága nyílik meg vele. Van, kiknek a köznapi közlés kényszere, út a teljesség felé, ha élnek [… Tovább]
Megint
Megint november, kicsit marós, most tizenhetes, nem ötvenhatos. Nemzedékek egymás mellett, alatt és fölött. Átalakított, átfestett, mégis öröklött hajlamokkal teli romos és új házak, együtt él gőg, dicsfény, hazug gyalázat. Új zenekar, de réges régi kotta, vérrel írt, [… Tovább]
Haldokló Pilis
Ma a Pilis haldokolt. Élénken sötét kontúrjába vérvörös nap kapott és úgy hatott, többé nem akar felkelni. Fekvő, zöld ölű asszony, mindig más benned a fájdalom. Most túl szürke, ahogy végig kísér utamon. Faggyá dermed rajta az est, élettel teli [… Tovább]
Dalol a csend, elandalít
Illusztráció: Gősi Ferenc, Gyirmót téli csendben Süketeknek felesleges halk szóval magasztalni a csöndet, melyben ezernyi titok ébred, hol üvöltő vadként, viharverten, vagy néha, mint harmóniát zúgó orgona, és mennydörgés ijesztő robaja, melyre úgy válaszol a szív, akár egy álomszépre komponált [… Tovább]
Pessoa kinéz harmadik emeleti ablakán
éjszaka van a legfényesebb csillag ablakában ott ül Isten és (még lefekvés előtt) ismét Teremteni kezd valahol én is leülök az írógép elé nem gépelek csupán egy soha-meg-nem-írom-verset zongorázok a levegőben ám MOST mégis(!) ráütöttem a T betűre íme ajtóm [… Tovább]
Tüzes táltosok
Hátunk mögött halomra dobált évek,sorjázó habfodor tengernyi hosszan. Kiporciózott élet, kegy a sorstól.Ajándék érdem szerint. Jóban, rosszban.Míg állnak váraink, hisszük, szélvihar,jeges ár se árthat, ha tavaszt éreza szív s kéklő bércek bűvös orma vonz.Utunk egy, megyünk szomj-gyötörten a fényhez.Éltető energiákat [… Tovább]
Az ember napja
Már annyi féle napot kitaláltunk, van állatok, növények – bármi napja, az ünnepelés olthatatlan vágyunk, hol senki senkit nem gerjeszt haragra. Egy nagy sakktáblán háborúkat játszunk, az ölés bűnét lemossuk a könnyel, az Istennek is mattot ad halálunk, [… Tovább]
Csontig
A telihold látványa, mint a kígyódelejes tekintete,megbabonázott.A felhők – puha vattapamacsok –parányi csillagpettyeket öleltek,s engem elfogott az érzelmes álmodozás.A sűrű teljességből érkezettmoccanó vágyamégre véste végső jelét e hűlő éjszakán,ám a mozdulatlannádermedt időmagába szívta a régikáprázatokat.Elszivárgott minden,ami volt,csöndessé szelídültekszememben az éles,forró képek. Már nyugalom [… Tovább]
Bergman emlőin
Túljutva anyáink emlőin, nyúlánk, tizenhat éves zsenik voltunk, egy ember ismeretében teljes, akiről úgy tudtuk, más mint a világ, és a világ sok szarral teljes – ítéletünk volt vissza és előre, tudásunk tökéletes, minden lényegtelen törölve, csak a lényeg [… Tovább]
Szomjúzó
Kiürülsz, mint a telt pohár, te irigyeled, ő csodál, mert ő az egyetlen tanúd, hogy feneketlen mély a kút, leengeded, meg felhúzod, a forrás holtodig buzog, s csak teli vödröd érzi meg, hogy szomjat húzol, nem vizet.
Nyárnász
Elfáradt a meleg, kábultan szendereg, igyekvődik, habár piheg, szuszog a nyár. A zsákja emberi örömmel van teli, s békésen hömpölyög két sugár rés között. Örömnyi víz az ágy, ott kelleti magát, száz hullám lágy ölén. száz ringó [… Tovább]
rigmusok a tanár úrnak
Vasbányai Ferencnek, szeretettel A budapesti József Attila Gimnázium 1969-ben érettségizett IV/C osztályának találkozóit megörökítő albumban 1992 óta kézíratként olvasható, és a Héttorony oldalára 2009 októberében feltöltött azonos című szövegem (http://www.7torony.hu/content.php?c=25170) 25-ik évfordulós, „jubíleumi” változata. tarkódon égtájak célkeresztje gesztusaidra vetkőzik [… Tovább]
Gólyafiókák
Csak pár fejecske mozdult könnyedén az óriási fészek peremén, úgy lassultam, hogy lássam a csodát, pár babonázott másodpercen át, s megértettem, nem csodálatra vár a fiókákat őrző gólyapár, a tollasodó gond és az öröm, pirosodik most hosszú csőrükön, sok [… Tovább]
Nincs egyebem
Nyúlnak az árnyak, a lelkek sóhaja hallik, angyali hangok ringnak az ég peremén. Orgonaillat kúszik az ablakomon, hűlt szerelemnek a kínja belengi szobám. Fekszem az ágyban, senki se lakja a szívem, látom a múltat, vágy-teli arcod sejlik. [… Tovább]
Az igazi ajándék
Ha örömet akarsz szerezniNem kell a pénzedet költeniMert az igazi ajándék ingyen vanS nem az anyagi javakban Nem kell rózsa, drága ékszerSem a buksza teli pénzzelCsak egy valami okozhat örömetA mosoly, és az önzetlen szeretet Addj a szíved drága kincseibőlDe [… Tovább]
Kijövök az utcára
Melıh Cevdet Anday, török költő verse, (1915-2002) Klein Magda (1950-2016) nyersfordítása alapján, örököse: Klein János engedélyével készült átirat. Éjjel kijövök az utcára hogy beszélgessek veled Felszabadultan boldogan és hiszem hogy holnap újra lesz éj És újra megtalállak Szeretem a madarakat [… Tovább]
Megszületőben
Összeállítás április 11. tiszteletére KÉp: Tündérvirág Kámoni arborétum /artfotóm/ Válaszok Cseke Gábor kérdéseire /kérdezz – felelek 2017. ápr. 11. re/ Mióta intenzívebben foglalkozom orvosi szakmám mellett az irodalommal, írok, fordítok és könyveim jelentek meg [… Tovább]
Fényjel
FényjelXIX. századi dal Koosán Ildikó Látod-e mennyire várom, anappalok fénye, ha éj peremére kúszik, a hajnali ködre terül,rügy-teli ágra, ha barka virágraébred az erdő, a bánat elül? Hallani csöndben, lenge örömbenfürdik a tisztás, érik a dal, zizzen a szárnya, száll a [… Tovább]
Új világról álmodom
Bíbor színű alkony mikor hozod el márAzt a napot melyet mindenki vár?A gonosz vezette világ végétEgy új világ hajnalának kezdetét Amikor a szeretet vezeti a szíveketS tova tűnik el a gyűlöletAhol nem ropognak a fegyverekMindenhol békességben élnek az emberek A [… Tovább]
Felnőtté válás
Egyszer véget érnek az iskolás évekS vár rád a nagy betűs életGyermeki szíved még mindig játszanaS ott ülnél mindig az iskola padba Mindig a barátokkal együtt lenniA jóban és rosszban kitartaniDe az idő oly kegyetlenSoha nem áll meg egy percet [… Tovább]
A képről
Barátom, a képről eszembe jutsz, ami eddig lomos kapualj, képzeld, telis-tele zene, hiszen itt zongora magasodik, megismerkednék vele. Barátom, húgod keze nem pöttyös már, határmezsgyén szerelmesebb egy elválás, ebből szakítás nem lesz, legfeljebb bátyámig érő szeretetem. Barátom, errefel [… Tovább]
Körtefát ültetek
Körtefát ültetek, karcsút, rügyeset, amikor a fagyból lesz majd kikelet. Felnő ez a kis fa, s aki született, azzal együtt várjuk mind a szüretet. Addig pár év telik, és mert így esett, faragok egy verset, aprót, fényeset. [… Tovább]
L’èternel retour két tételben
Mellékutcán
Mellékutcán Koosán Ildikó A mellékutcán autók haladtak,Lemenő naptól hunyorgott az ablak, Háztetők fölött félhomály tenyészett,S a csöndből, ami tunyán heverészett, Most esti forgatag, lármás sietségAraszolt elő, pezsdítve az estét; Éji szállását egy koldus kereste,Kószált szélvédett szegletekre lesve, Galambpár kukázott a szemét körül,Pofon csattant véletlen – vétlenül; Résnyire [… Tovább]
Kastély freskó
Sugárutak, fasor. A többholdas kertben szökőkutak, szobrok adnak díszt a csendnek. Zúgó vízesésnél a herceg megállva, hosszan néz a kastély egyik ablakára. Azaz, nézett egykor. Ma már Isten tudja, mi lehetett annak az ablaknak titka. Báli vigasságok. Frakkos [… Tovább]
Capri
Capri Koosán Ildikó Célom a Világ tetején vibráló látványpillanat örökbefogadása; ízlelgetni a láthatár részleteibenmegbúvó fénydimenziók mágneses vonzását, átlebegni kék-azúr ösvényein egy káprázatos táj fölöttMonte Solaro csúcsa felé az istenképletekkel teli édenkertszivárványszínekben pompázódús délszaki növényei között amit [… Tovább]
Lobban a vágyam
Én ma a nyári meleggel töltöm az őszi kabátom, s nézem az égen a bűvös csillagok éteri táncát. Csillan az éj szeme, féltőn őrzi az esteli tájat, nő a remény idebenn, mint árnyak az éji homályban. Éneke [… Tovább]
Pesti Srácok (csak az érzi, akinek szíve…)
Csak az érzi, akinek szíve, Erő, hűség, reményteli, Ott dobog fenn a barikádon, A szabadságot hirdeti. A Corvin mozi előtt állva, Vártam, hogy ott lesz az a lány, Aki ígérte, hogy visszajön, Egy októberi délután. De tankok taposták az álmunk, [… Tovább]
Az univerzum lelke
Színe sincsen, íze sincsen, láthatatlan száziziglen, olyan, mint egy izzó verbum, mintha ősi tűzzel égne, s egyetlen lélegzetére megtelik az univerzum. Galaktikák fejedelme, számsok csillag a szerelme, egyetlen szív, tenger elme, s mint egy csöpp az óceánban, mint az [… Tovább]
Maradok
Csupán a csend hangtalan fényekoppan a macskakövön.Sziréna zúgás töri szét aszmoggal telt est szürkeségét.Foltokban emberi árnyak– érdekes élő ködfoszlányok –a betontengerben gondokkalmegrakott uszályok futnaklélekzátonyokra.Páros magányok lakatlan szigete ez : millió hajótörött.Segélykérő tüzek lángjaiégetik fel a maradék reményt.A hamuvá lett semmibőlketrecbe [… Tovább]
A stégek
Kagylóvá repedt az égbolt, gyöngyözöm, halászom, szél fúj ide oda tengek s lengek jobbra-balra, kéz tologat jobbról-balra, ahogy az Isten megadta, csak néha színtelen, megfogyva, titkolt hazámat hirdetem, feketén fehéren simogatnak érdes kezű sós szájú betűtengerek, illetnek s [… Tovább]
Áldott kenyerünk
Álmodomaz otthon kenyér illatával,látom nagyanyám hófehér haját,amit dagasztáskor kendőjébe zárt,ha előkerült a nagy sütőlapát, éslangyos cipókkal telt meg a kosár. Ráncaibanrejtőző, bársony mosolyátidézi a múltból derengő ős-erő,boldogság, az a tiszta élet,– szép, áldozatteli -, amely a fényűzésthírből sem [… Tovább]
Tükörhold
Magas rezgésű érzés: ez szerelem. Béke. Szeretetnek belső örömeibe térő. Mint tükörég vágyteli éjeken. Holdat leső, kútból felhúzott vödör. Önmagunk teljességében megtartó sötét leple. Mint arany tallér, vetül alvókra; álom-járó húnyt szemekre. Tükörhold lélekfürdőjében időzünk, miközben vágyakat merünk; eltűnni mernek-e [… Tovább]
Hétköznap
A hétköznapok robotokká tesznek bennünket, látszólag minden ismétlés, tanulunk gondolkozás nélkül tenni, cselekvés nélkül gondolkodni, vagy lélegezni amikor vers születne, verset írni, ha lélegzetünket összekócolnák túlfűtött érzelmek. Ezt a karma jógát, ha szeretjük ha nem, művelni jó, akár botanikus szenteli [… Tovább]
Világközi-tenger
És sűrűsödik a válaszokkal teli csend, puhulnak az évbilliárdokig rótt körök, hiszen csak a lélek örök, létünk, mint lepke szárnyán a hímpor, vadselyembe göngyölt porcukor.
Azóta üzen
Könyörgés a veszendő Földért
Könyörgés a veszendő Földért Koosán Ildikó Jó Uram!Héliosz szekerén csomóra kötni a féketégi szabály okán ki lehetne illetékes?Nézd az utóbbi időket! Volt rég, mikor féktelenül űzte a tűzparipákat új hozzá nem értő, tán Phaethón, bizonyítván, engedélyezi [… Tovább]
Bizonyítvány
Már a Park sem a régi ( nem is lesz ) de ne bánd:kiveszett egykori lombok idilli dala.A lelkem szomjazza a klorofillóceánt,mely nem csupán az álmodásnak volt itala Ránk vártak a padok, a sövény rejtekébenfiatalon vadásztunk illatokra, szépre,boldogok voltunk [… Tovább]
Spanyolviasz [önmontázs tizenegyesekre]
– A tálat kihozták, miért haboznál gyakorta éppen az üres van teli [… Tovább]
Váratlan vendég
Kipp… Kopp… Ki kopog? Ki az, ki ily bátran robog Be e házba? … Nem látlak, Viszont, ha elém kerülsz, biztosan kiváglak Mint a macskát… Nehezen… lélegzek… Pillanatról pillanatra egyre jobban mérgeznek A percek… Nem érzek, De látom, hogy [… Tovább]
Öregkor
öregkor Koosán Ildikó hajnalbanilyenkor úgy terem az új napmint réten a gomba égi harmat után indulhatbegyűjtögetnifélig teli vagyfélig üres kosárral aszerint, a múltnak élne inkábbvagy a jövőbetörne utat aki mégfelszedegetheti ezt afélédes – fél-fanyarkései terméstmagának 2016. június 14.
A főúr
A verset Várkonyi János festőművész azonos című festménye ihlette Belesimul a homályba, így vár újabb érkezőt, karján fehér hangedlit tart, szmokingot hord s lakkcipőt. Selyem csokornyakkendőjenem fityeg csálén nyakán, milliónyi titkot őriz, ha kell sznob, máskor vagány. Á-tól Z-ig [… Tovább]
Kopott-arany nyelven
Kútág’ – ösztövér, gémje – hórihorg’…kopár sík? torsa közt? haris rikolt?Zeneteli nyelvünk csupa szépség,dús mai nappal időutazás,ütemhangsúly, ha kell, időmérték:gyorstelepítésű drótakadály.
Nem kell apropó
Nem kell apropó, alkalom elmélázni a kispadon, Nem kell apropó, alkalom elmélázni a kispadon, alvó emlékekkel telik a kert, tűnődnék reggelig, egy emberöltőt visszaszáll a gondolat. Utolsó nyár… Repül kis időcsónakom anyámhoz, régi, szép napon, mikor még bíztunk [… Tovább]
Más dimnezióban
Más dimenzióban Koosán Ildikó Meglesni mi zajlik az éjszakában, mikor álomköziutcák sarkán befordulsz egy régi sikátor házai közé,hiszed, már jártál itt valamikor, mert felismered aporcelánházszám mögötti térből előtörő vonzóerőt;ez az, gondolod, belépsz egy ajtó nélküli küszöbönát az ismeretlen terem lebegő [… Tovább]
Fütyörészve
Fütyörészgetek, gyermek lettem újra.Szívem is trilláz amerre járok.Rám rikkantgatnak mintha csak értenékflörtjeim szavát rigók, harkályok.A tüdőm teli, s hol föld, ég összeér,füttyel köszöntöm én a végtelent.Hegy-völgyek fújják ezt az ősi zenét,visszhangok ott fenn, én meg idelent.Fütyülök, mikor alkony [… Tovább]
Legalább te legyél jól
Ha itt lettél volna velem alkonyatkor, megmutattam volna a színváltó tengert: acélkéken, bézsen, narancsvirág-fényben. Kezemet zsebedbe rejtve a szél elől elmeséltem volna talán, hogy “az ördög kibomló hajánál fogva húzza le a Napot minden este és vonszolja végig (vizek [… Tovább]
lázadás
lázadás/anyák napján/ Koosán Ildikó széttolnám a homály függönyét,ma éles képeket akarok!lázadásommal telik a lét,faggatnék minden csillagot, mert ki a parttalan időbenáradás, aszály közt lépeget,s hinni kész a teremtőbenkérdőre vonná az eget: hol van a kéz, a tekintet,hol az öl, a puha fészek,hol [… Tovább]
Az üveghegyen túl
Arcod szépen metszett élét néztem hajnalig, az álom elkerült, de megtalált a reggel, mely most is korábban érkezett. Mint mindig, amikor nálam jársz. Moccanni sem merek, éberen őrizve álmodat, tébolyultan szuszakolnám vissza a lepergett homokszemeket, ám az [… Tovább]
Sopron
Skízispont,múltteli jelen.Silbakol, fel-alá jára zöldhajtókás, sárgapitykés közlegény.Még nincs tizenhét éves.Vállán súlyospuska, hegyénhosszú szurony,háborúra mutat,csillagot ér.Esni kezd a hó.A szökevény percfuttábaa fal mellémég oda rajzoljaa faköpönyeget.
Hétköznapok II
X. Pesti szikrakép: a forgóajtó oldalra fordított mókuskerekében az előttünk araszolók háttal, az utánunk tipegőknek hátunk. Célunk eszelős, ők hova, merre, fel sem sejlik. Igyekezetünkben magunk miatt vigyázunk mások sarkára. XI. Majd írok, ha Széphalmon leszünk, Kazinczy [… Tovább]
Homagium Musis
Éltem színpompás őszből lassan télbe fordul, a vidám nyár emléke még élénken él szívemben, de ifjúkori tavaszom illatai már megkoptak, ereimben meglassúdott vérem, szívem lassú, nyugodt palotásra váltott víg csárdás helyett. Nem szövök merész álmokat, nem vágyom a Holdra, [… Tovább]
ötszázhetven
( veled ) nélküled az idő üres téboly fuldokló hiány ha nem lélegzel mellettem ha nem öleled karjaiddal mezítelen lelkem átlebegsz velem valami holnapba jó szeretve lenni veled rejtve virrasztva ahogy vagy aki vagy isten ember szerelem térképet rajzolok [… Tovább]
Jégbe zárva
MésziFotó: Jégbe zárva még tél és fehér mindenüttőszbe fakult szerelemelvermelt vágyakfaggyal ölelkező ágakmerengéssel teli sötét éjszakák a bimbó fakadásról álmodikszellősimogatást remél a tájjégbe zárt szívem várja így– mielőtt meghasad –a kiszabadulást
Tízmillió
Feltűnt, hogy nincs is illata a művirágnak, és a népünk nemes kertjébe kóró tévedt? Hogy silány gyümölcsökön is kártevők rágnak, s a gaz már emészti a várost, erdőt, rétet? Ez egy ilyen ország – jusson néha eszedbe [… Tovább]
Tajtékos víz
Megtelik veled a szoba. Tárgyak úsznak az asztalon. A lehajlásokból felmosóvödörbe száműzött hab lesz, egyre bokrosabban tessékelem, miközben az egyedüli vágy: egyszer mozdulatom méltóvá lesz, értesíteni fog arról, itt maradnál. Melyik bolygó hozta el reggel ismeretét energiák formálta [… Tovább]
Szerintem a világ
Szerintem a világ idegenként kezel, hús-vér emberségem számára csak teher. Szerintem a világ körbe körbe forog, bolond itt mindenki s összevissza dohog. Szerintem a világ Legoland-ben készül, minden kis darabja műanyag lesz végül. Szerintem a világ [… Tovább]
PRÉSHURKA
A szív, a nyelv és fejhúsból java, a tokaszalonna és illata, és bürkéből pont annyi szép darab, hogy abálódva összeforrjanak, még látom, ahogy éllel vagdalom, a lemosdatott bontóasztalon, a szívből előbb kínált meg a sors, csipetnyi só, meg gondolatnyi bors, [… Tovább]
A Világ
Lehet gyertyaláng ez az egész, számlálhatatlan fényhullám, reménykedő szikár csönd, vagy csak egy kihűlt holnapután. Surrogó szöglettelenség, amiben eltévedt az idő, kézfogásba maradt üzenet, meglehet csupán egy útszéli késelő. * Egyutas moteli éj, romlatlan tökély…
Caméleon
Egy régi arcú telihold vagy nárciszként látsz be a vízbe lótusz nyílik szemed elérem vagy az összes arc tükrében kitárul-e ma szárnyas szívem beleszokni az éntelenségbe
Szenteste
Pihék járnak légies táncot. Díszgyertyáink fénye mesevilágot vetít. Kékes árnyékok sora játszi hajladozással vibrál a falakon, Szívek és lelkek ölelkeznek önfeledten. Picinyke cinke teli etetőnek örvend az ágon. Bent pohár csendül s gyermekzsivaj. Kálváriánkról hólepte pléhkrisztus tekint az ünneplő nyájra.
Bakancsszíj
Filléres édesség volt, semmi kétség, nagy, hosszú csíkját bakancsszíjnak nézték, és itt van újra, kanyargós egészben, mert gyerekraktáramból visszakértem, s míg szűk darabját végigjárja nyelvem, a nagyja pihen ujjamra tekerten, ma már tudom, de mégiscsak bolondság, hogy gép préseli, szeleteli [… Tovább]
Műhelytitok a versírásról
Műhelytitok a versírásról Koosán Ildikó várok egy kezdő mondatot a tényről ami bennem kavarog, még éjszaka is feszit, bök, véredényeimben mintha gyónás-kényszer áramolna, nem tud kitörni, amorf, amőbamódra váltakozó súlypontját innen-oda teszi át, mozdul egy kicsit, azután tovább, előre- [… Tovább]
Háromszáznyolcvanhat
Hunyd be szemed, ma kérge van a sötét égnek. Kavarog az álom, cifra tánc, hangos nász… Dobbant, feslik, kiszakad, könnyű ágakon leng az est. Moha nő a csillagok köré, nádak kígyóznak vállunkon. Édes gyönyör hullámzik alattunk, felettünk. Fogy a levegő, [… Tovább]
Töredékek
Emlékek porladó csokra borul kimegfáradt lelke fedeles kosarábólmíg szamárfüllel teli karcos fotóitrendezgeti immár századszor újrakopottak a filmek melyek leperegnek elméjemegroggyant vetítővásznán rendrehol pasztell színekben hol meg csakszépiásan olykor fekete-fehérenbelső gramofonján meg-megakad a tűugyanazt a foszlányt játszva unos untalan * Kertje [… Tovább]
Lélekkosár
Teli kosárral gyűjtöm lelked gyümölcseit, az égre varázsolja jelenlétedet a világ rendje. Kikeresem magamban is rutinjaidnak ünnepeit, rám adod köténynek szorgalmad, hátulról árulkodó kezed csak a képzelet.
Prózoló
(Kőmüves Klára versének hozzászólásából húrozódott) Jobban érzed, ha sorba fájlalod, ahogy a nap süt, ahogy a fény ragyog, ahogy kitársz, vagy becsuksz csöndesen, ajtót, kaput, elárvult ablakot, és nézed-hallod, hogy a szentmisét, mi neked sok, Istennek semmiség, miként darálják, őrlik [… Tovább]
Áldott, új világ
Gyönyörű az ősz most, friss terveket szül majd,lelkem szárnyalását mutatja az új dal.Hegyen, völgyön, réten futok immár hozzád,nem téríthet el majd sem vihar, sem honvágy. Szívünk, lelkünk, testünk feltámadt egyszerre,egymásra találtunk, nem vagyunk elveszve.Ujjaink most lassan egymásba fonódnak,megújult életünk [… Tovább]
Visszalapozó
1. Kiszakadtam, mint ecsetből a festék,mint nyárutói vágyakból az esték,bár nagy időm volt jó örömöt élni,az Isten átkát emberölbe kérni, és betűk döngtek, tollamat keresték,azt akartam, hogy utánam eresszék,mert írásjelet tudtam grammra mérni,és futottam a csöndet utolérni. És jött [… Tovább]