Természet

Sokan foglalkoznak az IDŐ fogalmával, pedig nyár van, nem indokolt 🙂       kergetjük az időt hol siet hol ottmarad utol nem érjük lába sincs elszalad az idő régi ellenségünk mely gyógyít vagy elüt tapos és megsebez lódít   [… Tovább]

igen…     Végre leomlanak a hátamról, a vállamról, csípőm fáradt hajlásáról az éveken át  lassan rávetült köves falak.   Nem tékozlom a nyaraimat, hogy védekezzem, teljes pőrén, kibomlón, testem minden végső zsigerével egybehullámzón enyém minden, ami mozdulat, illat, ámulat. [… Tovább]

Vágytunk rád. Imádtuk bálványarcod. Melletted akartunk harcot vívni, nem sejtettük minden csak máz.   Hogy boldogság, gazdagság, igazság. I- gaz- ság!   ó, ha mi egyszer!… ó, ha mi is egyszer!…   Aztán a büszkeség! hogy Te… hogy mi… hogy [… Tovább]

      Koosán Ildikó      Weöres                                        Weöres Sándor születésének 100. évfordulójára                                /2013. június 22/     Látták Orfeuszt az istenek között, A földi embert, madárkahangon szólni; Rétek vigyázták, szárnytalan csendek, S vörösben izzó galagonyarendek Nőttek [… Tovább]

Claude Monet: Argenteuil c. festményéhez Szajna hív e szelíd partra… Két hajónk – szellőn ringatva  fecseg, s locsog vasmacskákhoz, felhőt csikland erdő. árboc…   Argenteuil kőhajtásra Párizstól – lelt ifjúságra, s nyaranta-szép hétvégeken futamot ajz sportversenyen.   Bámész sereg – [… Tovább]

    Ne akard tudni, hogy vagyok. Azok egyszerű szavak lennének, álmaim elrontott vázlatai, elmaszatolt rajzok életemről, hamis éji dalok. Kerek erdő közepében sötét rengetegek, napnyarak, otthontalan szigetek, rímtelen hiány versek.   úgysem értenéd…   Nem ismersz. A testem csak [… Tovább]

Le s fel nyargal, nem henyél  alatta a seprűnyél! Hangja varjúkárogás, vállán macskanyávogás vén szipirtyókat idéz… Fejedbe is belenéz! Arca véset, képregény, féli gyáva nyúl s legény! Sipkája réz-kösöntyű… Termete csepp, töpörtyű!   Orra majd’ a térdét veri, ha letörik, [… Tovább]

    Kiapadhatatlan a tó békés üdve, elhajított kavics kacsázik rajta. Így kezdhettem írni nem is olyan régen, most ismét visszakanyarodtam, nem látok más kiutat, csak ragaszkodni hozzád.   Évgyűrű ráncolja víz bársonyát, merengek, miből lesz az egy kör, miből [… Tovább]

  Piliscsév, szilveszter   Hallgatlak. Emlékeket idézel. A szomorúság leleng a völgybe. Madárraj örvénylik a templomtorony körül. Lábunknál Milka kutyus farkcsóválja szeretetét. Számára ismeretlen félelem szívverésére figyel, mintha tudná miatta jöttünk. Az éjszakában  tűzijáték, petárdák durrannak. A falu utcái groteszk [… Tovább]

  Csepereg az es?, csepp követ cseppet, nyirkos délutánon könnyezi a csendet.  Kalapom lehúzom, karimáról es? csorran, az útszéli pocsolyába nyikorgó kerék toccsan.  Nyirkos falak mögött fáradt szemek lesnek. Senki sem nyit rájuk, mégis reménykednek.  Apró patakok folynak kanyargón, utat keresve, vízcseppek rajzolnak álmot a poros ablaküvegre.  Szürke, színtelen a világ, csak csepereg [… Tovább]

Czeglédi Zoltán: Emlékek között c. tollrajzához     Ózdról, de nem Magyarózdról…mesélhetnék – Uram, Isten! Lábra kapnék pár jó szótól… Erőm?… Köpni?… Nyelni sincsen Rák, tüdővész… Szilikózis után “szültem” … Vesekövet, s kaptam olyan gyógyszer-dózist – szemem foglya hályog-szövet… Gyermekként [… Tovább]

Az van a dobozban. Tedd el.Zsebretett kacatok közül,kis meg?szült nyaram.Az örökölt kristálypohár aljábanporba halt pók anya.Ami elszakadt is megfeszül. A víz alatt arcod most is fiatal. Megmaradunk gyereknek a felszín alatt.Közben persze annyi minden salaka b?rünkön ragadt. Az van a [… Tovább]

* Fekete éjszakában rozsdás szögesdrótok mögött betűket tapogatva sorokba, távolba üzensz, félig szítt cigarettád füstje karikái között próbálsz meg emlékezni Fannira, csókjára, szenvedsz mint ember, mint magyar, kit az uralom kitagadott, mert valaha Jézus mögé bújva a hatalom nőtt az [… Tovább]

Nyirkos es? fátyolán át Kopott ég, seszín? nappal, Unott egykedv?séggel Ködalak j? ny?tt kalapban.  Málló vakolattól foszló fal. Léptei tompa hangját zengi, Macskaköves utcasarkon Már e hang is elfelejti.  Sötét kapu homályában Füstté válva t?nik el, A krákogó köhécselésre Nyikorgó utca-lámpa felel.  Hirtelen szakad le az este, Mégsem csillagos az [… Tovább]

  1.   Mintha mindig kabát után nyúlnék, mintha mindig záróra lenne. Hideg, novemberi es? hullik kátyúkba, bombatölcsérekbe.   Dajkaszót kerestem, káromkodást, egy éhesebb szájat a számnak. Borogatást a betonra, arcot az idegösszeroppanásnak.   Én mindig egy akartam lenni, hinni [… Tovább]

   Ösvény és patak szalad egymás mellett tavaszból a nyárba, majd dombok közt kanyarog őszi csendben, míg a télbe ér.     Fotó: Magerusan Adrian  

    Képzelet rabja volt: kitalált gondolat, zsineggel körbezárt márványarc, térdarab, kiállítási tárgy festmények s por között, míg a teremőr – végre! – a szemébe köpött.  

*       Rózsám, rózsám, édes rózsám, Lehajlott, jaj ágad, Csillagokra nem tekintsz már, Bólogat a vágyad.   Szép virágod keresztté vált, Szirmaid száradnak, Akik eddig fentről néztek, Ma már lenn siratnak.   Rózsám, rózsám, édes rózsám, Ilyen a [… Tovább]

    A nélküled-évekre nézve bólintok a fanyar emlékezetnek: te vagy hozzám-közelben   legels?. Semmi „mért oly kés?n”, hiába is lenne. Törvény: halálra születik az ember s közben   szenvedések marcangolják. Az öröm kevés. Van elrendeltetés, hiszem. Hogy bölcsen-e,   [… Tovább]

  A sárga gömbök úgy lógtak a fákról, mint akik minden tudnak a világról, a szilvafát, az öregedő körtét, a két barackfa mindenik gyümölcsét, a cseresznyén az égre korhadt ágat, a lábnyomot, mi ott maradt utánad, a tavaszt, ahogy szirmot [… Tovább]

Fotó: Fotóház – napiegykep   Már augusztus vége jő s még nyarunk eszébe sincs az ősz – földhözragadt napsugarak cirógatnak pár szomjas háztetőt. Ciripelést dajkálnak csillagszolga langyos éjjelek s bár nem mindig fogom fel minden mondatod, én mégis értelek. Ha [… Tovább]

  Számban sz?l?szem íze voltál, nyaram, hívó horizontom, vad frontvonalam. Nem tudok gondolni ma rád. Írni se. Itt mindenben te vagy, s nem vagy semmi se.  

gondolatban  számba csókolod a nyarat s a diófa tövében ölel a tekinteted rebbenő falevelek suttogják a jövőt fülemben érzem még  nyelved játékát a félszeg mozdulni akarást árnyékot adva  fölöttünk az ág még most is ugyanúgy fog át  a karod  s vele [… Tovább]

  Féreg    Degeszre tömi magát, s a világ, mint rongy hull út porába.   Szecskavágó   Miszlikbe vágva – lelked kevélyen veti barmok jászlába.    Rossznyelvek   Fagyos szél csókolt zsenge barackvirágot – utódját ne várd!       [… Tovább]

Enyhe fuvallat sóhajt oldja a párás nyarat a semmiből bősz szél kavar vastag ágakat   ***   derékba tör jegenyéket a nagy tölgy is halott felvillanó villámkéssel az ég a világra szakad   ***   Miért ily vad e természet [… Tovább]

  Arcomon borosta, pupillámon pára: bambulok a villany vélt napkorongjára. Hány izzószál hevén világít a hiány? Bíbor folt táncol az elfáradt retinán.   Mit az ablak szeme lát, annyi a világ, tömblakásból mérem a kinti éjszakát. Ujjamon számolnám a huszonöt [… Tovább]

Nem engedsz el egy percre sem, itt ülsz a tenyeremen, nézed, sár-pocsolyába mint pottyan minden elfáradt pillanat. Olykor hangos a hangod, lüktet itt benn, néha elveszel. Keresgélem a válaszokat, fent és lent, tévúton járok szüntelen. Behunyom szemem, narancssárga most az [… Tovább]

    Én, meg ?                                    Koosán Ildikó         nyargal felettünk  fürgén az id?, az évek suhanó- fény? vonat- ablakok;  mi állunk helyben én, meg  ?,  a nyírfám,  mi ketten együtt, a régi csöndes kertben, [… Tovább]

Kopoltyús csend döng, tátog a beton, éget. Lábamon fék, kuplung, gáz. Ásító rettenet repít. A perc kilométer, az élet múló irányszabás, útszéli csokrok, keresztek. Körbetelepít önmagával légzsák, kormány, kerék. Fentről Isten vigyázz rám, lentről Istenre én, kitartson mellettem, míg megérkezem. [… Tovább]

*Saját festmény – üveg visszacsillanással   Szép ez a nyár. Búzatáblákon kenyerek énekelnek. Élet és igazság. Gyomorhallással követhető. Kemencékbe bújnak szájízek. Arcunkra áhítat, ha még. Mosolysütő emlékek. Múltvagyon. Hányunknak adatik meg? Tartozást törlesztő, részletek nélkül. Kik még látjuk: felhője, fénye, [… Tovább]

  Önéletrajz, amerikai: kompetenciák, adatok, számok. Mögötte én. Születtem: nyolcvanhét telén. Fogamban amalgám, fém és higany. Ölni szeretnék, mint mindannyian, ahogy te is Attila! Állandó lakcím: Békéscsaba. Katonatömbök, egy régi rendszer vasbeton hüvelykujjai. Van, amit nem lehet bevallani. Például a [… Tovább]

  Gyönyörök kertje   „ez itt a gyönyörök kertje” virít a barkócaberkenye. fény csillan a pókfonálon, csíz ?rzi álmát az ágon.   fátyolban a cseresznye, gyertyás szelídgesztenye, májusi sóskaborbolya, virágzik k?ris, orgona.   bomlik a szeder levele, gyümölcse íze fanyarka. [… Tovább]

…boldog születésnapot kicsiEszti 🙂     Azon az éjszakán minden más volt… Porszemnyi álmokból mesevirágok születtek, a hold, a csillagok, a szélbogozta illatok sóhajtva a földre hulltak. Burkot repesztett az éj, szétterült a csend, megállt az idő. Kezem közé zártam [… Tovább]

  Vakolathullató szürke házfalak,  tapintható id?. Az utcán nyüzsg?  forgatag. Stukkóval díszített épületek, néhány bérház lehangoló, piszkos festéke pereg. Jól megfér egymással a luxus és a kosz, ez az igazi  belváros. Elfeledett  mellékutcában,  régi id?ket idéz? girbe-gurba macskak? domború lábam alatt, réseiben [… Tovább]

  Pillangó, lovak, horgász   Követlek, pillangó! Virágról virágra szállunk, egyik kék, a másik sárga. Szirmaikon felh? lesz szárnyaink árnya. Árnya, szárnya, kaszárnya. Szóról szóra a gondolat, képr?l képre a képzelet. Pillangóból így lesznek lovak. Lovakon nyalka huszárok. Huszárok fején [… Tovább]

  A tömbházak homlokcsontja langyos, megkínoz a május, mint a gyulladásos, gyors ?szi nyarak.   H?emelkedéses a világ.   Felülök az ágyamban, az utcákon lassú lámpafénybe fulladnak a félelem fekete fecskéi.   Néha azt hiszem, haldokló darázs vagyok, benzing?zben végs? [… Tovább]

Anyám mesélte: visszajöttek a fecskék, s huzatos halántékom megsz?nt sajogni, egyszerre elmúlt bel?lem a menyegz?s magány, szememben kialudtak a téboly torkolattüzei. Valahogy magasabb lett az ég, valahogy golgotásabb lett a felismerés: vigyázom még magamban a megesett reményt. Vigyázom, mert vigyázni [… Tovább]

Habzó sörszagú a táj. Jácint-szín? tenger. Ébred a fáradt földvár, Nyújtózik egy ember. Pálinkát isznak a fák. Megrészegül a szél. Hiába nyargal a nyár, Bent mindörökre tél.

      Kanyarog a lét.   Itt feltölt és magasít,   másutt meg rombol

                                                                                                            Ny.K.-nak                                                             Alázatot követel mennydörögve,                                                           maga ácsolta szószékről. Várod, hogy                                                           elüljön a visszhang; minden zavaró                                                           körülményt kiiktatva próbálnád                                                           meglelni az övét. Vérszemet kap, s vélt                                                           bizonytalanságodra tesz fel minden                                                           lapot. Vesztére: nagy [… Tovább]

  Tavasz van! Kanyargó földúton magányommal karöltve ballagok, valahol éhes harkály ütemre kopog. Selymes fű hajlik súlytalan, Tavasz van! Lábamnál színpompás virág, valóra vált álomvilág, törékeny fejét a nap felé fordítja, akárcsak én. Felette ősfenyves borúsan suhog, faág roppan alattam, [… Tovább]

Hóesést képzelek el, csillámló háztetőket, jégcsapot, kavargó szeleket fenn a magasban, ahol járok ebéd után kihűlt kávém mellett. Szinte fázok.   Nem érdekel meteorológia, se Fahrenheit, se Celsius fok. Én döntöm el, mi lesz. Január van, illik a hó-gomba télikabáthoz. [… Tovább]

  Panni csikópónijának sajnos nincsen párja, legelészik kinn a fűben, de társ nélkül árva.   Bámulja a madarakat, pillangókat kerget: – Jöhetne már a kisgazdám, hogy tegyen rám nyerget! –   Panni most jár iskolába, rengeteg a tantárgy, s hogy [… Tovább]

Azért, néha csodálkozom.   Azért, néha csodálkozom.Mennyire meg lehetett csináltatni velem a jelent,hogy az élet megrontóinak terveit végrehajtsam,s el?zzem magam a megálmodtató szül?földr?l, félreálljak. Új francia hazáig és túl Ugandáig.Az álmatlanságba. Vadakhoz. Nyugodt vagyok, európai nyugodt. Afrikainak bolond. Ugandában nyaraló: tömény [… Tovább]

csupa ragacs az utca, az egész város olcsó kocsma. hamutál tereken csikk padok, zacc homokból égetett törött pohár ablakok.   mindenki részeg,  vagy másnapos. kóvályog, émelyeg,  félrebeszél, meg dadog.   borongós melankólától, fanyar mosolyba költözöm. szmog szagú ing fölött gy?rött arc [… Tovább]

Fotó: Németh Tamás       – Nincs befogadóbb az id?nél, már egy pillanatba is minden belefér. –     Valahol valaminek vége, de van, akinek most kezd?dik a meséje. A Keletiben vonatra várnak éppen, egy buszon anyóka bajlódik menetjegyével. [… Tovább]

Kinn a tanyán kergetőzik, havat rugdos négy ló, kisgazdájuk hóembert gyúr, felfigyel rá Néró.   Örömében kettőt nyerít, odanyargal nyomban, s a hóember répaorra fogai közt roppan.

Borostásodom, tömbházak tükreiben számolgatom az álmatlanság árkait.   Sz?kek a világ folyosói, lemeztelenít az id?.   Én a városba gy?zni jöttem, igazit, tisztát fütyölni, s most szótlanul, t?n?dve,   szívemben régi nyarak lassú, bágyadt fecskéivel járom a lakótelepek nyirkos lugasait, [… Tovább]

Vesztett ábrándok, kék örömlabdacsok, önt?formában búvó rímes szavak. Néhány gondolatcsonk mit rátok hagyok sorokból áradó hangulatpatak.   Lárvaarcra fércelt konokság, közöny, napról-napra elenyészem mi vagyok. Vakon felbukom az els? rút kövön, Álmom ruháiban korhadt fogasok.   Testkoporsóm rég tudatomba fárad, [… Tovább]

  átállítottam jó színesre  a témát és a hátteret milyen jó volna régi korokban mondhatnám most  hófehér a papír előttem serceg a lúdtoll  kanyarodik minden S és mily cirkalmas a K  s talán lefoglalna  e szépség nem ily ijedt  és [… Tovább]

a címet Radnai Pistától loptam   Kibont az éj. Sötét repkény közt leled a holdat. Földút ölében mégy, kettévált combú fák közt bozont s kopár bozót, görbe ágak, sötétbe font selyem. Mellszemű dombon holdsugár csorog, pehelyfüvek az ég csillagaiba kapaszkodnak. [… Tovább]

Okos cs?sz a cementholdas éj,játszani engedi csont-csikóit a télnek.Nyargalásukra vigyázzba remekül a város,a fehérre fújt bérházak tág, feketeszemekkel merednek összedúlt díszkertjeikre.Tágulnak, dideregnek a hézagok.Az utolsó mozdulat marad ígymeg az emberben, az utolsó bentrekedt mondat,integetés, ha nagyot, nehezet búcsúzunk.Nyoma sincs bennem [… Tovább]

*     Köszöntelek Újév! Ki velünk újjászületett, Adj erőt ez évhez is, Egészséget, szeretetet. Még büntetlen vagy, Fehér, mint téli takaró, De ha az idő sárgul, Szavad legyen oltalmazó. Adj tavaszt és madárszavat, Árazd ránk a napsugarat, Töltsd fel [… Tovább]

a képen Norah Jones   Langyos kedvesem, orrod szúrja légterem, nem tudja, hol ereszkedjen le egy kis pihenőre. Köröz, kiles a lehelet-felhők közül. Melegszik szívem, egy apró kanyarból fordulsz, együtt találunk oda, suttogom. Érintés-rét közepébe pottyansz, szelíd szárnyaidtól hajlanak pihés [… Tovább]

  leh?t ez a rohanás a kanyar után is, jól esne egy asztal, szék, pohár, s a g?zölg? kávé illatán átcsillanó nevetés.   nyárfoszlányokba kapaszkodik a gyalogút   telet lehel rá újabb állomás szélre teríti fagyos köpenyét és csak szalad [… Tovább]

A vérehullt muskátlikrahófehér koporsókatborogat a tél.“Sose javulsz meg, fiam.”Hallom anyám hangját,szava halk, könny?, mint a hópelyhek, ha hullnak.   Hazavárnak,s egyre ritkábban jövök.Apám olajos, vasporos hitevet szikrákat bennem,hevítve, mint valaminem evilági kohót:lobbos, levente szívemet.   Fagytól fényes, feketegöröngyökön gubbaszt,didereg a [… Tovább]

  Forgatókönyv /szinopszis/ Egy dráma romantikája     … aztán bolyongani erdei ?svények ?szi hangulatában, megritkult lombok fényfoltjain elsüllyedt nyarak melegét idézni, elnézni sárga – vörösen lebeg? levélléghajók himbálózását a nyugalom léghullámain, id?zni filigrán lepkeszárny felhajtóerején          ahol szivárvány-               [… Tovább]

álmokat vérzett az éjbe a fájásmarták a szívem – sírt az ég velem,a nincset könnyezve magamba öleltem (elillant mell?lemhiába kerestem) évekig azt hittemnem lesz már többé nyárrám csak telekrideg jégvilága vár,majd megjelent ?– tekintetében izzik napsugár (örök nyarat karoltkörém, enyém [… Tovább]

(idők)     Lidérces fészkek rajzolata mögül pusmog a fogyó fény,  kihűlt  a tér, – rezeg – egy pályaudvaron örömtelen kezek váltanak jegyet. Hümmög az ősz. – Mord tócsák mélyébe osont  hű nyarunk,  Dizőz (?)   Ma nem mi vagyunk. [… Tovább]

szeretem az ?szt – ha nem fürösztjeges es?, s nem tépszázkarmú szél…Szeretem az ?szt,ha pocsolyák közöttnem nyel el mocsár. szeretem, mert lám,aranyló fénysugárjátszik rozsdás,hullni kész levelek között,ujjától megremegegész levélsereg s ha mégis es? csepeg,tudom: ég könnye pereg,siratja nyaram,mely már oly [… Tovább]

Ma olyan nagyot aludtam,így majdnem hozzádmertem szólni, de – mi vanha megtaláltad lelki társad -,zavarnék, marad a csend.Mindenesetre jólesetta gondolat, hajszálon múlt,de bennem rendbe’ van.Napsütötte jelmezekaz égi akasztós szekrényben,lelkek, mindenki lelkéhezmérten. Ha van felünk: a másik,biztosan ledobódtak, el?bb, tánutóbb; ejt?erny?s-, [… Tovább]

( kép: Indafoto.hu – …elsárgult levél “Kóc” )       … nekem nem kell a pompa, a reggel arcára ömlő talmi ragyogás, hisz varjú szárnyakon suhog a novemberi halál … Fájlak, mert ma újabb fészket rakott szívemben a múló [… Tovább]

Emlékkép életem els? meccsér?l…       Óceánok kék zamatát hozza az októberi nap, Ã?°rbéli ragyogás éled a fényszórók négy tornyán. Felizzik a gyepsz?nyeg, a közelít? Éj megriad,  a padokon jó öregek keser? sört kortyolván  végigjáratják szemüket e közelg?, vad tornán. Tömött a lelátó, kéj öleli a füves medencét. Ha kivonulnak a fiúk, ily estbehajló órán, Megtudja itt az ember, hogy a csúnya gól is lehet szép!     Bíztató dalra gyújt a tábor, meglobognak a sálak, Amint a labda fürge tánca szemünkbe incseleg. A félpályánál indít rohamot a sovány csatárhad, A vad vágtában egymást követik az ügyes cselek. Bátran küzd a három pontért a tizenegy f?s sereg, Hirtelen a légben éles rigmusok zaja reped szét. Így van ez, ha a pálya sarkára egy zászló mered, Megtudja itt az ember, hogy a csúnya gól is lehet szép!     S mid?n indul az egyik csatár, rögvest megrezdül a táj, Lövését?l kanyart vet a hálóban a játékszer. Így vív nemes küzdelmet hazánkban minden harcos osztály, Héberrel a keresztény, úri réteg a szegénnyel. Ily csaták után csak az örömmámor tüze ég fel, S beragyogja a gy?zelmi diadal minden percét. Szárnyrakel a szív és dalolja azt, amit nem szégyell, Megtudja itt az ember, hogy a csúnya gól is lehet szép!                                      AJÁNLÁS   [… Tovább]

születtem… * http://youtu.be/ik-0BGm7244     hétfő volt talán délelőtt az ősz addigra benőtt falakat egykedvű parkokat avarba takart nyarat romból nőtt gondokat a színek is szerények voltak lódenkabátban osont a hideg rideg vonásokat satírozott tudom apám soha nem pihent   [… Tovább]

Szavaim mögött mandula-íz kúszik a mélybe. Utamon lehorgadnak a fák, s látom a lomha tet?ket, a kék szín? éjben.Korcs ez a század, és mégis enyém. Züllik a föld. Sárba tiporva az eszme, kavarják pénz viharát, vadorzók gy?lnek a dögre. Páncélt [… Tovább]

fentselymes égenánizscsillagok ében égen fényes burokban az angyalok lentromokban tavaszunkszéthullott nyarunk tova szalad illatod nem hallak…

Horváth Nórinak… Isten éltessen sokáig! Az ablak szemén kilesve ülök, licsir?l* álmodozva, eszembe jut a régi teaházak igényessége.Egy Nóra nev? lány ösvényre int, varázspálcája nem más: kivetülök rá, felismeremmimikájában, szavaiban – magam. És nem lobbantlak lángra, bár ott kucorodsz szívem [… Tovább]

    Kékmadár, madaram, kett?s örömre szállsz, bár szivem kertjében nyaramon túl találsz.   Színes bokraim közt nem bántja-e szived: komor férfi?szben több már a szeretet?   Kedves lényed létem vidító fényözön… Rebegem, nincs is rá más szavam: köszönöm.  

Mi ez a láz? Mi ez a vágy?Mi ez a hajszolt, konok feszület?Mi húzza és hová feszíti szívemet?Mi ez a kéj? Mi ez a borzadály? Mi ez a csúnya – szép erény?Mi ez a fénnyel telített, csillogó remény?Mi ez az [… Tovább]

Fázom   fogamhoz koccan   még néha a napsugár hitetve hirdeti még itt van itt van még   a   kései kényeztető nyár   meleget kívánok kabátra kabátot didergő ablakom hol van már pompázó   virágod szirmait a szélbe mért [… Tovább]

Horváth Nórinak     Az ablak szemén kilesve  nézem, hány ember nem rest,  gondjához siet – megoldja.  Itt ülök, licsir?l* álmodozva,  a régi teaházak igényességére  gondolok, beleszúr szívem, most  rám vár egy értelmezhet? jelen,  s benne keresztutam, egy  Nóra nev? [… Tovább]

Kép: Sárkány Sándor: Őszidő * http://youtu.be/3A1VEo8OBOw     októbert skiccel a természet keze fakuló aranyára okkert maszatol a Nap ritkán ível már felettünk prizmacseppeken szivárványkalap   felhőt sír égi ágyán tűzgömb-fáklyánk míg búcsút intenek nálunk karcsúsodó fénygyerekek   hol színek [… Tovább]

Az ablak szemén kilesve nézem, hány ember nem rest, gondjához siet – megoldja. Itt ülök, licsir?l* álmodozva, a régi teaházak igényességére gondolok, beleszúr szívem, most rám vár egy értelmezhet? jelen, s benne keresztutam, egy angyalarcú lány osztja kétfelé, ösvényre int, [… Tovább]

Bennem kanyarog vályogházak közt; istenem, hogy s?rít az id?, érzést érzésre gy?r, az elengedés kristályait szedegetem, lopva b?vül mint járt utakat taposó, nyomban lerakódott, semmihez sem fogható kín, omlás-veszély makadámomon, minden nap beomlik, s mégis, egyre nagyobb rétegben hordozom.  

Egyszer az id? ladikba ült, h?lt helyén egy istenverte lyuk van, tudtam, hogy ki kéne tölteni az ?rt, a percek nem lennének útban.   Csontkosár szorítja szívemet, eltemet a félelem, a homok pereg, gyerek nyitott ki bennem csillagszemet tegnap, ma [… Tovább]

  Egy vándor az utcalámpák előtt… A nyomornegyedre esőszag ült. Bontott, s zsebre tett cudar fellegekből bánatot evett.   Lomhán lépkedő őszi szél felől lóden-zöld sün-szőrméjében melegített magánya legbelül. Rámosolygott hűvös járdaszél,   s míg cipője orra kavicsot becéz – [… Tovább]

forgács ami erdőt formál     zord fákat torz elágazással gyökerek sekély karmait a szél s a tél csizmája kitaposta erdőm s erőm fenyője mind halott ahogy a negyven évem felettem átrobog és én visszanézek rühes bozót és kóbor ebek [… Tovább]

        Más keze  a n? derekán, t?n?désre szült az anyám. Minden, mit kaphattam volna, valaki lelakatolta. A szív is ilyen szelence. Magamnak vagyok lelence. Mi fog jönni – mi volt az ok? A hétköznapok, fintorok között se [… Tovább]

“…valamivel tizenegy óra előtt megszólaltak a harangok. Azért a győri, huszonhat éves fiatalemberért, aki életét áldozta egy ismeretlenért…” (2000. 08. 14. Kisalföld)       Egy régi nyárból visszhangzik szavad – már halkuló, de egyre kedvesebb – mint lágy szellő, [… Tovább]

  Még nyári meleg van, lassú a gőz, kertünk végében már guggol az ősz. Szálka repül, rönktől nő a halom, ingemet délután átizzadom. Magam – a fát – szépre hordom, rendbe. Sorsom kemény, s konok – mint a fejsze. Hallgatag [… Tovább]

Így várhatna minden hajnal, ártatlanul, angyalarccal;   Ma megíratlan zene muzsikája keltett, tiszta darázshangok zsongatták a kertet, gyermekkacaj töredékek nyargaltak, egy dankasirály közelebb repült, Down kórosok labdát adogattak térdig érő tóban   az utolsó kifutó hajóban csak egyetlen utas ült, [… Tovább]

  A mostnak szaga van. Izzadt trikó átsejlése a tejfölöstészta fanyar g?ze mögül. Szabad szag. Semmi másnapos, rúzsos szájlibbenet, melyre ívet vet a tegnapi  cabernet sauvignon. Tavasz van. Vérz? ösz, haldokló indiánnyár. S mégis… tavasz van.  Már nem félek. A kötés [… Tovább]

    Gondolataim útveszt?jét járom, mint jó gazda hizlalom szememmel a jószágot. Rég kimondott szavak a mennyezetr?l csüngnek, cseppkövek. Néhány színes, és tetszet?s, láttukra mosoly fakad. Némely szó lehangol, szomorúságot szül vajúdva. A gondolat-folyosó néha sz?k és sötét, el?ttem kanyarog. [… Tovább]