A kínai alkímiai analógia szerint a természet nagy laboratóriumában az égi szelek által fújtatott föld az átalakuló anyag. azonban ezen jóval túllépve a mindenség ábrázolása, ahogy a természet része a változó világ és vele a változtató események sora. A képek sora főleg a versekben kimeríthetetlen, megújuló és szinte ismételhetetlen, mint ahogy minden egyedi, a természet éppen élő, vagy elmúló részeinek sokasága. A természet állapota mindig a főhős, vagy a költői én állapotát tükrözi és visszatérő motívuma a szél. A II. Világháború utáni magyar történelemben az ún. „fényes szelek” nemzedéke elnevezés is egy új korszak lendületének, ígéretének reményét fejezte ki.
(Petőfi Sándor: Mint felhők a nyári égen; Ady Endre: A magyar Ugaron; Kosztolányi Dezső: Szellők zenéje;)

Nyárutó
…. Oly veszélytelen játszótársaim voltaka terpeszkedő napsugarak,gyümölcs ízét csurgatták végig nyelvemen.Tudod minden megtörténik,egyszer, visszafogod magad, semmi inger.A lenyugvó nap veled űzi az utolsó játszmát,elfáradt sugarát szűk tűfokba mártja.Csilingelő hangod üres hangzat marad.