Természet

…         Nyár volt…Nem vasárnap, csak egy nap, amikor otthon maradt minden okos gondolat. Senki sem járt a hídon… Tán híd sem volt, csak vonat, zakatolt, aztán csend… Egy kapcsolat fogant. A Duna vizén úszott a napfény… [… Tovább]

…háromsorosok…         Nyári estéken érintésedben élek, fénnyel sodródunk. Szemedben szikrák, Ajkadon feledtem szám, Lázas zuhanás. Te bennem élsz, én ölelésedben élek. Mondd, miért félek?      

:)))     Harmat arany napsugárörömkönnyeket fakaszt pilláimra száll Hajnalod bíboros égbolthullámzik égszínkékbensimogat Téged Harangvirágárnyékba rejtvecsilingel? halk szépségkék harangvirág

Ilyentájt magamba fojtva, némán felsírok újra Hiába oldalognék kerülőútra A régi kérdés elébem áll: Mért hagytál itt engem Ennyire korán?   Még túl sem léptem keserves harcomon Te boldog mosollyal kisimult arcodon Álomba merültél Én kihánytam mindent, Mit belém erőltettél [… Tovább]

                                         napszikrák pattintják                                        szemed burkát                                        tóhideg zöld cseppek                                        neked súgják                                        bokádat kezedet                                        körbefonják                                          énekel a fény                                        a f?szál hegyén                                        zümmögve úszik                                        az ég peremén                                        a madárraj                                         papírsárkánnyal [… Tovább]

1.   elmehetnénk este nyaralni egy filmbe.   mi is futhatnánk a tengerparton, drágám, napszemüvegben süttethetnénk magunk, napolaj-nyomaink hagyhatnánk a támlán; szétvetett karokkal homokra fekhetnénk és megbámulhatnánk a szép, csillagos eget, aztán mondhatnánk, hogy jól vagyunk most, amennyire jól csak [… Tovább]

…bennem az emlékek vidám és gondtalan nyarakat idéznek…   Gyermekkori nyarak, napsütött emlékek…tévé, komfort nélkül tombolt a szabadságott, ahol akkor nagyszüleim éltek, kerítéseksem voltak, s a közeli mez?k és tágas rétekközepén legelész? csorda volt inkábbtermészetes, mint az, ha a falun [… Tovább]

Arany nyár! Lassítsd léptedet…     Arany nyár! Lassítsd léptedet. Hadd maradjak még veled. Hadd gy?jtsek össze minden szépet,virágot, kalászt "égi kéket". Madárdalt, hajnali harmatot,szivárványt, mit a Nap itthagyott. Zöldüljenek még a lombok! Várjanak az ?szi gondok… Zengjen, szálljon még [… Tovább]

Talán, még tart kicsit….           Némán, állva, boldogtalan, Bokor, cserje mozdulatlan. Várnak valamire csendben, Nyártemet? szeptemberben. Sz?ke, szép nyár csábos csókja, Hiányát mind visszasírja. Szeretnék, hogy búcsút intsen, Bár keze rajt' a kilincsen. Aztán gyorsan, huss!- [… Tovább]

  Megjött a nyár a tavasz után, ezerszínűen, derűsen, s első pillantásra lobbanó, váratlan vágyként lecsapott ránk hevesen, és  forró lávaként égette fel hirtelen a zsongó, új létre vágyó, magát szelíden kínáló természetet.   Erdőt, mezőt, éledő réteket kínzott, s [… Tovább]

        Egy pillanatra megfordultál még, aztán vége. Nincs tovább. Elnyelt a zsúfolt utca monoton zaja. Illantál, mint ünneputáni virágcsokor. A fiatalság. Az iskola. Kitartón fútt odább egy lanyha, nyárvégi szellő. Itt cseng édes hangod is. Drága meleged, [… Tovább]

  Bámulunk a rezzen? nyárba   Bámulunk a rezzen? nyárba, öröknek t?n? pillanat. Az ég a földön délibábbal játszik, forró szél simítja hátamat.   Széllel táncoló levelek vagyunk mind, magasra szállunk, lebegünk, egy pillanat s fáradtan, törten földre hullunk, az [… Tovább]

Nyár van. Az erdők szőnyegét pöttyösre festette már a nap.   Az esőt virággá simogatva a Duna egét lentről is vakítja a víz. Sok kalap integet, tar fejeken csillan a fény, pocakjukba nyugodott urak szívébe hűségtől duzzadva a tudat, hogy [… Tovább]

Esik az es?.Eserny?k alatt sétála város. Ázom.

Bárányi Ildikónak ajánlom ezt a verset – s mindazoknak, akik biztatnak. * A víz, a nap, az ég Itt is szinte színre lép A nedves aszfalt csillog Betonba ágyazott fák Álmodnak hűvös erdők Avar fedett csendjéről Míg kipufogók mérgét Ájultkábán [… Tovább]

Bánat Fölöttünk szürke óceán fagyott hullámai, a láthatár kéken dereng valahol még a nyár mereng, magabiztos végcél fele, madárrajok húznak délre, Ők már tudják, bizton tudják, elvásott a nyár melege, kísértenek üvegszemmel, haldoklón a házsorok, lomb fosztotta vékony ágon hűvös [… Tovább]

Válasz              Koosán Ildikó   Október lépked az utakon, színekbe bújnak a kertek, elnyílott virág, levélalom, múlnak a nyári szerelmek.   Rejtett tájakon kalandozok, arany-bronz szelek járnak, s lám, mégis levelet kapok,   újdonsült jelét a vágynak.     október [… Tovább]

Beállt az ősz                           Koosán Ildikó   Mondhatnám úgy is, bedőlt a nyár, ablakpárkányra ül a napsugár tollászkodni, látom, az eresz alatt néhány csipkézett árnyékfolt matat, eljött az idő, cserépbe szedem a muskátlikat.   Itt-ott sárgászöld hullongó levél, kései [… Tovább]

Megmagyarázhatatlan Koosán Ildikó ez már a nyár berobbanó képe, vén tuják selyemfénye, ágcsücskön virág, citromsárga, nyárfaág tört-fehér kéregruhája, s a magány cigarettafüst karikái örvénylenek, ragadnak megmagyarázhatatlan erővel egy tűlevelű avarral borított tájra, oda, ahol déli verőfényben balzsamot lehel az erdő; [… Tovább]

ha lehet ott hagylak aztán kiderült másra kellek te nem láttad hogy dől még ide is alig élő néma hallgatag ikea-bimbót tettél elé csak nekem mondtad mi oszlik ott addig huhogta parancsod kóróvá sorvadt torkod míg nyálammá váltál zöldnek nevezted [… Tovább]

A figyelem már nem a fegyelem, s nem öregedik a világ velem, az összes régi, vásott alkalom, már nem izgatja testi parlagom. Meglassultam. Ma sem várok csodát: Fölemberesedtek az unokák. A természet még régi képet ölt, a tavaszt szájon csókolja [… Tovább]

HEGYŐRIZŐ Óvjad, mint egy ritka kincset, ide testált hegyeinket, s vigyázd, mint a jövőd sorsát, nagy a család, szűk az ország. BAKONY Bár csak felnőttként szívhattam belőle, a falunkig is elért levegője, le-, földombult, de különleges nem volt, a fák [… Tovább]

De az is lehet                          Koosán Ildikó   Nem voltam akkor ott, döntöttem, nem is akartam menni, féltem, meglátod szememben egészen másféle fény lobog mint ahogy várnád, de az is lehet, mégsem várt rám senki, csupán a nyári éj [… Tovább]

Minden év nyarán elképzelem, esti séták, beszélgetés, ami nincs. Gondolkodom, talán azt sem kellene, mondd: Lehetne egyszer, közelebbi képeket fújna felém az a szél? Nem változna már semmi… Csak gondolnám itt vagy tán’ Bolond ötletek kavarognak, itt-ott. Forró a levegő, [… Tovább]

Mint régi nyarak fái közt a szél, úgy suhan el az élet   a táj rajzasztalán zöldek, sárgák, kékek vakui villannak   s mi visszahívjuk olykor a pillanatok édes virágillatát

Kiskerti capriccio*   Végül is kívánságom szerint a füvesítésből kimaradt kertrész – öt kis zöldséges ágyás – lett az új a veteményeskertem, – napjaim életvízforrását rejtő pálmafás oázis – ahol úgy hódolhatok kedvenc hobbymnak mint a régi veteményesemben.   Közel [… Tovább]

El kellett volna veszítenem e napot, hogy élve maradj… Meg kellett volna tartanom az összes többit, mert rád hasonlítottak. Nem lett volna szabad elveszítenem a szerdát, mert így közöttünk a valóság és a semmi mezején, ahol a képzelet is szélként [… Tovább]

Fagyott lélek   egyre jobban fázom sosem lesz nyár látom jéghegy vesz körül   holmi üres szavak nem oldanak jeget nem erre vágytam   a szakadék mélyül híd nem épül bezár a tér   utamon egyedül kószálok talán majd odaát [… Tovább]

Nem lehet azt elmondani mi történik akkor, ha hűs fuvallat éri ablakom, majd nyári napsugár táncot jár. Reggel messze fut álmom, lábnyoma sincs, port szitál emlékeimre a léha felejtés. Odakint lombok, bokrok, napsütésben lépkedő halk üzenet, csak súgja: Pár hét, [… Tovább]

Szavakat válogatok, egyet keresek, fényeset. Gurulnak a betűk… Jönnek-mennek furcsa színek, szellő- emelgette levél pereg, nyár melege lustán biceg. Látod, levendulaszirmoktól nehéz a szívem, az a szó… virágillatból suttogó.  

Montázs Bátai Tibor versciklusából időbe telt amíg beláttam szárnyai helyén csonkokat cipel a szegény némán gyászol a tücsök pedig lett volna esély az elején csak egészként lehet én meg csendje e hallgatásnak keresve azt az üveggyöngyöt kihasználatlan esélyeid lépcsők végeláthatatlan [… Tovább]

    A felhők függönye fölött, nyári derűvel mennydörög, a villám alszik, lüktető cikk-cakkjaiban nincs erő, az eső alig pöttyörög két nyújtott morajlás között, a ferde óra most pereg tizenhatóra negyvenet, s érzem, hogy elakad a rím az idő szakadt [… Tovább]

Mire megjön a tél, kedvesem, hidd el, közelebb leszel hozzám, mint a nyáréji égbolt ezüstveretje, s közelebb, mint a távolodó, és egyre táguló világegyetem. Mire megjön a tél, kedvesem, ezerarcúvá válik világom, s a tarló is rég elsiratja millió, ellopott [… Tovább]

Midőn az est, ha rád szitál, a szél köréd most fényt zilál, körötted míg a csend pereg, a lelkedben remény remeg. Szilaj csikó a két kezem, kutatna már a bérceken. S tudod, ha jő a csillagéj, belül feszeng a szenvedély. [… Tovább]

    Hívő keresztény. Őrizője hit. Ha káromolja, Isten sem segít. A pokol tűzén annyi nyárs forog. Őrült piac. Magányos templomok.   Az árulásnak ezüst a jele, de odavész az ész jobbik fele. A Nap is csóró. Spórolja a fényt. [… Tovább]

Ma van a nyári nap-éj egyenlőség napja , s  a szent iványi éj                                               Veszélyt jelzőn ezernyi esőcsepplampion villogott, [… Tovább]

  Gesztenyefák égboltkupolája, langyos, ünnepi koranyár. Várom. Hiszem, majd erre jár, /látatlan létet borít magára./   Délibábvilágom képzelt valója unszol, mintha igaza volna. De senki. Csupán a mosolyát idézi meg egy pajkos csitri ág.   július 1.

Ha meghalok elreppenek lebegve fel oda hol ágyat bont a végtelen Csillagtengerek legmélyén igazságtól gyöngyözve kutatom aztán s tovább a rejtelmet Álmodat álmodjam ha majd meghalok halhatatlan égjek felnyugvó Napodként s ébredjek Holdként benned örök egek rejtekén Ha meghalok elfordulnak [… Tovább]

Mielőtt elmúlik a nyár, pipacs a széllel szóba áll: Mondd te csélcsap, – simitja a gyűrött szirmokat – hányat szerettél még, jártadban-keltedben?   Ő, csak te voltál -suttog a szél -. Másra rá se néznék, mondtam rég. Elpirul a pipacs, [… Tovább]

Elképzeltem magam oly fiatalon. Nyár van, helyem a teraszon. Messze nézek, ott a távolban látom, akire naponta gondolok.   Aki fontos közel jön, meghívtam, hívtalak. Még nem érted, várom, rád talál gondolatom… akár ott akkor, azon a nyáron.   Rég [… Tovább]

Talán elindulsz te is, majd vörösbe játszol, mint a távolodó csillagok, és sose beszélek majd neked a konvergenciáról, ahogy köréd sűrűsödik a gondolat. Ha nem mozdulsz, nem érinthet, szabad vagy, mint a nyár vagy lehunyt szemeken a finom eső. Ha [… Tovább]

   A házra árnyék nem terül, egy vén dió áll egyedül, a nyárból más: illúzió;   lakója nő, alig mozog, lefüggönyözött nappalok, pár hűvös éjjel volna jó;   ágyon a paplan is teher, anyaszült meztelen hever, félő, ha  álmában beszél [… Tovább]

Nézd, sietve jött a réteken, lenge lombruhát viselt a nyár. Trillázott künn minden kismadár, béke hullt le ránk ott, édesem. Illat szállt, s a zsenge fűzfaág lágyan átölelte két karunk, s mint mezők fölött a sóhajunk, csillagok között repült a [… Tovább]

  Még mosolyog  véremben a pohár bor, amit a vacsorához ittam, és ma  alig fáj, ami fájni szokott, szép ez a kora nyár, ami itt van, ölel a csend,  most boldog vagyok. Jó lenne így még néhány évet, vihar nélkül, [… Tovább]

esőáztatta viharverte nyárfák közt magam ballagok korhadt padokon emlékek bóbiskolnak hellyel kínálnak tévedéseim vállamra telepedett súlyos tollpihék

Ha már csak halványan élnek a boros hangulatú, vége-nincs, világmegváltó esték, amikor még végérvényes kiábrándulásaink sem húztak le az agyagos földig, és makulátlan, félszeg gyermeki tisztasággal vallottuk meg csalódásainkon érlelődő, újjászülető szerelmeinket, hazugságaink legfeljebb apró, kegyes füllentések voltak, mókás, könnyű [… Tovább]

  Ahogy füttyöng piciny csőre a kék ég is borzong tőle, tarka-barka, mintha tolla lélegző paletta volna, nem féli a telet, nyarat, s egész évben nálunk marad, puha, meleg lak a fészke, étke a táj minden férge, ágat röppen, ritmusra [… Tovább]

      Több forrásból moccan-loccsan Sümeg körül a Bakonyban, kedvvel lakta be sok kanyar, széle-hossza végig magyar, s Irigyelve kóbor jártát, kacskaringóit levágták, s hogy szolgáljon a világnak, vizének új medret ástak, bírja, s tűri, semmi zokszó, Ság-hegy óvja és [… Tovább]

FOLYÓINK Úgy hálózzák be földemet, akár a testet az erek.   KÖRÖSÖK   A Tiszántúl öles táját, össze-vissza kóricálják, fekete, Sebes és Fehér, mind a három Erdélybe  ér, dölyfe, gőgje onnan ered, s bíztatja Hármas gyerek, minden kanyarulta nyitott, de [… Tovább]

  Tűnt ifjúság őrzői, nyári délutánok, út porában ringó rikkantó kis rigók, körték mézillata bogarak zsongása.   Tűnt ifjúság láza vizek csacsogása, bíbor alkonyatok önfeledt kacajok, puha kézérintés földöntúli érzés.   Tűnt ifjúság, kérlek, térj vissza még hozzánk, hozd vissza [… Tovább]

  Messze mögöttem, életem nyara pihen, lassan annak ősze is lopakodik, köd alatt a jövő pillanat. Hihetem-e még, amit gondoltam, vagy a nyár perzselő tüze felégetett mindent…gondolkodom. Találgatok, tartogat valami újat a borongós égbolt. Nem látok tisztán, a késő nyári [… Tovább]

Konyári Mónika Egyszer.. című verse nyomán   Sóhajtozó kék madár,de szárnyaszegett,tollába burkolózvaeszi az isteni hideget.Befagyott tótükör, melyalá alig merészkedik fény,partra vetett aranyhalkéntdélibáb, mi titkon éjjel kísért.   Egy vágyott szó, amitcsupán egynek mondhatnak.Lesütött szemű Nap, kimindenki más elől magábantartja az [… Tovább]

  Ugra madár, sohase lép, elszemtelenedett cseléd, lépre csalja minden morzsa, falja csőre, nyeli torka, minden ízben meghempereg, megveti a tollas sereg, mégis jól megy szürke sora, elképesztően szapora, bő a nyara, szűk a tele, s tele van a világ [… Tovább]

Illusztráció: Dr Kenyeresné Z. Ágnes: Álmodozó (tollrajz)   A levél amit olvasok, rád emlékeztet Harminc évvel ezelőtt. Autóbuszra szállva minden kéz integet és ez is a Harminc évvel ezelőtti énedre emlékeztet. Őzike-szemed, a rózsaillat Újra felébreszti bennem a vágyat. Téged [… Tovább]

kép:www.sportcafe24.com     Jó, hogy vagy nekem: a csend, a zene, lelkem őrizte mese, pusztán vágtató ménes szédítő szabadsága.Jó, hogy vagy nekem:a reggelek mosolya –dér lepte tájon,köd burkolta hegyekbenkanyargó erdei út. Jó, hogy vagy nekem:múló napjaink sodra,dal a holnapról,egymás szemébe [… Tovább]

      Rubayatok OMAR Khayyam perzsa költő stílusában                          Koosán Ildikó       Mert bölcs a Mester               igének vettem tanításait: „Nevel az élet, és formál a hit, árnyékban, fényben kanyarog az út, ismerd meg irányát, [… Tovább]

    A vers csak ilyen, gyors kanyar, a sofőr-olvasó merész. Értelem felfog, nem kavar, hordón kopog Diogenész.   Fénybenforgó fanyar mosoly, arctalanul is látható. Most szépen idemásolom  s jöhet az újabb forduló.   Mert örökké élni lenne ok, nincsre [… Tovább]

  amíg az éjben lobban egy álomamíg a kádban fürdik az éjamíg a sós íz gördül én várommindig csak várom hogy ideérj amíg a csempén koppan egy szöszmöszamíg a nyakban dobog a csendamíg a bomlás nyarával üldözimára kulcsolok két idegent [… Tovább]

  Egy könnyű, közeli séta a Zagyva-partján, ma dél  körül némi vágyakozást  keltett bennem. Mesélt a lehetőségekről, amik várnak rám, első sorban  a folyókanyar fái nyújtotta őszi színek,  esetleg egy festmény téma. Levegőzés a szabadban, némi helyismerettel fűszerezve,  s legyen [… Tovább]

KONYHAKERTI NÖVÉNYEK (Te ülteted, te kapálod, a termését okkal várod, s törődésed, munkád során, kisarjad a kezed nyomán.) … ZELLER Egy édeskésen fanyar ízű fűszer, pont olyan, mint egy hormonképző műszer, és lefordíthatatlan zamatával, az idegeket edzi jó hatással, nagy [… Tovább]

Kép: saját 3 D-és szerkesztés …legalább megkísérlem                                                                Koosán Ildikó     Fogva tart a hangulat bizonytalansága akkor is, ha szökni szeretnék a jelen biztonságkorlátai közül egy más vidékre, mikor a tengermoraj szélcsenddel feleselget, késői alkony ring [… Tovább]

   Forgatókönyv /szinopszis/ Egy dráma romantikája   Koosán Ildikó     … aztán bolyongani erdei ősvények őszi hangulatában, megritkult lombok fényfoltjain elsüllyedt nyarak melegét idézni, elnézni sárga – vörösen lebegő levélléghajók himbálózását a nyugalom léghullámain, időzni filigrán lepkeszárny felhajtóerején  ahol [… Tovább]

  Kutyát karácsonyrakarácsonyra kiskutyát venni nehéz a jobb tenyésztők tavaszi almot kölykeztetnek csak vidéken hirdették meg páran: “két hónapos kuvaszölykök eladók” hiába ijedezett a feleségem hogy harapós lesz fellöki az idős nagymamát mindenáron kuvaszt akartam venni az ázsiai pásztorebek mindig is a kisborjak a kiscsikók a kisgidák  és a [… Tovább]

  Nem az ő dolguk, gondoltam. Mint két  fúró a két szem, küzdik,  ami kevés szem kényszere.  Nem hagyod, ezt majdnem hangosan is kimondtam.  Érteni csendotthonos vidéket,  tudni, miről mozognak a szájak. Nem én az egyetlen,  állítottam gondolatváltót.  A kettes [… Tovább]

(Vonul-tolul egész tömény csapatban a fűszernövény, földből szökken föl az égig, ízek, s illatok kísérik.)   Messzi földről álmodozó, királyian illatozó, betelepült – megél bárhol – Perzsiából, Afrikából, leveléből koszorúkat kötöttek az ősi múltnak, zamatából – sose kényszer – főzés [… Tovább]

(Vonul-tolul egész tömény csapatban a fűszernövény, földből szökken föl az égig, ízek, s illatok kísérik.)   Izgó gerjedelmű, tömény bájba mártózik a kömény, valamit hoz, amit itt hagy, öleli a mentaillat, s ismeretlen gyógyhatás van erős illóolajában, kiszámíthatatlan fajta, nem [… Tovább]

  Razglednicák /képeslapok/              Koosán Ildikó     1. gondold végig   egyszerűsített szavak koncentrátumát teríti csipkétlen gyolcsra, darócra a költő, kikanyarintva sebész szikével a kor fertőző gócainak körvonalát, hogy felmutassa: „ezek a köznapok rákfenéi!” gondold hát végig időben jövendő [… Tovább]

  Mint csuklós busz az éles kanyarban törik derékba megannyi félénk álmom, csomóként csúszik át a garatban a nyál. Nem nyeltem félre. A kimondott szavak lilulnak a számon. Szerelvényként száguld át rajtam a libabőrbe bújtatott végpillanat. Majd a váltó hirtelen [… Tovább]

Dadognak a szavak, döccentetve dadog a vers, vízbe fojtva, így elporlasztva, semmivé orozva dadogtatják az érzések a létezést, a koponyámat, mint gátat szétroppantva áradnak a szikkadás gondolatai. Hasadtam már foszforeszkáló maggá, porladtam már szélszórta szemmé, vakultam már tapogatózó észleléssé, vákuumosodtam [… Tovább]

    Nem fogja pántlika lányos hajamat, rövidre vágva az aranyló szalmaszín, festék takarja az őszülő nyarakat, már régen nincs féktelen kamaszcsíny.   Párnákat kötött testemre az idő, itt vastagabb, ott vékonyabb a tolla, hiába minden trendi immunerősítő, ha nem [… Tovább]

  Huszonhetedike. Vasárnapra esik. Elnyújtóznak lustán haldokló álmaim. Magamnak csinálok formális reggelit, landolok a valóság szegett szárnyain.   Egy érszűkületben a végzet majd megvár. Szájon át kettő és fél milli’ Coverex, vaj, kalács, kakaó, ”bolti” szilvalekvár. Míg nem fáj, úgysincs [… Tovább]

             Szőnyi István emléke Felkiáltójeles nyár!A zebegényi dombokkaréjábanegy nő hajola tájra,arcánmár-máremberfelettiragyogás.Jegyzetfestményea festő körészerveződik,aki a Dunakanyartálmodja vászonraháromlábúkis székénülve:opál ékszerfolyót,barna-kékszőlőskerteket,piros-sárgaőszi fákat,fekete-ezüsttéli temetést. 

    Szelíd szemedben édes, játszi fény ül, a létem tükröződik benne vissza.  Az est körénk seregnyi égi lényt szül, pazar látvány e szépséges kulissza.   Az éjjel itt jön, csillogást arat ma, a langyos szél vidáman körbetáncol. Ha nem [… Tovább]

A nagy találkozás       1   Reménylő nyaraknak legszebbik delén mesébe készült  egy színes társaság. Festék mögé bújt ott flegma és szerény, volt fügefalevél, pucér igazság. Nem a hazugság, csak a vágy bomlott ki álmok mélyiről, szült az [… Tovább]

Jön a hajnal nehéz bíborpalástban,lassacskán kinyílnak a fénycsatornák,s szemünkről lehull tán kínunk vérleple. Szinte látom a csend buborékait, ahogyan ellebegnek a zajoktólterhelt, márványarcú emberek fölött. A dagadt városon túl erdő szorong,fejszehang riaszt álmodó madárkát,ma fenyőhalál oson a fák között.

  Lanzarote Földje vörös, fekete és sárga növényzete gyér, óceánja azúrkék. Tornászlányként hajlik partjain a pálma, ám mindent túlszárnyal a lávakövek titokzatos változatossága.  — Dzsiptúra Kanyargunk a keskeny, jeltelen utakon. Átszelünk egy hegyet, a terep holdbéli vidéket idéz. A völgybe [… Tovább]

Tántorgó riadalmuk a jókora reggeli nyüzsgés, álmuk a kocsma világa, a bádogpult poharakkal, arcuk ráncai közt füstölgött gondjuk az éjjel, s petyhüdtté feketült szemeik hidegében a másnap. Hol tört rájuk az éjszaka? Merre feszültek a búnak? Vagy csak a vén [… Tovább]

“…veszélyekkel terhes hasát kidugja/a fölös népszaporulat és ég a falánk csillag/akár egy nyaralótelep. Füst és egyenruhák./Barakok, bunkerek. Nyüzsög a kontinens.”(Orbán Ottó: Elsötétítés) ország-széles hólapáttal söpörnénk már el a telet   de nem áll le a porhintő zuhogás   utunkba állnak [… Tovább]

Álom – közhelyekkel – dallam, perc, forr, idő, ritmus, Ámor, nyár, talál, perzsel – megadott szavakra Talán még itt talál a nyár s pár kósza dallamot kínál a perc talán vele a Nap heve is visszatér ha utoljára forr is [… Tovább]

1   ebből az ablakból látszik a Mindenség a Mindenség ablakából látszik ez a ház ki honnan hová talál haza menedéke lesz vagy otthona dinnyét vagy gyöngyöt őriz el kell dönteni   2   láb és folyó láb és por [… Tovább]

Rám bámulnak a felhők kérdőn, hova lett innen a nyár végi báj?       Hajnal hámlik az ég pereméről,fénylemezekben újul a táj.Rám bámulnak a felhők kérdőn,hova lett innen a nyár végi báj?   Vöröslő szemmel kel fel a város.Cipője [… Tovább]

Kalárist fűzött gyémántcsillagokból az ég, körülöleli az éjszaka bársonyos nyakát, tükörnek az ezüstarcú holdat adta oda, gyönyörködjék, illegesse kéjesen magát. Alszik a föld, mély, álommákony bódulatban, millió lélekmosoly ártatlan ajkakon, fölöttük szédülten tombolnak, vad éteri nászban, az örökké változó mindenségvándorok. [… Tovább]

Talán egyszer majd én is, valamikor majd máskor. Nyár lesz, de lehet tél is, hétfő, kedd, szerda akár.   Mindegy, mert nagyon szép lesz, gyönyör, boldogság, mámor. Minden egyszerre érez, valamikor majd máskor.   Nem most, talán csak holnap, de [… Tovább]

Ezerfelé szakadt az ég. A mindenség kiöntötte terhét, hatalmas, ízekre szaggatott függöny zuhogott ránk. Hátrált néhány lépéstmajd újra nekieredt.Az égen vadlovak nyargaltak,őrült táncosok szteppcipője kopogott a tetőn. Autónk megremegett egy-egy széllökéstől. Az ablaktörlőmetronómként kattogott. Szívem kihagyott néhány ütemet.Bomba robbant majd [… Tovább]

Bánat                        Koosán Ildikó  vetetlen tenyésző parlagi gyom, művelésbe vont lelkek féltett parkjaiban is szaporán felüti fejét, életvidám vidékek, kibillent hangulatoktalajtalan melegágyában testetlen fészkel,huzatos percek peremén, hangulat romhalmazán burjánzik szabadon kedve szerint,liánszövevény, kátyú a döntés felé vezető  úton,kibelezett ventilátor kánikula idején,szélmalomkő, korlát [… Tovább]

a táj műszerei máraz útkanyar kukoricásainálbemértek és ágak drótjainlevélreléken át terjedt a híra Skoda volánja mögöttvisszatért a klottgatyás kölyök zöld vizes kutyákakácok rázták lombjukata földből kibújt egy biciklinyomfölötte lovasszekér röpülta bakon Bánóczki Béla bácsi ült láttam Katót amint dúdolva teregetés [… Tovább]

Gyászol az Ősz   Hamvas kezed szemfedőm, mint pihe paplan eltakar. Bejárja vásott  redőm -hol a múlt szájíze fanyar-, fel-fel villan a szembogár.   Avarod lágyan ölel -megette mind a rozsda- a halál köntösével, megpihen a fáradt csoda, majd álmaimhoz [… Tovább]

Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. / A teremtés könyve   Saját képére teremtett nem hiszem, hogy ilyen felszínes lenne belül is olyan lehetek   tehát olyan, mint én   alapjában kreatív   néha hibázik néha csalódott elég [… Tovább]

  Először kellő darabokra törd szét, a szárítandó kenyeret, vagy zsömlét, s úgy várakozzon a pék öreg sültje, hogy nagy ívben a penész is kerülje, a várakozást nem jelöli mérték, csak idejében zuzalósra érjék, s hogy egyben végképp sehogyan ne [… Tovább]

M. Laurens: TOMPUL A ZAB!!   Tompul a zab Kukutyinban,  immár hegyezni is kéne, s falra hányni a sok borsót, hogy maradjon ott már végre.   Manapság a kéz kezet mos, zsebre megy az úri módi, a több szem sem [… Tovább]

 Viharban                Koosán Ildikó  borzolt kedélyem tüskéin fennakadvaesélyem sincs lírai hangulatra;a tér felől az úton kanyarogva bőszült szélvihar száguld,  hólevet permetez   emberre, szeméthalomra, miközben éna zebrán átkelők közt lavírozok közúti fények,   kifordult esernyők rengetegében nekifeszülve a szélnek,   hogy átérjek végre  a tér [… Tovább]

(Tükörszonett) A nő… …rejtélybe szövi gondolat-szálát. Átlátni a sejtelmes rojtok között, s értetlenül felhúzni az értő-álcát,   elkapni azt, ami rég elszökött, képtelenség. Félúton eltévedünk a végtelen szóhalmaz láncában, s marad az az “egy”, melyre figyelünk, a szív-medál, minden nő [… Tovább]

                                                                                [… Tovább]

Kosár sötétjében pápaszemes kobra,lustán merevedik csuklyaszerű nyaka.Ám mikor megszólal a Mester töksípja,elhagyja rejtekét az igéző hangra.Hüllőnyelven sziszeg, a nyelvét kiölti,pajzán kobratánccal így hízeleg neki.Indiai férfi kosarát bökdösi,lábával ritmust ad, tempózva lükteti.Vonaglik, hullámzik a pikkelyes táncos,míg hagyományt ápol ősi mutatványos.Elhalkul a [… Tovább]

Virágillatú, titkokat suttogó tavaszban feléd indultam. Üde-zöld utak víz mellett, part alatt kanyarognak.   Tudni kellene pontosan merre, hol talállak. Madarak énekét hallgatom, benne van tán’ minden – a mai napról mesél. Mégis oly messze a cél, mögöttem már minden [… Tovább]