Pődör György : Erdő zenéje tavasszal (Vivaldi nyomán)

Nyomtatás

Fagy ha még fájna,

nézzél a tájra,

búvik már a hóvirág.

Ahogy volt régen,

fehérből szépen

születik a jó világ.

Jelzik a hangok,

ha nem is harsog:

cinegék, szarkák, szajkók

vidám fohásza,

fakopáncs násza

ébreszt erdei cankót.

Csermely is csobban,

mint villám lobban

olvadó jégen a fény.

Szárcsa is lármáz,

ébred a kárász,

hol patak iszapja mély.

A szél néha bősz,

még alszik a csősz,

s kunyhójában a pásztor.

Kutyája csahol,

gazdához hajol,

hogy ébressze még párszor.

Felhők az égen,

nimfák a réten,

önfeledten játszanak.

Illat a futár,

hull a napsugár,

s csilingelnek lányszavak.

Nyílik a bimbó,

tartása ringó,

érzi már, hogy jön a nyár.

Fák húrja koboz,

méhecske poroz,

méz fénylik füzek haján.