- Részletek
Negyven életév, huszonöt éves jelenlét az irodalom területén, lehet-e a számvetés ideje, még sem a pálya, sem az élet delén? A bölcsesség eljött-e vagy ezután eljövendő? Játék-e vagy már komolyra fordult? Az irodalomszervező költő, az avantgárd nyitottságában néha szarkasztikus versíró, filozofálása egyre kérdőbb, egyre markánsabb.“Megvakult ablakban állok. / Deszkáknak mesélek gyermekmesét.” (Kijelentések) – vallja, bár a halál, a félelem, a múlt Adyja vagy az Édesanya s akik belakják a temetőt kísérik az útját. Mégis: “marakodjon az aki fél / én olykor írni szoktam” (Törlesztő részleg) vagy éppen “Vers vagyok. / A lélek egyfajta tükörképe.” (A jövőhöz) – találja meg a feloldást.
(Radnai István, Magyar Írószövetség)
