Előbb-utóbb elfogynak körülöttünk a szavak,
szálló csípő darazsak,
nem a bőrt marják, csak a szíveket,
melyekben láthatatlanul
ott ég már a heg
és ha nincs több szó mi eltalál,
csak állunk ott némán,
hogy mi lesz hát,
nem értjük most sem a lényeget,
mert mindkettőnknek most mást jelent,
de rálátni egymásra, rá tudunk,
mert szeretünk nagyon és jól tudjuk,
ebben az életben a körforgás,
számunkra nem ért még véget,
bár jöhet más
és illesszük össze a részeket,
hogy megőrizhessük a kincseket
és ekkor meglátjuk a kiutat,
felfénylik az egységben mi összetart.
