Természet

….   Oly veszélytelen játszótársaim voltaka terpeszkedő napsugarak,gyümölcs ízét csurgatták végig nyelvemen.Tudod minden megtörténik,egyszer, visszafogod magad, semmi inger.A lenyugvó nap veled űzi az utolsó játszmát,elfáradt sugarát szűk tűfokba mártja.Csilingelő hangod üres hangzat marad.      

Már verejtékezik a délelőtt, a levegő alig kap levegőt, egy madár zöldet füttyögve dalol, a csönd kiles a tollai alól, s a füttyel, csönddel annak híre jár, a júniusba bevonult a nyár, a lombok ölét hőség tölti meg, a levél [… Tovább]

    Anyám emlékére nincsenek szavak.Sóhajjá válik, kimondatlan maradminden dal, ima, áhítat. Megreked a könny, ahogy a pillanat,mely elringatta, már semerre nem halad:áll az idő azóta a dermedt ég alatt. Anyám emlékére nincsenek szavak,de mindörökkön a szívemben marad,-mint rejtőztem egykor [… Tovább]

    Ha megkérdeznéd: mi a nyár?Csak pillanat, mi tovaszáll:morzsákat cipelő hangya,vágtató villámok hangja,útszélre szédült keréknyom,mezőn virág helyett nőtt gyom,emlék, minden nap erősebb,homlokodon egy esőcsepp,tócsákba toppanó lábak,szelíd-szép, megnyúló árnyak,s mint anyám simító keze,távolból tekergő zene,hegy ormán bicsakló sugár,jegenyesor, délceg, sudár,szétrágott [… Tovább]

A nap süt. Nyár van. Földben. Vízben. Öregedek. Szeret az Isten. S ha reggelente kedve támad, kihegyezi a ceruzámat, hogy tudjak újra hinni, merni, a nagyvilágot átölelni, hogy tudjak élni, félni, bírni, az asszonyomról verset írni, s míg ujjaimnak nap-nap [… Tovább]

  Lobban a hajnali égbolt. Nap heve égeti álmát. Ébredő, csendszagú párát    Dob le a reggeli házra. Színezüst ködben a kert még. Súlyosan hajlik a hajtás, Nő keze tépi a kincsét, Szorgosan gyűjti kosárba. Lebben a reggeli szellő, Illatot [… Tovább]

Ölelkeztünk a csönddel, te  meg én. Bódultan táncolt a lomb között a fény. Tétován libbent,  ­- ahogy sóhajtott a szél -, s ölembe kéredzkedett egy elfáradt levél. Égő színek vigyázták nászunk sikolyát, míg a hallgatag idő a teret karolta át. [… Tovább]

    Nehezemre esett elengedni Mígnem rájöttem Te is A nyelvi polgárháború Amazon harcosa vagy S vonzalmunk csupán Vesszőfutás volt Egy célratartott Geopolitikai járvány  Idején  

    Megreked a szó majd zúdul a hang mely megindult úgy mint áradás a Dunán kétezer-tizenhárom nyarán hömpölygött az ár és imádkoztunk mi is ne vigye el ne vigye már el neki úgy sem kell játékszer minden mi útjába [… Tovább]

  Eljátszottam ma a nyarat, arcomba fújt a forró szél, hátamat pedig novemberi dér csípte.   Megfogtam így az idő kerekét a harangtoronyban, nem ütötte az órát el a feledés.   Ablaküvegre rajzolt a hideg, ujjával a falakon játszott tovább. [… Tovább]

2013. július     Az izzadsággal cseppen le a nyár mit sem szóló szelíd világ homlokán, forróságról szól szisszenő falevél, csak kókadt virág most a gondolatszél.   Lüktető város vibrál térre, tettre, száz kerék csattog csengő fülekre, mégis ragyog a [… Tovább]

        fénylik arcomon a napozó félközöny tenyeremben az utolsó kócos szél szalad a fák között járva zöld fürtök meglopva vállam fölött suhanva szelíden szalad a nyár olyan közel jársz hozzám hagyd hogy megérintselek adj új erőt új [… Tovább]

  Kérgébe bújt, konok korok ránclenyomatában szép, szürke győzelemvágy lapul. Mohalepte gyökér. Száraz nyirokerények mélyén, a háncsokon tódul felfelé az élet,a faedények szusszanásait elágazások öntörvényűsége viszi, pumpálja szét. A zöld belülről kövéredik levéllé, issza a napkoktél sugarát, akárhány évgyűrűbe szorult [… Tovább]

Szél Zsoltnak – ragrímekkel   tüzes napok, tüzes éjek életittas vad remények évelőnek hitt szerelmek kéjes éjben titkos vétkek;   metronóm ütemzi lépted szűkre szabta dölyfös léted hűs szelekkel jelzi véged hullócsillag volt az élted.

Mélykék tavon ég csillámlik, nád susog – szellő hárfázik, récecsapat sipeg-sápog, bucskáznak, míg rigó tátog…   Kócsag száll és hosszú gémek, lapos láphoz gólya lépked, s köveken míg gyík szaladgál, parton készül a homokvár.   Füzek alatt két vén csónak [… Tovább]

(2010) Kedvesem a szobámba lép S a kintről beszűrődő esteli fény Ékes glóriát fon teste köré. Éhes moszkitóraj araszolgat ki az ablakon át, S leselkedik könnyebb zsákmányok után. Magunkra hagynak. – érdekes kép, ez a moszkitóraj, (kivastagítottam) viszont – miután [… Tovább]

A Duna fodra emlékeket hintáz,apró csónakként ring rajta a nyár,rakpart kövén csipkés árnyékmintákmik mutatják: rám még nap vigyáz. Délután felé már biztos érzem:h?sebb a lég – bár nem szeretném még –a jelenb?l illan féltett fényem,szívemben már csak emléke ég. Az [… Tovább]

    Nem volt ez nyár, ez ájulás volt, emlékezés sok árulásról, mikor a csönd magamra hagyott, kifeszített, megcirógatott; s mikorra már elhittem, itt van – ?szbe löktek, torokfájósba, és harsogás szívfájdítóan, másnak zene mindaz, mi itt van; enyém a [… Tovább]

*     Szelíd harmatot széthintve, Napkoszorú rabja e táj, Tovakúszó árnyak alól, Ím ébredő utcákra száll.   Felettem ma derűs kék ég, Csillagösvényben a minden, Templomban, vagy imaházban, Mindenütt egy igaz Isten.   Szívem erdők, mezők között, Kanyargó utakon [… Tovább]

  Tested g?zölög, vad indián nyár van, cinkosod vagyok minden feltámadásban. Gyönyör? ez a láz, kínoz s kényszerít: lesem az anyajegyek csillagképeit.   Egyetlen óra csak enyém a napból, nem tudok szökni lázadozó hajadtól. Bocsáthatatlan t?z emészt. Karollak. Melleid hófehér, [… Tovább]

Rekedt hangon üzen nekem egy öreg rádió,arról mesél – messze a tél, s van mire várni jó:ablakon át szimfóniát komponál a nyár,sugarakat indáz körém s elém csodákat tár.Illatözön felém köszön, és boldogan nevetbennem ami – kimondani talán nem is lehet [… Tovább]

lassan festi meg a nap az eget szeptemberi nyárban aszály kenyeret vagy zsömlét vegyek kevés a szalmaszál

  A nyár-éjnek csöndje: fekete bársony. Tücskök szava benne: gyémánt csillagok. Hogyha e csöndben egy részeg szava harsan: Az éj-puha bársony ronggyá rontatott…   …   Összeforrad újra a szétszabdalt bársony, Bátortalan’ gyúlnak tücsök-csillagok: A távolban békák érces kara zendül… [… Tovább]

ismerlek, nyár   hónod alatthozol ezernyifénysugarat,s mindent, mi jó,jégsapkás télott sose jár,nem hull a hó– halkan beszél –úgy lép a szél,csak izz’ a táj,tovarepít hegyek feletta képzelet,felh?k közéfon fényeket,éj beborít,szikrázik márfent csillag-ár …ismerlek, nyár!

  Lángba borul körülöttem a világ, már nem számolom a lépéseket, a lentek és fentek hol távolodnak, hol közelednek. felhők folynak szét az égen, kitárt szárnyakkal kőröz a félelem, szívembe éget a Nap, hallgató házak közt nyüszít a bús nyári [… Tovább]

  Diófa árnyéka balzsam hevült testnek, parázsdarabok már üszkösen hevernek, flekken illatfelhő röppen játszi széllel, madárfüttyös csend ül zizegő levéllel. Haragoszöld lombot ostromol izzó nap, nem törnek át rajta kíváncsi sugarak.   Duna felől messzebb tompán  morajlik, egyre hangosabban érc-zenekar [… Tovább]

  Jött a hajnal, lassan, gyalog. Alig látszott, ahogy andalogva, apró csillagkavicsot dobott a habokba. S a táj, lassan nyújtózott, mint a macska s a part alatt, éppen a nádas szélén, egy apró, játékos halacska napfényt villanó kardjával ívet hasított [… Tovább]

Éjjeli árnyak után, mélységes álomból ébredve, csodálom a hamvas hajnalt, a nap járja szilaj, zabolátlan táncát, már kora reggel der?sen vigad. Kint a kertben  terebélyes tölgy, a százéves öreg hölgy valamennyi ágán, tegnap még zsenge hajtás sarjadt, mára a nyár, [… Tovább]

miért kavarom a miértek vizét   miért kavarom a miértek vizét pezseg habzik ecet és szóda a világ  – karóba húz a napsugár * kérdezem ki bánt és miért és kit bántok ha élesednek a bánatok vak késekkel vívnak s [… Tovább]

Még zöldbe burkolt volt a kert, még kék egével feleselt, s rőt, tarka csokrot szőtt a szín az őszirózsa fényein, a zöld pléhhordó vízegén még tavat hullámzott felém, és villogtak a madarak a bokrok csápjai alatt, a fák meg, mint [… Tovább]

A part csupasz homokján lábnyomod kerestem, s amíg az éj talált rám, csupán magányra leltem… De elkapott az álom, s ringat most ölében – behunyt szememmel látom, mint hajolsz fölébem… A csókod íze ismét számat édesíti, két karodnak ívét testem [… Tovább]

Belezuhant a tegnap a mába,hirtelen pattant ki a hajnal szeme,álmosan tekint a széles láthatárraa kel? nap, s ébred a táj is vele. Lassan begurul a fényl? reggel,búcsút int a t?n? éjszaka,nyárillatba ?szpárák vegyülnek,a mézíz, langy szell? lépte tétova.

?szbe néz felh? az égen, rozsdás levélpikkelyével fáradt hársam integet: nyárid? Isten veled! – szórendileg nincs rendben ez a versszak —- – a második sortól hiába a szép szavak, csak túlírt képzavar – Porba rajzol szél az úton, a meleg [… Tovább]

  Kéretlenül érkezett a nyár,  h?ség hullt a tikkadt városra. A melegben, éjfekete cseppeket izzadva vajúdott házunk el?tt, az aszfaltjárda. A leveg?, mint láthatatlan tömörfal, váratlanul mellemnek feszül, tarkómon a víz lassú patakban  csordul, aztán hátam árkába merül.

      Elcsendesült a nyár. Es?vel, széllel, lassú apátiával terhesek a hétköznapok. Váló, rozsdás levelek tördelik a tócsák tükreit. Nincsenek illúzióim. Láttam már ilyet.   Múlik. A tömbházak között vetk?z? ligetek. A részegek koszos üvegpoharából hörpölöm a jelent.   [… Tovább]

    Könnyű ruhájú este volt, még karton-kékben várt az ég, az ujjam dallamot dobolt, és láttam, hogy a friss sötét mint ölti csillag-köntösét, a tányér fölött járt kezed, épp csöndet cseréltem veled, törve a pillanat neszét, a világ veled [… Tovább]

    Libbenő szélben lebben a szoknya, fiúk ajkáról  vágy dala száll, nyílik a szív is, csók szava csattan, zeng az egekbe a sok kacagás.   Szikkad a széna, érik a búza, elkezdődik a víg aratás, perzsel nap heve, izzik [… Tovább]

  A hétköznapok lámpáit oltogattad, új utcákat mutattál a régik helyett. Tudom, hogy mindent látsz – pedig messze vagy. Nyárutó ez, lustán repülnek a legyek.   Ez a lassúság nem kínoz, még mosolygok, a nyár melege mögöttem -és a világ. [… Tovább]

    a szemedben gyúló fényt ha melléd lépek szíved lüktet? dobogását ha hozzád érek minden együtt hallgatást  – parányi éden – olvadó nyarakba rejtettem az id? ne tépje szét    

    Nyár heve lobban,  pipacs tűz-szoknyát varrat búzamezőben.   Lila topánban  szarkalábak szaladnak érett kalásszal.   Napkéve izzik, pitypang bóbitát horgol  árokszegélyen.   Tarkaszín lepke, akár repülő virág, csapongva szárnyal.   Hűs hárskorona apró madárfészket rejt, illatot lehel.   [… Tovább]

      Hádész mélyén van méga mi tüzes nyarunk,január derekánó de árvák vagyunk.   Tél lett a mi urunk,friss hóval marasztal,pedig a nyár kínáltmosolygó barackkal.   Langyos tavat adott,vizén nap cikázott.most meg a felszínén,rideg jégen járok.   Megmártóznék márisámde [… Tovább]

Hársfasoron libben az illatMézes a szél, f?szere kélLombok alatt flörtöl a harmatCseppje alél, majd eget ér   Nap sugarát gy?jti a reggelFelleg alól földre hajolFénybe kacsint – hívja szemével, s lopja a hold csókjaitól

múló nyár nyomában halálsikoly fakadt.   Ma hamiskásan hunyorgott ránk a reggel, s az ég azúrkékje alatt a h?ség befejez? akkordja vibrált. A sóhajtozó fákra a fejünk felett kóbor szél színessel firkált, és a napsugár brokátfoszlánya szakadt. Gyöngéden érintett kezed, [… Tovább]

Hamis ígéretek, eltöltött szavakmás igájában, torz a tél, nyár és a tavasz.Csillagokat csaltunk le az égr?l,raktunk semmi-közepén semmib?l tüzet,melankolikus nyárban fogtuk a kapát,most saját szavaink dobnak ránk követ.Sok minden elszaladt, futunk magunk után,néha szekeret raktunk, s néztünk a tájba bután.Hasítottunk [… Tovább]

Nyári zápor   búza között pipacs pillant, mez?k pirulnak nyári nap hevét?l. s mint leány, ki párját oly régen hívja, dombtet?n ül, s vár a fénygömb.   hirtelen dörren, ég reped. kiszakadt dunnája, esett, csattogott, villámlott, száz tócsában falevél hevert. [… Tovább]

Sárgul a nyár – irigyenhunyorít fel az égre –látja – a Nap márszinte nem is veszi észre… ?szre kacsint most, s csalfamosollyal igézi –tört-aranyávalszórja magát oda néki… Így ezután már ?veleébred a reggel,s h?s keze majd tele lesz –belehullt levelekkel…

Siófokról…     Nyári alkonyon, aranyhíd táncol a habokon. Szemét nagyra nyitva nézi Hanna. Ott a  napocska, – tapsol, nevet sikongva.   Évszázadok óta rajzolja a fény. Itt ivott Attila a hun fejedelem lova. Római merengve filozofált felette.   Nemrég [… Tovább]

      Nemsokára vége a nyárnak, börtönöm lesz majd a szoba, nem látjuk egymást az úton, nem látjuk talán már soha. Nemsokára sárgul a levél, foszlik ruhája a nyárnak, es?t?l ázott ?szi fák, el?ttünk zokogva állnak.  

Elnézést kérek, mivel a címmel kapcsolatban nem igazán volt ötletem, de remélem majd a vers ezt némiképp ellenpontozza.       Borzolt nyárfák alatt várt rám a levert gép, Ócska busz, mely kopott üléssel kínált, Indult az útra, hol a [… Tovább]

*     Rozsdás tócsába fulladt pollenek, emelgeti játszva a nyári derű, szélben szeplőtlen, könnye keserű, miként lepkéken a Nap nevet.   Már tegnap fáradt volt a Hársfa, magánya ím bekong a földbe, nincs ki felemelje ölbe, kultikus rabsága, halál [… Tovább]

Néha megpihen…     Karcsú lány a Nyár, fején gyümölcsös kosár. Poros úton mezítláb jár. Körötte búzatábla, learatva.   Messze kanyarog lépte, néha megpihen a diófa alatt, hallgatja a madarakat.   Keze szeme előtt, nézi a végtelen tájat, tudja messze [… Tovább]

Emlékszem a nyári es?kre. Mikor örömében remegett az erd? és nyikorogva tárták ki magukat a rét virágai. Falnak d?lt az összes szerszám és hátsó szobák h?vösében macskák igéztek hálás emberarcokat. Mikor könyörg? tenyereit ég felé fordította egy-egy utcaszéli gyertyán, és mintha földb?l n?ttek volna ki, békák lepték el az árokpartokat.  Emlékszem a [… Tovább]

*       Feltépték a ráncok zaklatott szívemet, Ezer év gyűrött fuvallata visít rajtam, Az álmok miket dédelgettem, tova keltek, A kövek elgurultak, miket a múlt rejtett hajdan.   Száraz gitár, húrtalan életet borít magára, A ráncok zaklatott testet [… Tovább]

egy pillantást ez a cselünk alig résnyire még álmosan a red?nyszárnyak részegen szoros fények szövik az ébredést kortyonként oldják az áradást kicsit csalunk és kicsalunk egy pillantást ez a cselünk betörnek kétes fényrablók hullámzó simuló vak red?k   erd?k ered?je [… Tovább]

Évr?l évre rövidebb a nyár…       évr?l évre  rövidebb a nyár kiszámolt napjaim -félelem- rettegés az ?szt?l a szomorú jöv?t?l -minden más lesz- el kell mennünk futni a végtelenbe célunk a horizont hamis tükre -ami mindig elszalad-

Tócsák közt kanyargó az út, felcsapom magam. Átgázolok mindenen, istenen is, ha van.   Nyikorog a szó… Lyukas lélek beázik. Ha elszakad az ingem, nincs helyette másik.   Tócsák tükrét nézve fáj a világ… A kinti. Szegény, ha fázik: isten [… Tovább]

      megáll most a nap az égen,fényszálakból fátylat sz?,ráborítja a világra– sugárból font fényerny? – f?szál hegyén mosoly hintáz,az árnyékban álom jár,tikkadt levél szell? ujjátáhítja, és enyhet vár estefelé h?vös lankánbús emlékek osonnak,utánuk pillant az alkony– közelít már [… Tovább]

1. Elterültem a part harmatos fövenyén,a szél futkosott a f?szálakon át,felnéztem és hittem, hogy mindez az enyém,ahol bús szívem meglelte otthonát. Bíbor tüzek lobogtak a túlpart hegyén,fent a Nap lassan, vérét hullatva járt,sebzett szolgalány – ki karjával henyénmeglobogtatta az Élet [… Tovább]

*   Vágyom a tavaszt, mikor a rét harsogón zöld füvében hanyatt vágom magam és a felhőkbe csimpaszkodó képzeletem részeg csapongással száguld mohó vágyaimon. A föld s az ég befogadón ölel magához, s az sem zavar, hogy haragvó gőggel dörögve [… Tovább]

Az első csöndes, méla nyári est oly illatos, meleg, s a testem cselekedni rest ma már veled. Málnaízű a csókod. S oly beszédes az ölelés. Tudom, megorrolsz rám, te édes, de ez kevés.   Ma másra vágyom, viharra, szélre, esőre, [… Tovább]

R?t avar-nyugágyra lopva visszad?l a nyárIndulásra kész, de még picit henyél –Csillogó a teste – rákacsint a napsugárMenni kéne bár – nehéz a szíve, és remél   Itt maradna ?, hiszen szerelme lángoló,ám az ?sz uralma h?ti vágyaitVisszavárja ?t jöv?re [… Tovább]

Csendjeim bezárt árnykéntnyújtóznak testemben,belém fáradt az idő,halk szakadással feslik szét nyarak sóhajába fércelt szívem.Anyám, tartsd nyitvaökölbe zárt tenyered,álmaim lassan elvéreznek,telt medrek partján rojtozódik rám az éjjel,zajtalan hajlik körém a hiány. Nyisd ki némaságra font ujjaid,ne Istent keresd imáid hangjában.Életed kifosztott [… Tovább]

  Ködbe burkolózott, suttogó fák ölén búcsúzom tőled, ablakom vakon mered az éjbe, találgatok, látlak-e még valaha?

…levelenként hullik előttünk a lomb   1.   Savanyú szeptember, a nyár elvetélt, kihűlt gólyafészket ráncigál a szél, indiánfák között kísértet szorong, levelenként hullik előttünk a lomb.   2.   Megint az ez évi költségvetés készül, kiárusítanak, s felemelnek végül, [… Tovább]

Nyárid?ben biciklivel járom az utam. Az ezerarcú táj velem együtt suhan. Mintha zöld haja n?tt volna a Földnek, úgy libbent kalásza a búzamez?nek.   Nemrég még aludtak a földek beszántva, de eljött a sárga mez?k látványa. Mint tarka-barka sz?nyeg oly [… Tovább]

Szomorúan búcsúzom a nyártól… H?vös az északi szél – vele száll el a nyár dideregveZúgva zenél, de e dallam már belesajdul a légbeFázik az alkony, s hozzábújik az esti sötéthezReszket az éjszaka is – hajtincse deres, mire ébred   [… Tovább]

A téma közhely. Ezt így kijelenthetjük. S a verssel pont azt próbálom elérni, hogy a már ezerszer lejáratott, átnyálazott közhelyeket hogyan lehet mégis úgy feldobni, hogy jólessen olvasni, s ne csak arra gondoljunk közbe, hogy -Jaj, már megint egy kreativitást [… Tovább]

        Ember, botlottam    egyben, másban.    Futó záporban    b?rig áztam.     Léleknek hazát    foglalóban    elt?ntem – élek    ezer szóban.     Napozni f?re    lehevertem.    Friss sört nyakalva    telt a kedvem.     Gyomot kapáltam,    sós verejték    gyöngyözött. Gyenge    bér a termés.     [… Tovább]

    Figyelemre méltóan uralkodik felettünk a semmittevés. Jóformán élvezet veled csinálni minden semmiséget. Lebarnulunk a fák alatt, langyos limonádékat szürcsölünk, nincsenek céljaink, unottan s ötlet nélkülin ülünk. Nincsenek álmaink, a vágyainkat felkapta a szél, valahol aztán letette őket, talán [… Tovább]

Nyárvégi hiánydal   Nem vagyok egyedül, segít engem magam. De a nyár nem szelidül Elmúlik múlttalan. Lebukott a Nap És a Holdat sem látom, Mi lesz, ha kezedet többé nem találom? Induljunk Párizsba- szólt a kedves.     Várt rám [… Tovább]

Korhadt rönkre lepihentem,benn az erd? s?r?jében.F?zfa sípom hogy szól vajon? –próbálgatom elt?n?dve.     Svájcisapkám félre csapva.Napot elfog lombok árnya.Csalogat a keskeny ösvény:indulnék el héthatárba!

Nyári emlék   fekszik a parton   teste:  túlpart-tükörkép   napcsodálkozás

*     Zöldellő útmenti fűben piros szoknyás pipacsok táncolnak   Dalt dúdol a szellő ritmusára hajlik rét ezer virága Szálló madár szárnya billen karmestert játszva   Hallgasd a szél dalát forró nyárba lépdel át s ringó nádszálon fúj furulyát [… Tovább]

Három emelet pasztellfagylaltaszfalttölcsérbe alvadtszekérderéknyi gyerekzsivajegy sor sárga a zöldbenolvadt a nyárbavisszeres kék slagokpity-pangásafaszárnyú lepkecsattogáscsak suttogás a matiné utánkezemben izzadt mozi-jegybenjártak a seregélyeka cseresznyefán kerepl?színes autók pörögtek bogárhátonvirágos otthon nylon-ka szál(l)ta Silan-szagú szélbena pékség fel?l a por-cukorral teli vaníliát sodortkiflire ettük [… Tovább]

        Illatokat csent szobámba, lila fénybe burkoltakat. Meleg hajnalt szórt rám, párnámra simogatotttarsolyában lapulóégszínkék álmokat…   – a reggelt nem várta meg,s így egyedül ébredek –

NYÁR   vén cseresznyefám   nevelné gyümölcseit…   ágai törnek      

Jöttödre mind felkanyarul                       Kányádi Sándor köszöntése             „No de sebaj, belenövök.”               írtad s tetted áhítattal    Arany János kalapjával               bár nyakadig ért akkortájon    toldiéknak     csonka tornyán               nagyszalontán                   szavaidnak létrafokán              lépegetve    lajtorjád az égig ér már          s a kalapok mind találnak               széles kurta karimáknak              pörgeségét hozzád mérik süvegesek    s lám a nemez úgy idomul               jöttödre mind felkanyarul 

1. Omlatag zuhog ma, sár marad nyomában: élveteg szivem hajt, könny? bricska száll, vigasz bicsaklik, és szitál, szitál a kékség. 2. Tomboló nyarunk ragyog (az aszfalt ég, dörög, villámlik) és tág, partra küld vihart, zugó tehénfaló folyót: a vízmosásra.   [… Tovább]

saját fotó * Víz fölé hajló szürke nyárfák méltósággal állnak sorfalat, őrzik a Kettős-Körös álmát.   Hullnak kárminos porzós barkák, szellő sodorja zöld termőket, hallgatom a folyó dallamát.   Vihartépett, kettétört gallyak dacolnak a szél erejével, az aljnövényzet mélyen hallgat. [… Tovább]

  Mint halálos kórral küzd?t a felismerés,Hiányod úgy járja át testemet,És a vágy, hogy láthassalak,Megrészegíti lelkemet. Úgy múlnak mostanában napjaim,Hogy már semmi más nem ér el engemet,Csak egy rég elfeledett érzésSzakított fel milliárdnyi kis sebet. Múltam oly régen volt tavasza [… Tovább]

  Indiánnyár     Pár ünneplő tegnap szalad az út mögött, a fanyar avarszag bőrömbe költözött.   Az őszi erdőnek indiánarca van, a hegyek fejdísze rézszínű s rőtarany.   Szeretem a színek változatosságát, – még cifra a díszlet, de látom [… Tovább]

Tél pribékje vallat hitehagyott fákat, ágak árnya táncol minden ablakon. Faggyal büntet az éj, blokád alatt házam, maradék melegem dallal ringatom.   Voltak itt víg nyarak, tűzpiros virágok nektár bárpultjánál korhely szenderek, zümmögő langy idő, poshadó világok, eltékozolt vágyak, árnyék [… Tovább]

               Szylnek   Ars longa, vita brevis est   A költemények partján járok gyakran, mélázó csöndben fénytáncoltató habocskák ki-kicsapnak a partra, az értelem fényes kavicsaiból olykor felemelek egyet, sorsomból kinéz?: aranyzuhogású fénybe tartom, szemem káprázatában sirályok vitorláznak, mellemnek nehezül az [… Tovább]

    Nyáralkonyi álmok   Tolakszik már az ősz, az éj teste fázik,  a búcsúzó évszak sorvége kilátszik.  A fák közt susogás, denevér száll halkan, estharang dallama sóhajt a magasban.   Suttog az alkonyszél, benne hangod hallom, hív az ismeretlen, [… Tovább]

  Plafonon árnyak vetülete, alatta talált színházi kellék az asztalkás szék, és gramofon . Folytatása lettünk mi itt lent. Befogom a szemem és a fülem, ne jöjjön semmi el?adás! Melletted más, mellettem az álmom megszokott melege. Kitárt ablakoknak sincsen egyebe, [… Tovább]

Néha egy éjszaka még csoda is történhet…       Szent Iván éjszakáján csodálkozva nézte a Hold, egy erdei tisztáson öreg néne tüzet csiholt. Lángokon átsétálva, mint ifjú lány perdült táncra. A víz tükrében magát hosszasan csodálta. Nem is hitte, [… Tovább]

Valami történhetett a nyárral. Már nem néz, a régi ragyogással. Szeméb?l nem hullanak csillagok, Pattanó mellei sem oly nagyok Zöld ruhája selyme, es?n ázottan feketedve, csapkodja körbe lábait. És már a csókja sem boldogít. Aztán egy szép napon, átváltozott valahol. [… Tovább]

:)))     Harmat arany napsugárörömkönnyeket fakaszt pilláimra száll Hajnalod bíboros égbolthullámzik égszínkékbensimogat Téged Harangvirágárnyékba rejtvecsilingel? halk szépségkék harangvirág

… Azúrkék egek szemedben egy délután csillagragyogás   Két karodba zársz augusztusi délután csodás ez a nyár   Kék harangvirág hullámzó testek alatt csak takarónk vagy