Langyos este volt, olyan amilyen nyár végén szokott lenni, pedig már októbert írtak a naptárak. A szőlőlugasok édeskés illata lengte be az egész falut. Péntek este volt, a hónap 13. napja.
Majdnem egy kilométer volt az út a határ menti község buszmegállója és a takaros ház között. Lassan, andalogva ballagott a lány, nem sejtette, hogy élete legborzalmasabb éjszakája elé sétál. Időben elindult otthonról, nem szeretett sehonnan sem elkésni. Munkahelyéről pláne nem. Nemrég kezdett el dolgozni. Először nappalos műszakban, mint az átlagemberek, majd átváltott három műszakra, ami nem éppen egy 19 éves lánynak való. Bájos, kerek arcocskáján állandóan kedves huncut mosoly bujkált, maga sem tudta miért jókedvű mindig. Talán azért, mert idáig még nem érte egyetlen sorscsapás sem az életében. Ha tehette csak szoknyában járt, azt tartotta az „igazi nők” szoknyát hordanak és ő nagyon igazinak szeretett volna látszani. Lehet, hogy ez lett a vesztének oka.
Két napja másra sem tudott gondolni csak arra az éjszakára. Nem is gondolhatott volna másra, hiszen kékes-zöld foltjai minduntalan emlékeztették rá. És az anyja is. Csak a rendőrök nem tudhatták meg. A gyárban, ahol dolgozott már sokan hallottak az esetről. Sustorogtak a háta mögött rendesen, amikor meglátták. Lehajtott fejjel járt, kelt az üzemben. Még ő érezte magát kellemetlenül. Lelkét belülről mardosta a düh, a bosszúvágy és az iszonyú fájdalom. De nem tehetett semmit. Szégyenét nem teregethette ki. Pár nap múlva egy doboz bonbont küldtek neki ajándékba, kis cédulán ezzel az üzenettel: Ne haragudj a történtekért! Természetesen a kukában landolt az édesség. Azt gondolta az illető, hogy holmi csokoládéval el lehet törölni a fájdalmát. Anyja napok óta állandóan kísérgette. Féltette nagyon, de már késő volt, miután majdnem megtörtént az, amitől minden anya óvja a gyermekét.
Amikor azon a bizonyos pénteki estén beszállt a vadidegen férfi teherautójába esze ágában sem volt félni. A helyközi busz késett szokás szerint, a teherautó előbb érkezett és megállt pontosan a lány orra előtt. A sofőr kiszólt, hogy szálljon be és elviszi a közeli városba, mert ő is oda tart. A lány beszállt, azt gondolta tíz perc múlva már a munkahelyén lesz a kollégái között és végzi a munkáját. Nem így történt.
A teherautó jól megtermett, negyven év körüli sofőrje kedélyesen kérdezősködött, hogy hová tart a leány. Ő pedig készségesen válaszolt. Jó nevelést kapott, nem volt flegma, mindent elmondott, amit a férfi tudni szeretett volna. Csakhamar a közeli városba értek, a sofőr viszont nem a gyár felé vette az irányt. A város határát jócskán elhagyva állt meg, ott ahol régen az állatvásárokat tartották. A lány nem tudta mire vélni a dolgot, kérdőre vonta a férfit. Az nevetve válaszolta: – Mindjárt megyünk tovább, csak egy kicsit még elszórakozunk. Majd kezeivel elkezdte fogdosni a lány melleit. Ő ijedten kiáltott fel:
- Vegye el a mocskos kezeit rólam, mit képzel maga?
- Dehogy veszem, most kezdem csak élvezni az estét, gyönyörűek a telt kis „bögyeid”!
A lány hatalmas erővel lökte el magától a férfi kezeit, de az sokkal erősebben szorította őt. Lenyomta az üléshez. Kétségbeesésében eszeveszetten ordítani kezdett.
- Segítsen valaki, segítsenek! Nyissa ki az ajtót!
A közeli bozótos vadállatain kívül senki sem hallotta a segélykérő szavakat. Ijedtében hangos zokogásban tört ki a lány és riadtan kérlelni kezdte zaklatóját, hogy engedje el, neki munkába kell mennie, várják őt. De hiába könyörgött, a férfi nem azért hozta el ide, hogy most csak úgy elengedje.
Gyorsan elkezdte kigombolni a lány kardigánját, aztán letépte a blúzát róla. Simogatta, csókolta, ahol csak érte, miközben alkoholbűz gomolygott a szájából. A lány tiltakozott, sírt, jajveszékelt, de a férfit ez hidegen hagyta. Majd kigombolta a nadrágját és elővette a hímtagját. Ráparancsolt a lányra, hogy kezdje el kényeztetni. Ő még soha nem látott meztelen férfit, nemhogy kényeztetni tudta volna. Szüzességét őrizte, arra nevelték, hogy majd az igaz szerelmének, a leendő férjének adja oda, de neki is csak a nászéjszakán. A férfi nem engedett. A lány sírva, remegve hozzáért, de nem mert még odanézni sem, csak fél szemmel sandított feléje. A férfi pedig pofozta, ütötte, verte és azt ordította, hogy úgy csinálja, hogy jó legyen neki. Majd felhajtotta a lányka szoknyáját és leszaggatta róla a bugyiját. A lány tiltakozott, húzta volna vissza, takarta volna az ölét. Szerencséjére sok volt az alkohol mennyisége a férfi szervezetében. Valószínűleg ezért volt végig lagymatag a férfiassága. Az aberrált férfi dörzsölgette, simogatta, hozzá érintette, de izgalmi állapotba nem tudta hozni magát.
Hajnalodott már, amikor a dombok alját megvilágította a napkorong. A lány teljesen kimerült, már csaknem ájult állapotba került. Combjai iszonyúan fájtak a szétfeszítgetéstől. Vérzett a karja és az arca a karmolászástól, a szeme püffedt lett a sírástól és a pofonoktól. A férfi is kifáradt. Visszavitte a lányt a város buszmegállójába a hajnali első buszhoz. Szakadt, piszkos ruhájától csak meggyötört arca nézett ki szörnyűbben. Anyja felébredt ajtónyitására.
- Mi történt Veled? Hogy nézel ki?
- Hagyjon engem békén, elég a bajom így is.
Aztán hanyatt vetette magát az ágyon és folyni kezdtek a könnyei és meg sem akartak állni.
- Mondd el lányom ki bántott, ki tette ezt a szörnyűséget veled?
A lány megengedte, hogy édesanyja átölelje és két órán keresztül beszélgettek, zokogva, átkozódva, rendőrséget emlegetve. De csak a háziorvosig jutottak el, hogy látleletet vetessenek. Szégyenüket nem merték kiteregetni.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.06. @ 20:59 :: Magdus Melinda