Mennyit ér a szó? – Jegyzet egy botrányos Radnóti-tanulmánykötetről (Klebelsberg Karina írása)
„Mert annyit érek én, amennyit ér a szó” – olvasható annak a kötetnek a borítóján, amely a Szegedi Radnóti-konferenciák alcímet viseli, és kemény fedőlapjáról a lila hangulatba öltöztetett költő halvány portréja tekint az olvasóra. A szó ebben az esetben, sajnos, keveset ért, hiszen a kötet szerkesztője minimális alázatot sem tanúsított a tanulmányírók és Radnóti Miklós irányába. Bár a 2009-es szakmai konferenciáról készült összeállítás szerkesztését hivatalosan egy szerzőpáros jegyzi, az évekig súlyos betegséggel küzdő és tavaly elhunyt Olasz Sándor minden bizonnyal csak a nevét adhatta a vállalkozáshoz. Az érdemi (ebben az esetben érdemtelen) munka Zelena Andráshoz kötődik, aki a szegedi doktori iskola hallgatója, valamint a nagypolitika farvizén beevezve jelenleg a Városi Televízió vezetője.
Az általa névleg szerkesztett kötet első sora is tanúskodik a szöveggondozó munka alaposságáról: „In memoriam Radóti Miklós” (sic!). A belív első megnyilatkozásának hibáját tovább fokozza dr. Csernus Sándornak, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karát vezető dékánnak a szövege, amelynek helyenként szimpatikussá váló pátoszába rengeteg elütés és helytelenül használt vagy írt tulajdonnév kerül („a halálba vezető út Stációi”, „az akkori történéseken héha ma is megdöbbent”; „a Radnóti Gimnázium névadójára” stb.). De talán nem is meglepő ez a stílus szintjén is érzékelhető igénytelenség a mai „értékszegény és értékválságos világunkban” (idézet Csernus Sándortól). A kiadvány végig tartja a bevezető szerkesztési színvonalát, azaz halmozza azokat a hibákat, amelyekre a bölcsészkar alapozó stúdiumaként számon tartott filológiai foglalkozáson különös hangsúlyt fektetnek (tipográfia, könyvészeti adatok kezelése, címek kurziválása).
Ennyit ér a szó?
A szerkesztés szándékát tulajdoníthatjuk azoknak a próbálkozásoknak, amikor Zelena András láthatóan a helyesírásellenőrző-program javaslatára támaszkodva korrigálja a szerző által vélhetően helyesen írt címet. Így lesz Rákai Orsolya dolgozatában a szabadvers mint műfaj jelzős szerkezetű szabad vers, és a példák folytathatók. Ennek a szerkesztői munkának a következtében maradhat Lengyel Andrásnak a Radnóti-kutatást áttekintő tanulmányában az alábbi, egyébként külön bekezdést érdemlő mondat: „Radnóti a sikeres önanalízis példája a magyar irodalomban: megerősödve került ki belőle”. Megerősödve, de tömegsírban, tehetnénk hozzá, ha nem jóhiszeműen gondolnánk tovább a mondatot.
A kötetben olyan szakmai tekintélyek írásai szerepelnek, mint Lengyel András, Pomogáts Béla vagy Tverdota György. Gondolatmenetük meggyőző, fontossá válhatna akár a Radnóti-kutatás következő lépcsőjeként is. Ennek azonban a lehetősége sem merülhet fel, hiszen a kiadvány többszáz példánya a szegedi egyetem egyik irodájában pihen, az asztal alatt. Talán a szerkesztésbeli fiaskó, talán a kötet minőségével való számvetés miatt rejtegetik, mindenképpen érdemes azonban megemlíteni, hogy a vállalkozást összesen hét impozáns nevű szervezet támogatta, a Nemzeti Kulturális Alaptól Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatán át a Szépírók Társaságáig. De maga az egyetem is kivette a részét a finanszírozásból különböző szervezetein keresztül. Nem véletlen tehát a keményborító, a lila ködre épülő dizájn, a féltve őrzött és gondosan csomagolt pakk a titkolt irodában. A csomagban pedig ott fekszik az adófizetők kultúrára áldozott pénze – azokban a szavakban, amelyek így valóban nem sokat érnek.
Klebelsberg Karina
Legutóbbi módosítás: 2020.04.02. @ 09:13 :: H.Pulai Éva