dr. Bokor József : Szerelemről, életről! 4.rész

8.)

 

Lajos befűtött, igaz persze, hogy csak a gázcsapot kellet kinyittatnia, meg egy gyújtógombot megnyomni, de megtette.

Irma a konyhában tevékenykedett, és a tervezett hideg étel helyett, a megpárolt lecsóalapra, lisztel felvert tojáshabarékot öntött és egy kis esztétikai eligazítás után azonnal lefedte.

Lajos kellemes ételillatra érkezett a konyhába, a fűtőtesteket ellenőrző kőrútjáról.

Irma tálalt, de a visszamaradt adagot félretette, és evés helyett nekilátott a korábban bekevert fazéknyi langymeleg folyadék leszűréséhez. Egy korsóval a kezében az asztal felé fordult és meglátta, hogy az ő Lajosa nem eszik. Majdnem leejtette a korsó, mert egyszerre akart két dolgot is csinálni, de aztán erőt vett magán és szörpöt öntött két pohárba, majd egy tányérra szedte a visszatett omlettet és az asztalhoz ült.

Kérlek szépen, bocsáss meg, de ide akartam tenni a szörpöt, mert azt hiszem kiszáradtam a sok sírástól.

Remélem, hogy most láttál először és utoljára sírni.

Ettek. – Lajos nem szólt semmit, de a tekintete elégedetten szemlélte Irma megjövő étvágyát, meg a gyűrűs ujjának ékére tévedő pillantásait.

Az evés végeztével Lajos etetni, itatni ment. Irma meg rendet tett, aztán Lajos után indult. Otthonnak új itt minden, ha a Lajos úgy akarja, akkor az ő otthona is ez lesz, de mit szól majd a Lajos fia?

Abból még baj lehet, ha kitudódik minden a Lajosról meg őróla gondolta és elnehezül lélekkel a tyúkketrec felé fordította lépteit. Megfáradt elnehezült teste nem akart egy lépésnyit sem tovább menni, könnyítésképpen belekapaszkodott a ketrecoszlopba.

Lajos, fél óra elmúltával ott talált még rá. Félig a karjaiban emelve vitte Irmát a ház meleg belsejébe, de azért Irma is lépegetett. Már a kellemesen meleg előszobarészben jártak, amikor Irma a férfi elé fordult.

Tudod Lajos, én most más helyzetben vagyok, mint eddig voltam.

Eddig azt hittem, hogy van otthonom, de ma kiderült, hogy nincs.

Meg az is eszembe jutott, hogy akkor mi lesz, ha minden kitudódik és a fiad is elő áll.

Annak majd, én – a betolakodó – hogyan nézek a szemébe.

Lajos keze megpenderítette Irmát, és rá is szólt.

Na, asszony irány a fürdő, mert az már bemelegedett, aztán az ágy, és majd ott jön a folytatás!

Irma még a zuhany alatt volt, amikor Lajos mellé állt.

Fürödtek. – és Lajos módot talált arra, hogy Irma köldöke alatti részét gyengéd simogatással, de igen nagy szorgalommal megmosogassa.

A nap történéseit azonban a fürdővíz nem tudja úgy lemosni a lelkekről, mint piszkot a testről.

Emiatt ők most összebújva feküdtek, de mégis külön- külön, mert a saját gondolataik útját járták.

Egy darabig! – mert úgy félórányi idővel később Lajos erősen magához karolta az asszonyi testet, és halk határozott hangon beszélni kezdett.

A holnap tennivalóiról beszéltünk, azt holnap fogjuk tenni, piacra megyünk és utána meg betérünk a templomba.

De történt valami!

Etetés előtt telefonáltam az orvosnak, de nem vette fel.

Amikor végeztem a disznókkal is és indultam befelé, akkor visszahívott és nyilatkozott. Holnap este ő az ügyeletes és reggelig van, ha holnapután reggel fél nyolcra bemegyünk hozzá, akkor előbb a laborba küld, de utána megvizsgál.

Azt kérte, hogy vasárnap reggel éhgyomorra menjünk be a labor miatt – csak tudnám, hogy nekem miért kell ahhoz éheznem, ha téged vizsgál?

Na, de mindegy, ha éhomra, akkor éhomra megyünk és kész! Aztán majd a szerint járunk el, amit megállapít a doktor.

De erről most többet nem beszélünk, még előbb a holnapnak kell eljönnie, hogy abból aztán holnapután lehessen.

Nagyon sok dolog kavarog ebben az estében és a legtöbbnek idő, ahhoz meg türelem kell, de leülepedik majd minden.

Viszont van még valami, amiről ma kell beszélnünk.

Ne szólj közbe, most elmondom, amit akarok, aztán ha kerekké lesz a mondandóm, akkor beszélj majd.

Irma én szépséges szerelmem! – tudd, hogy amikor a Gizi meghalt, én megváltottam a fiam örökség részét.

Sajnos mi nem voltunk igazán egy hullámhosszon, mert én nem engedtem magamhoz őt, nem kértem a segítségét, nem is tanítottam.

Emiatt az édesanyjához kötődött, ő lett a bizalmasa.

Szerintem a Gizi halála nagyon megviselte őt, ezért is mondott le a javamra az örökségrészéről, de én kifizettem neki annak az értékét.

Kifizettem, mert ő feleségül vett egy néhány évvel idősebb nőt, és hozzá is költözött.

Azt hiszem, nem is tudott volna itt élni, ahol minden az édesanyjára emlékezteti.

Na! – tehát itt minden az enyém! – még a szellő fútta tollpihe is.

De enyém az egész gazdaság, földestől, gépestől, állatostól, na meg a munka is az enyém.

Ha összeházasodunk, te semmit sem kapsz ebből.

Nem kaphatsz, mert én valójában szegény vagyok.

Az akkori időben, amikor a Gizi baját megtalálták, még a kiírt gyógyszert sem tudtuk megvenni, okolom is magam eléggé, hogy vajon az ő halála, az nem az én hibám-e.

De az mind elmúlt már, és a múltat azt nem változtathatom, de! – a jövőt, azt még igen! – azt még alakítgathatom.

Hát ezért most azt mondom, hogy te nem kapsz semmi vagyontárgyat, mert azt úgysem lehet megenni, eladogatni meg csak áron alul lehet. De kötünk egy házassági szerződést!

A szerződés téged minden tulajdonjogból kizár, de haszonélvezeti jogot azt ad, és az egy nagyon erős jog.

Lajos most megmozdult és Irma fölé hajolt, mintha meg akarná csókolni, de azt nem tette meg.

Irma figyelő tekintete meg azt is meglátta, hogy annak a fölé hajoló hatalmas, erős embernek a szeme sarkában ott csillog a tehetetlenség, a szomorúság, meg a szégyen könnycseppje.

Azt mondtam, hogy a Gizi gyógyszereire nem volt pénzem! – hát mostantól azt majd másképpen csináljuk.

A szőlőhegy óta én minden hónapban beraktam százötvenezret egy takarékkönyvbe. Azért csak ennyit, mert megbeszéletlen volt a helyzetünk, és mert a gazdaságba nyáron nincs is bevétel csak kiadás, majd most az ősz meghozza a munkám díjait és arról majd közösen intézkedünk.

Én azt gondoltam ki, hogy három részt csinálunk.

Egy az, ami a gazdasághoz kell.

A kettő az, ami a te számládra megy.

A három az, ami a mi közös életünket tudja biztonságosan fönntartani, mert az nem fordulhat elő, hogy ha betegség…, ha gyógyszer…, hogy arra ne legyen!

És nem csak a munka lesz ezután az életem! De nem ám! – én ott akarok lenni, amikor a babánk megmoccan a hasadban, amikor először lép, amikor kimondja az első szót.

És kimondja majd, mert én megtanítom neki, hogy hogyan kell mondani – édesanyám!

Hogy a magunkra, a mi boldogságunkra is kell az idő az persze egyértelmű – talán sikerülni fog minden, ha nem csak én, hanem mi akarjuk!

Mert akarjuk, ugye???!!! Irma akarta, és a feje hevesen bólogatott, a szája meg igen érzékien csókolt.

 

Lajos meg egyszerre csak megállította a jócskán telő időt és megkérdezte.

Mond, kérlek, mond, hogy megértetted, amit elmondtam, megértetted a szándékomat, mert az még nem a kimondott szó az még csak a gondolat, amiből majd ketten csinálunk szót, amit be kell tartani, mert az olyan lesz, mint a törvény.

 

Irma újra csak bólogatott, de aztán a megkezdett csók befejezése helyett beszélni kezdett.

Szerelmem! – azt hiszem, hogy igazad van, és azt is hiszem, hogy mindent jól átgondoltál. Most szerintem sem kell arról beszélni, hogy a messzi időben majd mi lesz.

Most csak arról beszéljünk, vagyis arról sem, hogy holnap, de főleg, hogy holnap után mi lesz.

Nem tudom, hogy ebben a megzavarodott világban mondtam-e neked, de vettem egy olyan tesztelőt, ami kimutatja, hogy terhes-e valaki.

Vettem, de nem használtam, mert azt akartam, hogy majd a jól sikerült vásár után odasétálok veled a templomba, de csak a Szentanyához, és ott elmondom neked a titkomat, amire rájöttem a héten árucsomagolás közben.

Ott akartam megmondani neked, hogy babánk lesz – azt hiszem!

De a tesztet, azt nem csináltam meg, mert azt csak akkor… azt csak veled… ha te akarod a… csak majd akkor!

Lajos meg váratlan sietséggel kiugrott a takaró alól és körbe fordult a szobában aztán úgy kérdezte.

Mond csak, mond, hol van az a teszt, vagy micsoda, és csináljuk már is, de azonnal, mert akarom, nagyon is akarom, és aztán ha lehet el is akarom tenni emlékbe.

De el ám! – aztán ha majd én naaagyon-naaagyon (talán még a leírtnál is hosszabban elhúzta a szót, hogy az öregség távolságát jelezze) öreg leszek, de te nem, mert te akkor is fiatal szépség leszel, hiszen egyetlen ősz hajszálat sem tud rád tenni az idő, akkor majd előveszem őket (itt igen alaposan kihangsúlyozta a többes számot) és megmutatom majd neked, ha netán feledékennyé lennél akkorra.

De csak akkor veszem elő, ha elfeleded, hogy hogyan is kell csinálni a babákat!!!

Kacagtak nevettek és Irma elővette a kézitáskájából a tesztet.

Nagyon vigyázz rá kérlek, mert igen drága volt, most már nem venném meg, de akkor még azt hittem, hogy az árának a pótlására majd kerül pénz a bevételből.

Lajos nem szólt semmit Irma utolsó szavaihoz, hanem igen nagy gonddal nekilátott a teszt előkészületeinek.

Irma meg igen jóleső érzéssel szemlélte a férfi ügyetlen sürgölődését, és amikor Lajos már teljesen összezavarodott, akkor csókokkal jutalmazta, de azért úgy csinált, mintha szüksége lenne a segítségre.

Végül is meglett a vizelet és a teszt is benne kalimpált.

Irma meg a Lajos segítségére sietett, és először szembe egymással, majd már egymást átölelve várakoztak.

Az eredmény igen egyértelmű volt, csak az a teszt, az nem szólalt meg és azt nem mondta ki, hogy fiú, vagy lány-e a várakozás alanya. Sebaj! – majd vasárnap!

Irma igen békés és nyugodt álmú éjszakát töltött az ő ura, vagy inkább már-már istene ölébe kuporodva.

De csak reggel lett, és ha igen annak már megvolt a rituáléja, ha meg megvolt, akkor az be is lett tartva, és Lajos csak azt követően kezdett az állatok ellátásához készülődni.

Irma meg csak akkor, amikor a férfi már kilépett a házból.

 

Ő elsőnek is nekilátott a saját testének, és igen alaposan rendbe szedte, mert azt még ő is felismerte, hogy ha az életkora nem is, de a szerfeletti szomorúság után olyan nyúzottnak látszik, mint szekérúton a kilapított béka, pedig az nincs is megnyúzva – általában.

 

Aztán egy kicsit belefeledkezett az öltözéke összeállításába, aztán felismerte, hogy nem otthon van a saját házába, és itt nincs is mit felvenni, legyintett egyet, és nekilátott a reggeli elkészítésének.

Sietve még éppen időben készült el, mert azt megint elfeledte, hogy itt a Lajos csak bejön a munka végeztével a házba, és nem kell még hozzá is átmenni, meg ahhoz készülődni.

Ettek, de nem beszélgettek, pedig nem járt máshol az eszük, dehogy! – nagyon is egymásra figyeltek, és Lajos néhány igen kívánatos falatot, csak úgy az asztal fölött átnyújtott, és Irma szája szépen elfogadta a kínálást.

Még nem volt kilenc óra, amikor összekarolva a megsokasodott járókelőkkel, nem sokat törődve átsétáltak Irma házához.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.)

 

Vagyis, a volt otthonához.

Ott Irma elveszett egy rövid időre, aztán amikor előjött akkor meg a Lajos szava veszett el, kissé hosszabb időre, ugyanis hiába jött meg, azt csókolózás közben nem kellett használnia.

Bizony az úgy esett, hogy Irma hófehér szabadidőruhában és fehér sportcipőben, a fejbőre színével megegyező színű világos drapp kabátkában lépett Lajos elé.

Lajos meg nem jutott szóhoz, és hogy ne fölöslegesen tátogassa a száját, hát Irma megcsókolta, ne ebből lett aztán a csókolózás. Miután nagy nehezen indulásra vették a dolgot, Irma kissé előre lépett és az előszoba tükre előtt a fejére igazított egy úgynevezett svájcisapkát.

Az meg szintén fehér volt a változatosság kedvéért, és nagyon kiemelte Irma szép barna arcszínét.

Amikor meg visszafordult a tükörtől akkor nagyon úgy látszott, hogy nem indulás, hanem vetkőzés lesz a dolog vége.

Lajosnak nagy nehézséggel sikerült erőt venni magán és kiléptek a ház ajtaján.

A piaci forgatagban sem terelődött el a figyelem a nem mindennapi párosról.

Irma is, Lajos is elintézte a szükségeseket, és még a déli harangszó előtt odaértek a templomhoz.

Úgy érezték, mintha a Szentanya csak rájuk várt volna, mert olyan szívélyesen mosolygott.

A megható találkozás végeztével, még a mise előtt sikerült Lajosnak időpontot egyeztetni a pappal és a szertartásról is szóltak. Megegyeztek és megállapodtak – a részletek miatt egy második találkozó időpontjában.

 

Irma összecsomagolt a régi otthonában, nem csak a szükségeset, de a személyes dolgait is összepakolta, és azt még az esti tennivalóik előtt átvitték Lajoshoz.

Csoda-nyugodt éjszakájuk volt, pedig nem kis önmegtartóztatással aludtak el, a doktorra és a kituggya milyen laborvizsgálatra tekintettel. Aludtak, de azért egyszer csak reggel lett, és az meg borús párás hideg lett!

Lajos gyorsan végzett az állatok ellátásával, akkorra Irma már a készülődése vége felé járt, mert nem kellett a reggeliről gondoskodni.

Lajos éppen a fürdőszobából jött kifelé, amikkor a pillantása elkapta Irma aggodalmas szorongó tekintetét.

Lajos, aki a cselekvés embere volt és most az asszony szorongását felismerve cselekedett.

Te Irma!- nem tudod, hogy melyik karunkból veszik a vért?

 

De tudom szerelmem, általában – éppen abból, amelyiket oda tartasz.

 

És mondjuk, ha nem akarom odatartani egyiket sem? – akkor mi lesz?

 

Azt majd megmondja a doktor, de gondolom, nem azért akarja a vérünket, mert vámpír, hanem, hogy a babánk egészségét megállapítsa.

 

Mond csak asszony, biztos, hogy el kell mennünk oda? – én, amikor hívtam akkor arra nem gondoltam, hogy én is…- különben is én egy kicsit félek a tűtől – mond csak, nem maradhatnánk mégis itthon, az a gyerek csak megszületik majd, mint ahogyan régen is megszülettek. 

 

Megszülettek, de meg is haltak nagyon sokan, azt meg én nem szeretném, hogy a mi …

 

De én félek! – mi lenne, ha csak egyedül mennél.

 

Ha akarod Lajos, elmegyek egyedül – pedig te intéztél minden.

Aztán majd visszanövesztem a hajamat is, mert úgy látom, hogy a szavad csak akkor kötelező, ha az nekem baj.

Biztosan nem is mondtad ki, hogy nem akarod elkövetni a hibákat, amit a nagyfiad…

 

A szavam azt nem vonom vissza, ha mondtam, hát be is tartom.

 

Amikor elfordult olyan szélesen terült szét az arcán a mosoly, hogy talán még egy kevés le is potyogott róla.

Persze hogy nem félt a tűtől, meg az orvostól, de sikerült eloszlatni Irma szorongását, és az asszonynak van mit tennie, mert mostantól őt kell majd megnyugtatnia.

Már közel jártak a városhoz, amikor Lajos óvatosan, csak a szeme sarkából rátekintett a túlzóan szótlan és mozdulatlan asszonyra.

Mond, nem kellene visszafordulnunk, én félek a tűtől.

Ravaszmosolyú sóhajtással folytatta.

Nem baj, ha nem akarsz visszamenni, talán majd rábeszélem a doktort, hogy csak teneked keljen…

 

Hagy abba Lajos, hiszen már átláttam jól, hogy te nem félsz a tűtől, de azt elhiszem, hogy a tyúkokat utálod valamiért, azokat csak enni szereted.

Én nem félek, és nem is vagyok ideges, kérlek, ne nyugtatgass azzal, hogy megpróbálsz félre vezetni.

Igaz, igen-nagyon is jólesett az igyekezeted. De én nem a vizsgálattól tartok, hanem kissé viszolygok a kórháztól, mert itt halt meg a férjem, az édesanyám, és régebben a nagymamám.

Az apukám otthon az ágyában, csak úgy egy reggel már nem kelt fel többé.

Talán majd én is…

Az autó elkanyarodott, és egy sorompó előtt állt meg.

Megérkeztünk, a doki azt mondta, hogy bemehetünk, mert ilyenkor nem sokan vannak.

A kapuőr nem jött ki csak félrehúzta az ablakocskát és megkérdezte, hogy kihez mennek.

A bemondott név hallatán már emelkedett is a sorompó.

Onnan meg három perc kellett csak és már az orvosi szoba ajtaján kopogtak.

A bemutatkozás csak részleges volt, ők bemondták a nevüket, az orvos az nem, és az ő nevüket sem jegyezte meg.

Irma legalább is arra következtetett, amikor az orvos a számítógép elé ülve kérdezgetni kezdte a személyi adatait.

Aztán meg a Lajosét.

Egy kicsit zümmögött a nyomtató, és már az ajtónál álltak, a doktor fogta a kilincset, még nem nyitott ajtót, hanem, beszélni kezdett.

Most átmennek a szemközti földszintes pavilonba, ott van a labor.

A doktornő már várja magukat.

Úgy tíz órára lesz meg a vizsgálat eredménye, de maguk addig menjenek reggelizni, nekem még dolgom van.

Úgy kétsaroknyira innen van a főtér, ha balra fordulnak, ott találják a Palota étteremet, nem téveszthetik el, mert tényleg olyan, valamikor palotának készült.

Remek étterem, de nem az a kivagyi-luxus, hajnaltól éjszakáig nyitva tart, és elég szerények az árai, pedig kiváló a konyhája. Na, menjenek, de időre jöjjenek vissza, a laboreredményeket figyelembe véve, majd akkor csinálom meg a vizsgálatot.

A laborra két perc alatt rátaláltak és egyedüli várakozók voltak, de nem sokáig mert, ahogy beléptek, még abban a percben nyílott is a vizsgáló ajtaja.

Az első természetesen Lajos volt ha már lebukott, akkor minek folytassa a játékot. Ahogy a doktornő elé ült, nekilátott, hogy hatalmas karjának barna bőréről feltűrje az inge ujját.

Aztán előre nyújtotta a kezét, de a mozdulat megfeszítette a karján az izmokat, és a doktornő arca is kipirult.

Főleg akkor, amikor a gumiszorító felrakásához rövidnek bizonyult az ő keze, és emiatt Lajos az ökölbe szorított keze fejét a combjai közé csúsztatta.

Irma meg kényelmesen mosolyoghatott, mert a doktornő igen nagy figyelemmel hajolt a szúrnivaló hely fölé.

Nem fog fájni, de talán egy csípésnyit érezni fogja, ha megszúrom.

Csinálja csak nyugodtan doktornő, nekem azt mondta, hogy forduljunk vissza, mert nagyon fél a tűszúrástól, de most úgy látom, hogy elmúlóban van a félelme, mert nagyon jó helyet talált a tenyerének.

Irma szavaira a doktornő erősen összeszorította a combjait, és határozott mozdulattal beleszúrt a kidudorodó vénába, aztán egymás után töltögette a különböző rendeltetésű fiolákat.

És eljött Irma ideje is.

Kérem kedves doktornő! – ha lehetséges az utolsó cseppig eressze ki ebből az asszonyból azt a csúfondáros rosszaságot, ami az imént még benne volt, és ami talán majd fertőző lesz, ha benne marad.

Jaj, nekem, ha a gyerekeim ezt örökölik majd tőle, és nem azt a szerény galamblelket, amit egyébként igen nagyon szeretek benne.

A vérvétel véget ért, és már a doktornő sem pironkodott, hanem figyelmeztetően szólt, hogy a doktor úr tíz órára várja őket.

Ők meg, mert mástennivalójuk nem volt, és mert éhesek voltak, elindultak az ajánlott étterembe reggelizni. Annak a homlokzata, egy igazi mesebeli palotára emlékeztette Irmát.

Csodálkozott azon, hogy ha már annyiszor járt itt a főtéren, vajon miért nem látta meg soha a palotát.

Magyarázatot is adott magának – valószínűleg azért nem, mert a szeme pillantását mindig a föld porának realitása vonzotta, és eszébe sem jutott arra gondolni, hogy ő magasabbra is emelheti a tekintetét.

Magasabbra kell, sokkal magasabbra, hogy a gyerekeinek a szépet és a jót megtaníthassa, erről most meggyőzte önmagát.

Beléptek az étterem tágas előterébe.

Egy öltönyös pincér eléjük lépett, és az üdvözlés után érdeklődött, hogy a terem belsejében, vagy inkább az ablakok közelébe ülnének-e szívesebben.

Lajos körülnézett a hatalmas, de mégsem tolakodóan ételszagú teremben és a második asztalsor egy természetes fénnyel kellően megvilágított helyére mutatott.

Oda!

Jó a választás uram! – már intézkedek is.

A férfi intett a kezével, de a másik kezével már tessékelte őket a kiválasztott hely irányába.

Mire leültek, már a pincér is megérkezett, ő nem zakóban, hanem mellényben, és a derekára kötött kötényben volt.

Étlapot kínált miközben az innivalóról érdeklődött.

Lajos két a tenyerét előre emelte a tiltakozás jegyében, és az ellépőben lévő öltönyös felé szólt.

Uram, megtenné, hogy a főszakácsot, vagy nem is tudom, hogy ki az illetékes ételügyben, de őt ide hívná hozzánk.

A férfi a fejével a beleegyezés jelét biccentette, és már indult is a terem ismeretlen részébe.

Nem volt idejük a várakozók türelmetlenségét érezni, mert a már is feltűnt az imént távozott férfi, aki nagy tisztelettel az asztaluk felé irányított egy szakácsruhába öltözött idős férfit.

Kérem, engedjék meg, hogy bemutassam önöknek, dr. Imreghy Imre urat, aki az étterem és a szálloda tulajdonosa, meg az örök főszakácsa.

Örökké az is marad, mert őszerinte szeretni kell az alapanyagokat, a belőlük készített ételt és azokat, aki azt az ételt megeszik.

Elég volt az oktalan dicséretből Gábor, te csak menj és tedd a dolgodat, a kedves vendégekkel majd én beszélek.

A Gábor nevű az ment és az öregúr kérdezett.

Kérem szépen, mondják el, hogy miért hívattak.

Lajosnak, meg mintha elszállt volna a bátorsága, mozgott ugyan a szája, de a hang nem talált ki belőle.

Az öreg meg várt türelmesen, Irma meg már majdnem megszólalt a zavarban lévőnek tűnő Lajos helyett.

De arra nem került sor.

Professzor úr, én ismerem magát.

Én még igen kicsi legénykoromban jártam magánál a dédnagypapámmal de nem itt, hanem odaát a kórházban.

Az én kedves öregapámat maga gyógyította meg de úgy, hogy a halálhíre ellenére, még több mint öt évet élt.

Az öregúr közel hajolt a Lajoshoz és alaposan megszemlélte az arcát.

Nem ismerem fel benned annak a régi betegemnek az arca vonását, a nevet meg hiába mondod, nekem már a saját nevemre emlékezni, az is gondot okoz.

De beszéljünk inkább arról, amiért itt vagyok – nos, az mi!

Elmondom professzor úr, de talán addig üljön le, ide hozzánk.

Köszönöm a meghívást, de félbe hagytam a munkát, és mint tudjuk – a műtőasztalon a beteget, a konyhában az ételt nem hagyhatjuk félbe. De ha elmondják, hogy mit akarnak, azt szívesen meghallgatom.

Lajos nagy levegőt szippantott, mintha egy szuszra akarná elmondani, amit kigondolt aztán bele kezdett.

Mi most bejöttünk a kórházba, mert babánk lesz, de a labor után még várunk az eredményekre, addig meg a doktor úr utasítása szerint idejöttünk reggelizni, mert előtte nem lehetett.

Reggeli után visszamegyünk a vizsgálatra – és mert minden rendben lesz – a szavakat igen kihangsúlyozta, már megyünk is haza.

Tudja professzor úr, az öregapám, meg a nagyapám, meg mostanra már az apám után én örököltem a gazdaságot.

A gazdaság meg nem mozog, csak ha az ember mozgatja, méghozzá állandóan, éjjel, nappal, jóban, rosszban.

Hamar elpusztul  amit a kezünk épít, ha  aztán meg nem gondozzuk.

Megértettem Lajos – ugye így hívják, mert nekem már rossz a memóriám – tehát akkor jöhet a reggeli?

Jöhetne, ha tudnánk, hogy az mi legyen, de azt én nem tudom, és most én vagyok a soros a főzésben, mert otthon az Irma nem engedi azt nekem meg.

Irma meg akkorát kacagott, hogy annak a hangjára még a nap is megpróbált bekukucskálni az ablakon – neki nem sikerült, mert egy kissé már magasra jutott az égi úton.

Tudja professzor úr, hogy mivel csábított el engem, na? – ugye nem! – hát azzal, hogy amióta meghalt a Gizi, azóta nem volt egy meleg kanál sem a gyomrában.

Csak magának mondom – hajolt Irma bizalmasan a professzor felé, csak magának, de én azóta, megszámolgatom minden étkezés után a kanalakat, mert hátha hiányzik egy meleg kanál a terítékből.

Kacagtak, nevettek és a professzor is egészen kividámodott, de ahogy csitult a jókedv, Lajos visszavette a szót.

Ha már így szégyenbe maradtam, akkor ideje igazat szólnom.

Gondoltam amikor szóba került a reggeli, hogy itt semmi olyan nincs, amit a gazdaság, a föld, az állatok meg nem adhatnak nekünk, de mégis valahogyan mégiscsak meg kellene lepni a szerelmemet.

Hát azért kértem, hogy jöjjön ide, aki itt a döntéshozó, hogy megkérjem, készítsen nekünk valami olyant, ami nekünk nem olyan mindennapi, mint egy tojásrántotta és ízletes is, meg ehető is, mert az éhség már erősen szorongat bennünket.

Márpedig! – ha most nem etetem meg őt alaposan – a fejével Irma felé biccentett – akkor hazafelé lerágja a fülemet.

És akkor még szerencséd lesz, ha csak azt, mert megeshet, hogy annyival nem elégszem meg. – mondta Irma és olyan kedvesen vicsorított egyet, hogy újfent felcsattant a hangos nevetés.

A professzor vidám mosollyal folytatta, a megrekedt beszédet.

Na, akkor, ha a föld növénye, meg az állata ismerős – akkor most a víz jön.

De nem is akármelyik víz, hanem a tengerek, az óceánok, a tavak, meg a folyók élőlényei. Összeállítok egy tálat, itt ma minden herkentyű friss, mert ami a tengerekről jön, azt átvétel után én kezelem, ami meg az itthoni vizekből, azt élőben veszem át, és én készítem elő feldolgozásra.

Ők nem panaszkodnak, ha remeg már a kezem, legfeljebb a saját ujjaimat vágom el, de erre nem volt még példa, és ebből tudom, hogy nem vagyok még öreg. Innivalót meg azt az ételhez valót küldök…

Lajos nem csak a kezével intette az állj jelet, hanem közbe is vágott.

Sajnálom, de alkoholos italt nem fogyasztunk. Irma nem szereti, én meg semmiképpen nem iszom a szeszt, mert láttam hogy az apámmal mit csinált.

De, amíg elkészül az étel, addig talán előételnek Irma kaphatna valami finomságot, olyant, amit most éppen megkívánt.

Nos! – kívánsz valamit szerelmem?

Irma arcán olyan szégyenlős bizonytalanság rajzolódott ki, mint szűzlánynak a nászi éjen amikor a férje valami tettre készteti.

Kérlek, ne szégyenlősködj, mond, mit szeretnél, mert a professzor urat visszavárja a konyhája.

Irma arcán lassan felragyogott a bizonyosság fénye, és amikor a professzor is bíztatta nekikezdett.

Amikor jöttünk, egy cukrászda ablakán megakadt a tekintetem, mert kinn volt egy hatalmas fagyi reklám.

Megkívántam akkor, egy vanília fagyit, tejszínhabbal, és karamellöntettel.

Meg…- elhallgatott és szégyenlősen csak az asztallapjára nézett, de sehova máshova.

A professzor pedig megelőzve Lajost halkan megkérdezte – mondja csak, mi az, amit most még szívesen megkóstolna.

Irma feje meg talán bele süllyedt volna az asztalba, de mielőtt az megtörténhetett, hát kimondta.

Uborkát, kovászos uborkát, vastagot, amit már teljesen át járt a kovász, leves is, meg szaftos is, de még roppanós egy kicsit. – és akkorát nyelt, hogy ha lett volna neki, akkor bizonyára lenyeli az ádámcsutkáját.

Mire Irma felemelte a fejét az öregúr már nem volt a közelbe.

Ugye nem mondtam semmit, ugye én nem beszél…

Lajos meg nem helyeselt, de nem is szólt ellene a reménynek, és ez arra késztette Irmát, hogy az asztal fölé hajoljon és csókra nyújtsa a száját.

Így, az asztal fölött nem igazán volt szerencsés próbálkozás a csók, de Lajos átült és Irmát magához húzva igen nagy szenvedéllyel csókolta.

Azt meg észre sem vették, hogy a pincér meghozta a rendelést, és helyet kért a tálaláshoz.

Mind a két kehely Irma elé került, Ő meg igen szégyenlősen kezdett neki, de aztán felbátorodott, és jobb kezében a fagylaltos kanállal, baljában meg a kistálban szépen körberakott uborkák egyik szeletével, eszegetni kezdett.

A fagyit egy-egy harapás uborka követte, és csak az utolsó falatoknál nézett föl, és pipacsszínt öltő arccal megkérdezte Lajost, hogy ő kér-e. – miből?… Azt csak Lajos látta, hogy a háttérben egy árnyék mozdul, és eltűnik a konyhában.

Mire Irma elégedetten hátra dőlt, addigra megérkezett egy pincér és elvitte a kiüresedett edényt, de a nyomába odalépett egy másik, és apró tányérokat, különleges evőeszközöket terített az asztalra, és annak nyomában megérkezett egy hatalmas tállal egy újabb pincér, aki után a professzor úr lépkedett.

A professzor az asztalközépre helyezett tál elé lépett és beszélni kezdett.

Uram, asszonyom, engedjék meg, hogy elmondjam azt, amit a szemük lát.

A felém eső tálrészen vannak a tengeriek, azon a távolabbi oldalon pedig az édesvíziek.

A tál két oldalára különlegességeket soroltam és mindegyik mellé középre a szükséges köretet.

Utólagos engedelmükkel, megnyitottam és kibontottam, amit úgy kell fogyasztani, de oda tettem azt, amiből kivettem az ehető részeket. A túloldalon lévők azok sült, roston sült és rántott halak kevéske köretnek valóval, mert most nem azzal kell jóllakni.

Külön fűszert nem raktunk a tálra, de amihez illett, ahhoz adtunk fűszervajat, és a tál legvégére, felvágott citromgerezdeket.

Azok majd jól mennek a rostonsült, vagy a frissiben füstölt lazac és pisztráng pecsenyékhez.

Már hozzák is az összeválogatott innivalókat, mert azokat a tál aljától a túl végig az ízek szerinti ennivalóhoz kevertük ki.

Jó étvágyat.

Ellépett az asztaltól, de Lajos utána szól.

Köszönöm szépen, és köszönöm, hogy az etikett-tudatlanság állapotából is kisegített. Ami meg azt illeti, két hét múlva lesz az esküvőnk, és akkor talán egy pohárka pezsgőt elfogyasztok majd a feleségem egészségére, aztán majd valamikor a koratavaszban, meg hármat.

Legutóbbi módosítás: 2019.12.15. @ 14:29 :: Bereczki Gizella - Libra