Arannyá válik minden kezed nyomán,
lényed csendjéből a dicsőség szárnyaira kap,
pehelyként, érinthetetlenné válva,
repít egyre magasabb szférákba,
míg fölötted nem marad más csak a nap,
így tűnhet el árnyékod, mi nem vetűl már a tájra,
halandóként hiába keresnéd fényben, éjszakában,
mint imát ölel magába a vak diadal, semmi más,
csak önmagad és imádatod marad.
Arannyá válik minden a kezed nyomán,
mikor a szent szeretet is élettelenül hull alá
az utolsó lakomán,
megérted,
sorsod magad kovácsoltad.
Nézd mi lett veled
Midász király.
Kép: Walter Crane (1845-1915)
